
A tigrisek csirkét, a majmok és a mosómedvék pedig rengeteg gyümölcsöt kaptak. Minden állatnak a kedvenc ételével kedveskedtek a gondozók az Állatok Karácsonyán, Gyöngyösön.
Saját háza elől lopták el egy tenki férfi autóját. Két 19 éves férfi egy másik autóval vontatta el a kocsit, amit a rendőrök a háztól pár kilométerre találtak meg. A tulajdonos szerint méhtelepre vitték volna az autót, vagy bontani szerették volna és alkatrészenként eladni. Korábban is érdeklődtek már a kocsi felől, a tulajdonos azonban nem akarta eladni.
Még a mentőautó is elakadt egy meredek, jeges utcában Budán tegnap este. Éppen egy betegért mentek, annyira csúszott az út, hogy nehezen tudtak megállni, de utána meg nem bírtak elindulni. Ma délutánig már több mint 220-szor hívták a tűzoltókat. Volt olyan is, hogy egy csúszós kanyarban egy tetőcserepeket szállító kamion csúszott meg annyira, hogy csak a tűzoltók tudták kihúzni az árokból.
Ötéves unokáját vette rá lopásra egy ózdi nagymama. A nő a gyerekekkel ment ki a piacra, de már azzal a szándékkal, hogy pénzt vagy élelmiszert szerez. Mikor az egyik pultnál feltűnt neki, hogy unokája észrevétlenül megszerezhet egy üveg mogyorókrémet, akkor megkérte, hogy lopja azt el. A kislány így is tett, azonban a rendőrök az egészet végignézték. A többszörös visszaeső nagymama ellen most emelt vádat az ügyészség.
A csúszós út miatt csapódhatott az árokba egy autó Karcagon. Egy másik irányíthatatlanná vált, majd többször felborult, valószínűleg a páralecsapódás miatt. Az utakat folyamatosan sózzák, de a sofőröknek így is nagyon óvatosan kell közlekedniük. Hétvégén 20 centis hó lehet a déli megyékben, ott sárga figyelmeztető előrejelzés van érvényben a havazás miatt.
Majdnem elütötte egy ámokfutó azokat a rendőröket, akik meg akarták állítani őt Egerbaktán. A férfira a családja hívott rendőrt, mert fenyegette őket. Azonban ő nem várta meg az egyenruhásokat, elhajtott. A több kilométeres autós üldözés után egy, az úton keresztbe álló busszal tudták csak megállítani. Ekkor azonban a pszichiátriai betegséggel küzdő sofőr megpróbálta megkéselni a rendőröket. A férfit most ítélték el, az utolsó szó jogán azt mondta, halálfélelme volt az autós üldözés közben.