• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Posted on 2010. november 26. péntek by agria

Tehetséges diákokat és tanáraikat jutalmazták tanulmányi versenyen elért kiemelkedő teljesítményükért ma délután, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. A vándorserleget a két legjobb iskolának adták át.

Több mint egy évtizedes hagyományra tekint vissza az a tehetségkutató versenysorozat, amit nyolcadik osztályos tanulók számára rendeznek minden évben a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.
Az iskola és a Szilágyis Alapítvány által rendezett versenyen immár 9 tantárgyból, magyar, történelem, angol, német, matematika, fizika, biológia, kémia, informatika mérik össze tudásukat a gyerekek.
Ebben a tanévben közel 600 tanuló vett részt a megmérettetésen. A verseny rangját bizonyítja, hogy nem csak Heves, hanem a környező megyékből is szép számmal érkeztek jelentkezők, akik a korábbi évekhez hasonlóan az idén is igen magas szinten bizonyították felkészültségüket.

Minden tantárgyból az első tíz  legkiemelkedőbb eredményt elért diákot és felkészítő tanáraikat jutalmazták.

A legjobb helyezéseket elért tanulók:

Angol nyelv: 1. Palmer Vera Jolán EKF  Gyak. Ált. Isk.. Eger
Német nyelv: 1. Várallyai Anett         EKF  Gyak. Ált. Isk.. Eger
Matematika:  1  Fülöp Erik        Lenkey János Ált. Isk. , Eger
Fizika:  1. Fülöp Erik        Lenkey János Ált. Isk. , Eger
Kémia:  1. Molnár Máté  Óhatvani Általános Iskola
Magyar:  1. Vigh Veronika  Figedy János Ált. Iskola, Noszvaj
Történelem:  1. Vigh Veronika  Figedy János Ált. Iskola, Noszvaj
Informatika : 1. Fülöp Erik        Lenkey János Ált. Isk. , Eger
Biológia:  1. Sánta Dominika Hunyadi Mátyás Ált. Iskola, Eger

Az iskola néhány éve vándorserleget alapított, amellyel a versenyeken legjobb eredményeket elérő iskolák munkáját ismerik el. 2010-ben az egri iskolák között a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a nem egri kategóriában a noszvaji Figedy János Általános Iskola diákjai szerepeltek legsikeresebben.

Posted in Oktatás |
« Drágul a helyi autóbusz közlekedés januártól
Egyéni Amatőr Országos Squash Bajnokság »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr