A Kéményseprő Szakszervezet közleménye

A rendőrség sértettek jelentkezését várja – Kéményseprő hamis iratokkal BudaörsönMint ahogy arról már korábban értesülhettek, október végén létrejött a Heves Megyei LIGA Szakszervezet Kéményseprő Szakszervezeti Csoportja. Megalakulásunk legfőbb céljaként azt határoztuk meg, hogy – egy emberként – választ kapjunk kérdésünkre: a jelenlegi szolgáltató megszűnése esetén – amire a fennálló helyzet alapján joggal számíthatunk – hogyan fog alakulni a Heves megyei kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyzete és ez miként fog minket – akik a feladat ellátásához szükséges szakképesítéssel rendelkezünk – érinteni.

Sajnálatos tény, hogy az elmúlt időszakban sok kéményseprő került elbocsátásra és december közepén a még megmaradt, de már felmondás hatálya alatt álló szakemberállománynak is megkezdődik a munkavégzés alóli felmentése. Tehát az általunk megfogalmazott kérdés akkut problémákat vet fel, ami mielőbbi határozott megoldást igényel, tekintettel a fűtési szezonra és – a médiában is egyre gyakrabban megjelenő – balesetek, tragédiák megelőzésére. Megkerestük Habis László polgármestert mint az ellátásért felelős MJV önkormányzatának vezetőjét, továbbá a tevékenységet felügyeleti szervként koordináló Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot és kezdeményeztünk egy kerekasztal beszélgetést, amire 2014. november 21. napján került sor az egri városházán.

A tárgyaláson a szakszervezet részéről Vámos Csaba ügyvivő, valamint Dr. Krasznay Zsófia és Nádassy Géza a Heves Megyei LIGA Szakszervezet tisztségviselői, míg Eger MJV képviseletében Habis László polgármester, Dr. Turcsányi Dániel gazdasági alpolgármester, Dr. Bánhidy Péter aljegyző, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről pedig Csontos Ambrus megyei igazgató vett részt.

Az egyeztetés pozitív hangvételű volt, a résztvevők egyetértettek abban, hogy mielőbb megoldást kell találni a kialakult helyzetre. A fennálló állapot orvoslására több lehetőség felmerült, de egyelőre érdemi döntés nem született és az illetékesek időt és türelmet kértek, hogy az összes alternatívát részletesen megvizsgálhassák. A megoldási javaslat kidolgozásához mi is felajánlottuk a szakmai segítségünket. A megjelentek egybehangzóan támogatásukról biztosították a megye valamennyi kéményseprőjét, de jelezték, hogy nem akarnak hamis ígéretekkel bíztatni minket. Mindeközben kijelentették azt is, hogy Eger MJV önkormányzata törekedni fog arra, hogy a megyében zökkenőmentes legyen a kéményseprő-ipari közszolgáltatás, hiszen ez a hatályos 2012. évi XC. törvény alapján jogszabályi kötelezettségük is.

Az idő természetesen szorít minket kéményseprőket, hiszen mindannyiunk megélhetése és mind a személyes, mind szakmai megbecsülése a tét, de ígéretet kaptunk egy újabb, közel jövőbeli egyeztetésre, ahol – reményeink szerint – már konkrét megoldással, vagy legalább annak tervével tudnak szolgálni számunkra.

Ezúton kérném tisztelettel én is valamennyi kollégám türelemét és megértését. Úgy vélem, egybehangzó véleményünk alapján, legkésőbb december közepéig, tehát a jelenlegi szolgáltató biztos működésének végéig várnunk kell a fennálló probléma megoldására. Azonban amennyiben 2014. december 15. napjáig nem kapunk tájékoztatást a konkrét közszolgáltatás-ellátási tervről, vagy meghívást egy újabb egyeztetésre, úgy további lépéseket kell megfontolnunk a Heves megyei kéményseprők jövője és a megye lakosságának és vállalkozásainak biztonsága érdekében.

Eger, 2014. november 24.

Vámos Csaba

ügyvivő

Címke: ,