Fenyegették, leütötték, kirabolták
Saját teraszán ütöttek le és raboltak ki egy adácsi férfi, akit előzőleg megfenyegettek.
Hajnalban ment ki a teraszra dohányozni a férfi. Leült a teraszon, aztán már csak az ütést érezte. Támadója a kert felől érkezhetett. Rövid időre elveszítette az eszméletét, ekkor rabolták el értékes óráját és ékszereit. 81 éves édesanyja végig látta a történteket az ablakból. A támadás után a szomszédot hívták segítségül, ő értesítette a rendőröket is.
Úgy tudjuk, pénzügyi vita állhat a háttérben. Előzőleg már megfenyegették, hogy fizessen, mert rosszul járhat.
A sértett még mai is fájlalja a fejét, nyakát nehezen mozgatja, beszéde akadozik. Azt mondja, agyrázkódása van.
Még ma is félnek, nem akarnak kamera előtt beszélni az eseményekről, bár a feltételezett elkövetőket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A bűz elűz: megyei körkép
Több településen panaszkodnak a lakók a rájuk zúdított, elviselhetetlen nagyságú, orrfacsaró bűz miatt. Néhány napja Szihalomról és környékéről érkeztek jelzések: a polgármester szerint egy vállalkozás fittyet hányva az előírásoknak, a közel 40 fokos melegben hígtrágyával permetezte a földeket, a hatóságok pedig szemet hunytak az előírások megszegése felett. Szihalmon készült riportunkat itt láthatják. Úgy tudjuk, időközben itt felfüggesztették az engedélyeket.
Panasz érkezett a szag miatt Aldebrőről és a szomszédos Tófaluból is. Információnk szerint a helyi sertéstelepről indul a szennylé Szihalomra. Az állatok trágyájának szaga a környékbelieket zavarja. Szerintük a szállításkor, az átrakodáskor kerülhet a levegőbe a szúrós szagú ammónia.
Kerecsenden közel 20 éves probléma a közeli gomba termesztő telep komposztjának szaga. Bár a tulajdonos sokszor, sokféle megoldást megígért, eddig nem változott semmi a szag körül. A polgármester szerint türelmesen várnak a megbeszélt év végi határidőig, bár a lakosok türelme kezd elfogyni.
Megújult az egri strand
A több mint 700 millió forintos, 49%-os Európai Uniós támogatással létrejött fejlesztés következtében 3 pályás csúszdarendszerrel és medencével, bébi élménymedencével és egy két medencés, pihenőgalériás fürdőházzal bővült a fürdő szolgáltatásainak köre.
Megújult, és megosztásra került a sokak által kedvelt gyógyvizes „kavicsos” medence, melynek köszönhetően egy úszásra alkalmasabb medence és egy sekélyebb, termálvizes ülőmedence közül választhatnak a strand északi részén letelepedő vendégek, közvetlenül a Török Fürdő szomszédságában.
Újra megnyílt az immáron akadálymentesített déli bejárat a Hadnagy utca felől, így nem kell nagy kerülőt megtennie azoknak, akik a buszparkoló felől érkeznek a fürdőbe. A projekt célja az Egri Termálfürdő kínálatának bővítése, a szezonális jelleg csökkentése a korszerű, családbarát fürdőház megépítésével, valamint új szolgáltatások bevezetése. Olyan regionális jelentőséggel bíró, komplex szolgáltatást nyújtó fürdőegység létrehozása, mely a tőszomszédságban lévő – szintén nem régen felújított – Török Fürdővel szoros együttműködésben három generáció kiszolgálására alkalmas.
A fejlesztés célja, hogy nyáron a strandszolgáltatások széles skálája, télen pedig a gyógy-wellness szolgáltatások komplex kínálata legyen elérhető történelmi hangulatban. A beruházásnak köszönhetően új munkahelyek jönnek létre. A fejlesztés illeszkedik az országos és régiós stratégiákhoz, tájba illő építészeti kialakításával jövedelmező, versenyképes és fenntartható vállalkozás jön létre, mely hozzájárul a régió GDP-növekedéséhez, a helyi munkaerő megtartásához, és kedvezőbb befektetői légkörhöz, mindemellett társadalmi hasznossága sem elhanyagolható. A fürdőfejlesztési projekt zárásaként egy három napos rendezvényt szervezett az Eger Termál Kft. augusztus 9-től 11-ig, melynek célja a fürdőfejlesztés eredményeinek bemutatása és népszerűsítése a média, a partnerek valamint a fürdőző közönség számára. A rendezvénysorozat augusztus 9‑én, délelőtt 11.00 órakor egy sajtótájékoztatóval indult, ahol a média képviselői és a fürdő partnerei megismerhetik a beruházás műszaki tartalmát és körülményeit. A sajtótájékoztató helyszíne az új fürdőház, ahonnan kiindulva a résztvevők megtekinthették a többi újdonságot is. A sajtótájékoztató vendégei többek között Herczeg Flóra énekesnő, valamint Balizs Kata és Horváth Ders, a „KöltözzEgerbe” akció párja.
A következő napokon a látogatóké és az új élményelemeké a főszerep. A fürdő vendégei kipróbálhatják– többek között – az újonnan elkészült csúszdát is. Ezen kívül könnyűzenei programok, mókás vetélkedők és a már hagyományosnak számító, ám idén előválogatóval megrendezett Strand Szépe Verseny szórakoztatja a látogatókat. A fellépők között lesz Tóth Gabi, Bereczki Zoltán, Feke Pál, Király Viktor, Cserpes Laura, és a Barátok közt című népszerű sorozatból már ismert Berényi Kft. is. Az Eger Termál Kft. célja a nagyszabású és változatos programkínálatot nyújtó rendezvénnyel felhívni a közvélemény figyelmét az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult fejlesztésre és népszerűsíteni az ennek köszönhetően immár elérhető új szolgáltatásokat!
Trágyalé a földeken: menekülnek a nyaralók
Orrfacsaró bűz miatt háborognak a szihalmi lakók: a környéken egy engedéllyel rendelkező cég hígtrágya-szórást végez éjjelente és hajnalonként. A nagy melegben a környék lakhatatlan, a sertések trágyájának bűze messziről érezhető.
A lakók és a polgármester minden lehetséges fórumot végig járt, eddig sikertelenül. Bár az engedélyek szerint 18 fok alatti hőmérsékleten szórhatják a levet, amit utána be kell szántaniuk, úgy tűnik a hatóság sem veszi komolyan a saját maga által lefektetett szabályokat – mondja a polgármester.
Az utóbbi napokban a bűz miatt a Zsóry mellett lévő üdülőket is elhagyták a pihenni vágyók, nem bírták a bűzt.
Gyöngyöstarján: leégett egy ház
Egy nádfedeles ház égett le szerda délután Gyöngyöstarjánban.
A bejelentés délután negyed 5-kor érkezett a katasztrófavédelem ügyeletére. A helyszínre a gyöngyösi tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonultak ki. Munkájukat a hevesi tűzoltók egy gépjárműfecskendővel segítették.
A házból még a tulajdonos hozott ki egy gázpalackot.
Az oltást 19 óra után fejezték be a lánglovagok. Az épület teljesen leégett.
Forrás: Gyöngyös Tv
