• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

MSZP: Nesze semmi fogd meg jól – Eger 2013. évi költségvetése

Posted on 2013. február 25. hétfő by agria

0225mszp_vPál György – önkormányzati képviselő:

Folyik a sikerpropaganda minden szinten, így az önkormányzatok szintjén is.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy az önkormányzat finanszírozása csak rosszabb lett, mint az elmúlt évek bármelyikében.

Az adósságcsapda továbbra is veszély, nem szűnt meg, legfeljebb mérséklődött, hiszen így is évi 1 milliárd forint körüli adósságteher van az egri költségvetésen.

A költségvetés új szerkezete most már a kevésbé hozzáértők számára is világosan mutatja, hogy a város a kötelező feladataira nem kap megfelelő pénzeszközt, hiszen a kötelező feladatok finanszírozására 3 Mrd forinttal kevesebbet ad az állam, mint amennyi szükséges lenne. Eben benne van az is, hogy a város a ma már államosított iskolarendszerre továbbra is rákölt 700-800 millió forintot, amihez egy fillér támogatást nem kap.

Ezek mellett, látható, hogy közel 1,2 milliárd forinttal un. közhatalmi bevétellel gazdálkodhat a város az előző évekhez képest. A helyzet, hogy a következő években folyamatosan hiányzó milliárdok helyett kapott a város 1 milliárdot idén. Ez így, fenntarthatatlan.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Korózs Lajos – Eger választókörzeti megbízott:

Olyan ez teljesen, mint a magánnyugdíjpénztár elvétele. Egyszer jól jött, de mi lesz a következő évekkel?

A Fidesz nagyon szeret konzultálni az emberekkel, jó sok pénzért. Az egri Fideszes képviselők is meghallják a szavazóik hangját, ha jól ismert művészek fellépését kell meghiúsítani. Mi most azt várjuk el az egri Fidesztől, hogy ne ál-módosító indítványokat tegyen a költségvetéshez, hanem végre törődjön az egri emberekkel. Az államtól kapott 1 milliárd forintot ne szórja szét, helyezze tartalékba, majd kezdjen széleskörű konzultációt az egri emberekkel, hogy mire költsék ezt a pénzt.

Ez már az nagyságrend, amivel érezhető változásokat lehetne elérni akár az önkormányzati lakásállomány tekintetében, de gondolhatunk a munkahelyteremtésre is, vagy arra a közgyűlési határozatra, amelyben Eger vezetése egyszer még kórházat is akart üzemeltetni.

Ha a Fidesz nem teszi ezt meg, nem áll szóba az egriekkel, akkor a szocialisták el fogják kezdeni ezt a munkát, és olyan javaslatot fognak letenni az asztalra, amely megpróbálja Egert egy fenntartható pályára állítani.

Posted in Belföld, Politika | Tags: adósságteher, Eger, Fidesz, költségvetés, MSZP |

Európa fája lehet az egri platán

Posted on 2013. február 24. vasárnap by agria

0224platan_eger_vAz egri termálfürdő platánfájára is lehet szavazni az Európai Év Fája verseny 2013-as kiírásán. A hevesi megyeszékhely platánja öt másik ország növényével küzd meg az első helyért, így az nem csak az ország, hanem egész Európa fája lehet.

Február 1-jétől szavazhat a közönség a 2013-as Európai Év Fájára a www.treeoftheyear.org oldalon. Idén hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vesz részt a versenyben. A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. Az Európai Év Fája verseny e különleges fák segítségével szeretné történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára felhívni a figyelmet. A szavazás február 28-ig tart, az eredményeket március elsején hozza nyilvánosságra az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství. A verseny díjait májusban, Brüsszelben adják át.

