35 éves a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

Alapításának 35. jubileumát ünnepelte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csütörtökön Felsőtárkányban. A nap folyamán többek közt az elmúlt évek eredményeiről, valamint az igazgatóság természetvédelmi tevékenységéről is szó esett.

A Bükki Nemzeti Park 1977 januárjában alakult, az igazgatóság mintegy 891.682 hektáros működési területén – Nógrád, Heves, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben – egy nemzeti park, 9 tájvédelmi körzet, valamint 13 természetvédelmi terület található, összesen 122.280 hektár kiterjedésben.
Grédics Szilárd, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: kollégáival az ország legváltozatosabb természeti adottságú észak-magyarországi területén látják el a természetvédelem sokoldalú feladatait. Céljaik közé tartozik a védett természeti területek geológiai, botanikai, zoológiai és kulturális örökségének megismertetése. A természetbarát érdeklődőket látogatóközpontjaikban, ökoturisztikai létesítményeikben, terepi bemutatóhelyeiken és a tanösvényeken különböző programokkal várják.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Dr. Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára beszédében kiemelte: a természetvédelem egy olyan integráló tényező, amely képes akár nemzeteket is összekovácsolni.
A ünnepségen, melyen a szlovák kollégák is részt vettek, a Bükki Nemzeti Park szakmai eredményeiről, valamint a természetvédelmi tevékenységeiről az egykori és jelenlegi munkatársak előadásokon keresztül számoltak be.

A rendezvény a Csík Zenekar koncertjével zárult.

Forrás: Egriszín

Share

Kamionba rohant az autó

Mentőhelikopterrel szállították el a mai, M3-as autópályán történt baleset sérültjét.

Egy Budapest irányába közlekedő nyerges vontatóba rohant bele egy Suzuki típusú autó. A kamion vezetője elmondta: kb. 80km/órás sebességgel közlekedett a külső sávban, amikor egy ütődést érzett a kocsiban, hátulról. Amikor a tükörbe nézett, akkor látta, hogy a Suzuki nekiment. A két jármű összeakadt, a személyautót métereken keresztül vonszolta magával a teherautó.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A kisautó utasai valószínűleg nem voltak bekötve. Információink szerint a vezető kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, utasát helikopterrel vitték kórházba.

A sérült kiemelésében a katasztrófavédelem szakemberei is segítettek.

Share

Hóesés: kamionok állták el az utakat

Több utat is kamionok, teherautók zártak el a mai hóesésben. Egy keresztbe állt jármű miatt órákig nem lehetett közlekedni a Bükkszék és Pétervására között: az úton rekedt autók megpróbáltak kitolatni. Később a forgalmat a helyi polgárőrök elterelték a területről. A környéken mindenhol veszélyesek voltak az utak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Rövid időre megbénult a 24. sz. főút forgalma is Egerbakta és Sirok között.

Share

Téli NAV ellenőrzéssorozat: 19 millió forintot meghaladó bírság

 

Az adóhatóság 2011. november 15-től december 31-ig terjedő időszakban, a kereskedelmi forgalom várható növekedésére tekintettel összehangolt ellenőrzéssorozatot folytatott, melynek során az adóigazgatóságok adóellenőrei és végrehajtói pénzügyőrökkel, rendőrökkel, valamint a megyei kormányhivatal szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen léptek fel az adókikerülő magatartásformák ellen.

A fókuszban a bevásárló központok, piacok, vásárok, közterületek, rendezvények álltak, ahol hétvégi, délutáni, éjszakai időpontokban is megjelentek a revizorok. Kiemelt figyelmet fordítottak a jövedéki termék-forgalmazás, valamint a fenyőfa árusítás szabályszerűségének vizsgálatára. Jellemzően a nyugta-, számlaadási kötelezettség betartásának, a forgalmazott árucikkek eredetének és a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzésére került sor, de a játékgépek, pénznyerő automaták működtetését is érintették a revíziók.
Az Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság munkatársai a régió három megyéjében, 85 különböző helyszínen közel 700 vizsgálatot folytattak le, számos alkalommal a társhatóságokkal közös akció jellegű, egy területre, vagy egy eseményhez kapcsolódó koncentrált hatósági fellépés keretében.
A vizsgálatsorozat tapasztalatai alapján a foglalkoztatottak bejelentése tekintetében javult az adózói fegyelem, ugyanakkor a lefolytatott nyugtaellenőrzések harmadában került megállapításra valamilyen mulasztás. Változatlanul érvényes, hogy az ünnepekhez közeli napokon, főként a délutáni időpontokban és hétvégén az átlagosnál nagyobb gyakorisággal érhető tetten szándékos jogsértés.
A feltárt hibák, hiányosságok 19 millió Ft-ba kerülnek a mulasztást elkövető vállalkozóknak, emellett 11 üzlet 12 napos lezárását is elrendelte az adóhatóság. A szándékos adókikerülők a szankciókon túl utólagos ellenőrzésekre is számíthatnak. – tájékoztatta szerkesztőségünket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

Share

Ismét baleset Kerecsend mellett

Ismét két autó ütközött össze Eger és Kerecsend között a 25.sz főúton.

Néhány nappal ezelőtt a jelenlegi helyszíntől néhány méterre sérült meg 3 ember súlyosan, a csúszós út miatt. Most ketten sérültek meg, szerencsére könnyebben.

Az elsődleges megállapítások szerint Kerecsend felől érkező Suzuki a kanyarban megcsúszott, áttért a szembe jövő sávba, ahol oldalával ütközött a szabályosan érkező Fordnak, melynek esélye sem volt megállni. A Suzukinak csak a hátsó tengelyen volt téli gumi, az első, meghajtott és kormányzott tengelyen nyári gumik voltak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A sérülteket az egri kórházba szállították kivizsgálásra.

