
Holtan találtak egy 63 éves férfit egy balassagyarmati házban. Élettársa, egy 38 éves nő támadt rá késsel az otthonukban és leszúrta a férfit, aki olyan súlyosan megsérült, hogy már a helyszínen meghalt. A nőt őrizetbe vették, beismerte tettét.
Rosszul lett vezetés közben egy 63 éves férfiGyöngyöstarján közelében. A kocsi nekiütközött egy szemből érkező autónak,amiben 4 ember volt. Ők nem sérültek meg, a idős férfi azonban, valószínűleg a rosszullét miatt meghalt.
A vétlen kocsi vezetője elmondta, hogy mi történt.
181206baleset gyongyostarjan y
Uploaded by Agria Tv Bt on 2018-12-06.
Rokonaihoz költözött az a nő, akinek gyerekeit kivégezte az élettársa Ózdon. A támadásban az asszony is megsérült, őt azonban már kiengedték a kórházból. A mészárlás helyszínén azóta csak egyszer járt rendőri kísérettel. Azóta eltűnt, a rendőrségen sem jelent meg, ahova a nyomozók kihallgatásra beidézték.
Egy elejtett személyi igazolvány buktatott le egy betörőbandát Salgótarjánban. Már öt alkalommal törtek be az egyik salgótarjáni italboltba, legutóbb december elején. A tolvajok italokat loptak és a bevételt is elvitték. Egyikük azonban a boltban elejtette az igazolványát, ez buktatta le őt és két társát.
Lusta volt gyalogolni, ezért ellopott egy Volánbuszt egy férfi Mátraszelén. A nyolc kilométerre lévő Vizslásra akart eljutni, de a rendőrök észrevették a gyanúsan imbolygó buszt és megállították. Ekkor derült ki, hogy a részeg férfi a falunap után akart hazajutni a lopott busszal, amiből még a váltópénzt is ellopta.