Magyarországot az egri termálfürdő területén álló keleti platán képviseli. Az a fa, amely elnyerte 2012-ben az „Év Fája”-díjat az Ökotárs Alapítvány által harmadszor meghirdetett vetélkedőben.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A harmadik alkalommal megrendezett Európai Év Fája verseny döntősei különleges erővel bírnak: összetartják a körülöttük élőket, azt a közösséget, mely ebbe a versenybe is eljuttatta őket. „Ezek a gyakran több száz éves fák ugyanúgy szemtanúi a történelemnek, mint a mindennapi élet apró eseményeinek. Éppen ezért szorosan kötődnek egy közösséghez vagy akár egy egész faluhoz, városhoz” – mondta a verseny főszervezője, Hana Rambouskova, a Nadace Partnerství munkatársa.

A bulgáriai Glushnik falu eperfája és két diófája az egykor Bulgária függetlenségéért küzdő lázadók titkait őrzi. A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, akiknek a földjén a fa áll: ha a fa egy ága letörik ugyanis, a család egyik tagja meghal. Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, ámde kitalált történet fűződik a magyarországi résztvevőhöz is, az egri termálfürdő területén élő platánhoz. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányították a török sereget.

Az Európai Év Fája versenyben résztvevő fák elválaszthatatlan részeivé váltak a közösségnek. A lengyel Kozy falu platánfája alatti tér a kulturális és társadalmi élet színtere, de rendszeresen itt játszanak a helyi óvoda gyerekei is. A szlovákiai Komjatice platánjáról úgy tartják, hogy az ország legnagyobb fája, különleges szimmetriája miatt számos festő is megörökítette, de a helyi gyerekek is majdnem életnagyságú képet rajzoltak róla, mely most az iskolát díszíti.

„Minél erősebb a kapcsolat a környezetünkben élő fákkal, annál könnyebb törődnünk velük” – foglalta össze a verseny fő üzenetét Hana Rambousková. „Jó példa erre a csehországi Nové Hrady hársfája is, mely a helyi lakosok által nemrég rendbe hozott, karbantartott kétszáz éves fasor jelképévé vált.”

Az Európai Év Fája versenyt második alkalommal szervezik meg az Environmental Partnership alapítványok. Az európai verseny az országos vetélkedőket követi, a kezdeményezés fő célja a közfigyelem ráirányítása a fák fontosságára és a biológiai sokféleség csökkenésére. Az Európai Év Fája verseny bizonyítja, hogy a fák ügye nem ismer határokat, és rajtuk keresztül szélesebb nemzetközi párbeszéd kezdeményezhető.

A magyar szavazók és szurkolók anyagi támogatásban is részesíthetik a magyar Év Fája versenyt, hogy fáink még sokszor sikerrel szerepelhessenek az európai vetélkedőben. A 13600-as telefonszám tárcsázásával és az 53-as kód beütésével minden hívás 250 Ft-tal támogatja az Ökotársat és az Év Fája programot.

A döntősök:
Glushniki eper és diófák, Bulgária
A Nové Hrady fasor hársfája
Tölgykirály, Írország
Az egri termálfürdő platánfája, Magyarország
Kozy platánfája, Lengyelország
Komjaticei platán, Szlovákia
További információ: www.treeoftheyear.org

Forrás: Egriügyek

Posted in Belföld, Külföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: az év fája, Eger, Platán | 1 Comment |

Uniós pénzből szorítják ki az akácosokat a Bükk és a Mátra erdeiből

Posted on 2013. február 23. szombat by agria

Kekesteto2.JPGKözel 73 millió forintot nyert a Mátra és a Nyugat-Bükk erdészetét működtető Egererdő Zrt. Natura 2000-es élőhelyek védelmére, elsősorban az akác kiszorítására az Új Széchenyi Terv keretében – tájékoztatott szerdán a társaság médiareferense.

A pályázat célja a védett területeken az őshonos erdők állapotának megőrzése, azon belül az úgynevezett invazív, vagyis tájidegen fajok, például az akác kiszorítása – közölte Vigh Ilona.
A program keretében 232 hektárnyi területről távolítják el az akácosokat a Mátrában, a Bükkben és a Heves-Borsodi dombvidéken, illetve további 450 hektáron akadályozzák meg a terjedését, a projekt 2015 májusi befejezéséig – tette hozzá.
Elmondta, hogy az Észak-Amerikában őshonos akác a XVIII. század elején jelent meg Magyarországon és ma már az erdőterületek 25 százalékát borítja. Agresszív terjedése nyomán egyre inkább kiszorítja az őshonos fajtákat, így átalakítja az életközösségeket, felboríthatja az ökológiai egyensúlyt, vagyis káros a jelenléte.