Friss:

Az egri kórházban megvizsgálták a sérülteket. Az egyik sérült állapotát súlyos, életveszélyessé minősítettek – mondta el Dr. Balogh József főorvos.

Share

Eger legnagyobb adózóit ünnepelték

 

Eger város legnagyobb adózóinak hagyományos fogadását tartották hétfőn délután a Városháza dísztermében.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának feladatellátását a saját bevételek, az állami támogatások, valamint az átengedett központi adók együttesen biztosítják. A helyi adókból származó bevételek az önkormányzat saját bevételét növelik, abból állami elvonás nincs. Az önkormányzati adóhatóság által beszedett központi adók (gépjárműadó, talajterhelési díj, a termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó, adók módjára kimutatott helyszíni bírságok, szabálysértési bírságok, közigazgatási bírságok egy része) eltérő mértékben szintén az önkormányzatot illetik meg. Adóügyekben keletkezik a Polgármesteri Hivatal ügyforgalmának harmada.

A helyi adóztatás immár 20 éve működik, hiszen 1991. évtől a régi „tanácsi adókat” felváltotta az önkormányzati rendszer felállásával a helyi adók intézményrendszere, mely anyagi erőforrásokkal látta el a településeket. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és ennek felhatalmazása alapján elfogadott önkormányzati rendeletek biztosították és biztosítják az adóztatás kereteit és feltételeit. A törvények keretei között – továbbra is – a megyei jogú város közgyűlése dönt a helyi adók (építményadó, telekadó, helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó) fenntartásáról, az alkalmazott adómértékről, kedvezményekről és mentességekről.

A hivatal saját bevételei között majd 75%-ot ért el a helyi adókból származó forrás. A tavalyi évre 3.563,8 millió Ft adóbevételt tervezett Eger önkormányzata, s ez 349 millió forint többlettel teljesült, vagyis összességében minden idők legjobb adóbevételi évét zárhattuk.

Összes bevétel: 3.912 millió forint volt, ebből 84%-ot a gazdálkodók fizették, a háztartások 630 millió forinttal járultak a város költségvetéséhez. Ezek a helyi adóból származó pénzek elsődlegesen az egri közszolgáltatások kiadásait egészítették ki. Örvendetes, hogy 2011. évben 383 millió forinttal nagyobb összeg érkezett az adószámlákra, mint a megelőző 2010. évben.

Az önkormányzati bevételeken belül továbbra is meghatározó az iparűzési adó túlsúlya. A megyeszékhely önkormányzati (helyi és egyéb más adók, díjak) adóit négy fő szempont szerint lehetett csoportosítani:

-  az ingatlanokat terhelő helyi adók (befolyó bevétel: 18,6%),
-  a vállalkozási tevékenység végzése után fizetendő iparűzési adó (68%),
-  az idegenforgalmi adó (2,8 %),
-  átengedett adók (gépjárműadó, más díjak, bírságok stb.10,6%).

A helyi iparűzési adóban a mikro-, kis és középvállalkozások részére fenntartotta az önkormányzat a kedvezményes adózás lehetőségét, így ők a számított iparűzési adóból 50%-os adókedvezményre jogosultak, azaz a 2%-os mérték helyett, valójában 1%-os mértékkel fizetik adójukat, ha éves adóalapjuk nem éri el a 2,5 millió forintot. Az önkormányzati kedvezményben részesülő adózói kör jelentős, a vállalkozások 64,3%-át (4 795 vállalkozás) érinti. Ők egyébként többnyire egri vállalkozók, kereskedők.

Örvendetes, hogy a múlt évhez képest a megyeszékhely adóerőképessége 112%-kal (193,7 millió forinttal) nőtt, köszönhető ez elsősorban a város ipari gerincét jelentő külföldi tulajdonú vállalkozásainak. Összességében is emelkedett az adóalap, hiszen míg tavaly a bevallásokban feltüntetett érték 109,6 milliárd forint volt, úgy most ez 122,3 milliárd forint, azaz 12,7 milliárd forinttal nőtt az iparűzési adó alapja.
Eger mindig is híres volt idegenforgalmáról és az idén ismét a leglátogatottabb 10 magyar település között található. A településen üdülési célzattal tartózkodók idegenforgalmi adót fizetnek, amit az állam normatív hozzájárulással kiegészít. Az Egerben eltöltött vendégéjszakák száma 28 ezer nappal meghaladta a 2010-es év számadatait. Ennek eredményeként 15,4 millió forinttal nőttek az adóbevételek, aminek 165 millió forint üdülőhelyi normatíva hozadéka is lesz.
Napjaink informatikai “slágere”, az elektronikus ügyintézés. 2011. év egyik meghatározóbb intézkedése az volt, hogy az önkormányzati adóhatóságunk is elektronikusan fogad adóügyeket. A hivatalban a legtöbb ügy az adóigazgatásban keletkezik, így ennek megvalósítása szinte minden egri polgárt és a megyeszékhelyen működő vállalkozást kedvezően érinthet.

Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy segítsük az adózók önkéntes jogkövetését és adófizetését, ezért a város honlapján széleskörű tájékoztatást adunk az ügyek jogszabályi hátteréről. Itt megtalálhatóak a változások magyarázatai, indoklásai is. Nagy örömünkre egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy feliratkozzanak elektronikus hírlevelünkre, melyben felhívjuk ügyfeleink figyelmét minden fontosabb változásra és közelgő határidőre.

Share
Időjárás
 
Washington, District of columbia

12°C
Feels like 12°C
Partly Cloudy

Today:
16°C / 5°C
Tomorrow Sunday Monday
11° / 2° 6° / 0° 5° / -1°


Data powered by

 
január 2012
H K S C P S V
« dec    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031