Óvd a szívedet! Jehova Tanúi mindenkit meghívnak Kongresszusukra

Nyíregyháza három napon át vendégül látja azt a közel 3000 személyt, akik Jehova Tanúi kongresszusára érkeznek a 2012. július 20-22-ei hétvégén. A kongresszus nemzetközi hangulatot hoz magával, hiszen Délkelet-Szlovákia 11 magyar ajkú  gyülekezetéből is érkeznek résztvevők, közel 1000-en.

Eger és környékéről, továbbá Kisköre és környékéről mintegy 200 küldött utazik el erre a háromnapos bibliai oktatásra.

NYÍREGYHÁZA – Jehova Tanúi úgy gondolják, hogy mindenki, a nem Tanúk is hasznot fognak meríteni a 2012-es Óvd a szívedet! Kongresszus programjának lelkesítő üzenetéből és gyakorlatias javaslataiból. A kongresszust a Bujtosi Szabadidő Csarnokban fogják megtartani.

A Tanúk kongresszusi programján újszerű megvilágításba kerülnek azok a bibliai részek, amelyek a jelképes szívről szólnak. Lendületes előadások, bibliai hangjátékok és bemutatók, sőt egy színpadi dráma mind-mind azt fogja hangsúlyozni, hogy ha megóvjuk a jelképes szívünket, akkor még jobb szellemiségű emberekké válunk, harmonikusabb lesz a családi életünk, és boldogabbak leszünk.

A kongresszust megelőző 3 héten át Jehova Tanúi Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Délkelet-Szlovákia magyar ajkú településein mindenkinek átadnak egy meghívót a kongresszusra. A háromnapos program Nyíregyházán lesz megtartva, és 2012. július 20-án, pénteken fog kezdődni 9.20-kor. A kongresszusi napok témái és az előadások címei olyan bibliaverseken alapulnak, mint az 1Sámuel 16:7, az 1Krónikák 28:9 és a Máté 12:34. A kongresszus jeligéje, Óvd a szívedet!, a Példabeszédek 4:23-on alapszik. A program fő célja az lesz, hogy erősítse a résztvevők szellemiségét.

A belépés ingyenes. Jehova Tanúi a kongresszusaikat teljes egészében önkéntes adományokból rendezik meg.

Az Eger és Kisköre környékén élő Tanúknak mind a 3 gyülekezete részt fog venni a kongresszusi meghívók terjesztésében. Becslések szerint 3 000-en fognak eljönni a Bujtosi Szabadidő Csarnokba a 2012. július 20-22-ei hétvégén erre a bibliai témájú programra.

Magyarországon Jehova Tanúi 8 kongresszust fognak tartani 4 városban. A világon több mint 7 600 000 Tanú él, és több mint 109 000 gyülekezetük van.

Google+LinkedInTwitterShare

One Response to “Óvd a szívedet! Jehova Tanúi mindenkit meghívnak Kongresszusukra”

  • Tami:

    2012.július 15-én a Debrecenból 17:30 induló IC vonaton hagyta valaki a zakóját.A második kocsiban maradt, amely nem volt helyköteles. Budapest Nyugati pályaudvar talált tárgyak megörzőjében adtam le, remélem visszatalál a tulajdonosához.:-)
    A fülkében “Óvd a szívedet” kitűzővel ültek többen is.

Ide kérjük a választ!

Időjárás

16°C
érzésre 16°C
részben felhős

Ma:
22°C / 9°C
holnap szerda csütörtök
21° / 9° 22° / 8° 20° / 8°


Data powered by

 
2013. május
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

----