A most induló programtól azt várják, hogy évtizedekre ki tudják szorítani az akácot az észak-magyarországi erdőkből – mondta a referens.

Forrás: MTI

Posted in Belföld, Gazdaság, Szabadidő | Tags: akác, Bükk, Mátra, Natura 2000 |

Az EKF rektora támogatja a sárospataki tanítóképző Egerhez csatolását

Posted on 2013. február 22. péntek by agria

Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) és a sárospataki főiskolai kar egybehangzó szándéka az, hogy szeptember 1-jétől az egri intézmény keretein belül folytassa működését a sárospataki tanítóképző – közölte az EKF rektora szerdán.

Mint arról már mi is beszámoltunk: a sárospataki intézmény tanácsülésén arról döntöttek kedden, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskolához tartozzon a jövőben a Miskolci Egyetem Comenius Sárospataki Főiskolai Kara. Hauser Zoltán rektor szerint az EKF Sárospatakkal együtt hatékonyabban tudja érvényesíteni a pedagógusképzés és -továbbképzés terén Észak-Magyarországon kivívott vezető szerepét. Elmondta: a két főiskola szakmai együttműködése az egész 20. századra kiterjed, azt a 2000-ben végrehajtott felsőoktatási integráció törte ketté; ekkor csatlakozott ugyanis a Comenius a Miskolci Egyetemhez.

Ugyanakkor az elmúlt 2-3 évben újra felerősödött a párbeszéd, ennek nyomán az EKF az oktatásért felelős tárcához benyújtott középtávú fejlesztési tervében is rögzítette a Comeniussal történő egyesülés szándékát.
Ezt megkönnyíti az a jogszabály is, amely szerint január 1-jétől egy kar saját hatáskörben dönthet arról, hogy kiválik egy intézményből; ezt tette most meg a sárospataki főiskola.

A rektor közölte, ebben a helyzetben szándékuk a főiskolai kar befogadása, az erről szóló döntést várhatóan március 6-i ülésén hozza meg az EKF szenátusa.
Hangsúlyozta, hogy Sárospatak a magyar kultúra és művelődéstörténet bástyája, amely nem képzelhető el felsőoktatás nélkül.
Ebben a helyzetben elképzelésük szerint erőforrásaikat kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják. Vagyis Egerben újraindul a tanítóképzés, Sárospatakon pedig olyan kurzusokkal bővül a képzési kínálat, amelynek elvégzése nyomán 5-6. évfolyamon is oktathatnak a tanítók.
Ezen kívül tervezik Sárospatakon a meglévő tanító- és óvónőképzés mellett szociálpedagógia, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok indítását, a mesterképzés bevezetését a kulturális örökségvédelmi és a könyvtáros szakterületeken, továbbá felsőfokú szakképzések és turisztikai képzések elindítását – mondta Hauser Zoltán.

Forrás: MTI

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: EKF |

Hajós Alfréd Terv

Posted on 2013. február 21. csütörtök by agria

 

Az egyetemi sport szakmai programjáról tartottak tájékoztatót az Eszeterházy Károly Főiskolán a napokban. A program 2013-2020 között, egyebek mellett szeretné megújítani a felsőoktatás általános testnevelési rendszerét, és sportnormatívát vezetne be.

