Három autó ütközött össze szombaton, a kora esti órákban Egerben, a Vörösmarty Mihály úton. A helyszínen megtudtuk, az eset során egy személy megsérült, a forgalom rendőri irányítás mellett haladt.
Valószínűleg egy régi GPS okozhatott balesetet Eger határában szombaton.
Az szlovák rendszámú Skoda haladt az árokba szombaton az új körforgalomnál a 25-ös út egri szakaszán. A kocsi vezetője nem megfelelő sebességgel haladt be a körforgalomba, így a szemközti árokba a sárban kötött ki.
Úgy tudjuk, a kocsi vezetője szerint a navigáció nem mutatta, hogy ott körforgalom van.
A fotókat Turi Ferenc külde részünkre. Köszönjük.
Hókotróval ütközött egy húsz éves lány Vácnál tegnap este, azonnal meghalt. Rengeteg súlyos és halálos baleset is volt a havas, csúszós utakon, Berettyóújfalunál is meghalt nő, aki egy kamionnal karambolozott. Az 53-as úton pedig tömegbaleset volt a jeges út miatt.
RTL.hu
No Description
Rablás közben szerelte össze a baltát egy férfi, aztán azzal fenyegette meg a kisbolt eladóját Jászapátiban. A fiatal nő nagyon megijedt, odaadta a pénzt a rablónak, aki ezután elmenekült. A rendőrök pár órával később azonosították és elfogták a baltás rablót, aki ekkorra már a pénz egy részét elköltötte, a maradékot a rendőrök lefoglalták.
Rekordhideg tombol az országban és ez így is marad! A hét második felében már mínusz 20 fok is lehet a hó borította vidékeken, az ország nagy részén pedig mínusz 15 fok várható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére is figyelmeztetést adott ki a havazás és hófúvás miatt. Vas megyében ma is hófúvás nehezítette a közlekedést.
RTL.hu
No Description
ATV.hu
Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.