Az új Nemzeti felsőoktatási törvény (Nftv) és a módosított Sporttörvény az egyetemi sport feladatait és felelősségét a Magyar Olimpiai Bizottságra (MOB) és a felsőoktatási intézményekre, a koordinációt a 2012-ben megújult Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségre (MEFS) bízza. Ennek megfelelően a MEFS elkészítette a felsőoktatási sport területére a 2013-2020 időszakra vonatkozó szakmai programtervet, a Hajós Alfréd Tervet, melyet a MOB-on keresztül terjeszt a sportpolitikáért felelős miniszter elé, a felsőoktatási intézményeken pedig közvetlenül mutat be és vitat meg.
A Hajós Alfréd Terv a nemzetközi- és magyar felsőoktatási versenysport, a felnövekvő generációk életminőségét jelentősen befolyásoló szabadidősport és a rekreációs célú sportoltatás területén jelöli ki a teendőket.
A)    Versenysport területén a MEFS kiemelt céljai az Universiadékon és egyetemi világversenyeken való eredményes részvétel feltételeinek biztosítása, magyar rendezésű egyetemi világversenyek szervezése, a magyar egyetemi bajnokságok színvonalának és népszerűségének növelése, és a versenysportolók továbbtanulását segítő kettős életpálya modell létrehozása.
A Hajós Alfréd Terv felveti egy 2019-es vagy 2021-es Nyári Universiade megpályázását.
B)    Szabadidősport területén a Terv jelentős fejlesztéseket javasol. Ezek:
•    az egyetemi sport koordináláshoz szükséges felsőoktatási Sportiroda-hálózat kialakítása,
•    javaslat az önálló hallgatói sportnormatíva bevezetésére,
•    egy országos szintű, a Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciájával közösen szervezett egyetemi sport- és egészséges életmód népszerűsítő kampány, a SportPont Program indítása,
•    az általános testnevelés rendszerének megújítása a felsőoktatásban,
•    a fogyatékkal élő hallgatók sportoltatásának biztosítása.
C)    Az egyetemi sport-infrastruktúra fejlesztését a Hajós Alfréd Terv hosszú távú célként jelöli ki. ― A Terv keretében még 2013-ban elkészül a felsőoktatási sportingatlan kataszter, ami világosan bemutatja a lehetőségeket és hiányosságokat. ― Budapesten első sikerként könyvelhetjük el, hogy az újbudai felsőoktatási sportkomplexum, a Tüskecsarnok befejezéséről és 2014-es megnyitásáról már kormányhatározat született.
A Hajós Alfréd Terv megvalósításához nemzeti szintű összefogásra van szükség. Szakmai partnerként a kormányzati és önkormányzati szerveken kívül számít a sportági szakszövetségekre, a sporttudományi és sportszakmai szervezetekre. A szakmai programterv sikeres megvalósítása a MEFS tagszervezetei, a felsőoktatási intézmények és sportegyesületeik közös munkáján fog alapulni.

Egy egészséges értelmiséggel rendelkező társadalom polgárai is egészségesebbek és sikeresebbek, hiszen a felsőoktatásból kikerülő fiatalok később döntéshozóként, véleményformálóként jelentősen befolyásolják a magyar társadalom szemléletmódját. Így polgártársaik életmódjára, sporthoz, egészséges életmódhoz való viszonyára is nagy hatást gyakorolnak. Ezért a felsőoktatási sport ügye és fejlesztése nemzeti szintű érdek és feladat.

Forrás: Egriszín

Posted in Oktatás, sport, Szabadidő | Tags: program, sport |

Járókelők fogták el a rablót

Posted on 2013. február 20. szerda by agria

0220lottozo_heves_vKedden délután érkezett a bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint Hevesen egy lottózóba bement egy férfi és bántalmazta az ott lévő alkalmazottat, majd magával vitte az üzletben található készpénzt.

Menekülése közben először egy nyugállományú rendőr, majd egy pizzafutár tartóztatta fel a rablót, a 36 éves helyi férfit, akit a kiérkező rendőrök előállítottak a Hevesi Rendőrkapitányságra, ahol rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás – tájékoztatott Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Úgy tudjuk, a gyanúsított egy órával korábban már bement a lottózóba, ahol több időt eltöltött. Ezután elment, majd visszament rabolni. A lottózó alkalmazottjától erőszakkal próbálta elvenni a pénzt, végül kb. 80 ezer forinttal távozott, melyet a rendőrök meg is találtak nála.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: Heves, lottózó, pénz, rablás, rendőrség |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  
« jan