• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Baleset Almárban – videó

Posted on 2018. december 21. péntek by agria

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

A 25-ös számú főút 23-as kilométerében – Eger és Szarvaskő között – 2018. december 21-én 7 óra körül két személyautó összeütközött.

Úgy tudjuk, egy Renault haladt Szarvaskő irányából Eger felé, amikor az almári egyenes végénél áthajtott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan haladó Opel gépkocsival.

A vétlen kocsi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Renaultban két felnőtt és egy kisbaba utazott. A kocsi vezetője nem volt bekötve, ő az ütközés során – a légzsák ellenére – lefejelte a szélvédőt. A kocsi többi utasa nem sérült, azonban kivizsgálásra kórházba szállították őket.

Információnk szerint a balesetet okozó azt mondta, hogy elaludt vezetés közben, az okozta az ütözést.

A karambol idején egyébként az út is jeges volt.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. A javasolt kerülő útvonal az Egerbocs- Bátor- Egerbakta irány.

Frissítés: 9 óra után félpályán megindult a forgalom.

181221baleset eger y

Uploaded by Agria Tv Bt on 2018-12-21.

Posted in Kék hírek | Tags: Almár, baleset, mentők |

Meghalt, hogy barátnőjét mentse

Posted on 2018. december 18. kedd by agria

Kábítószer-túladagolás miatt halt meg egy bátonyterenyei férfi, mert édesanyja szerint lenyelt egy csomagot, amelyben kokain volt. A nő azt mondja, fia nagyon rosszul lett, a barátnője pedig nem hívott hozzá időben mentőt. Szerinte ha időben telefonál, a gyereke ma is élhetne. Képtelen belenyugodni fia halálába, ki akarja deríteni az igazságot.

Posted in Belföld, Kék hírek | Tags: bíróság, díler, kokain, rendőrség |

Kedvenceiket kapták karácsonyra

Posted on 2018. december 17. hétfő by agria

A tigrisek csirkét, a majmok és a mosómedvék pedig rengeteg gyümölcsöt kaptak. Minden állatnak a kedvenc ételével kedveskedtek a gondozók az Állatok Karácsonyán, Gyöngyösön.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Gyöngyös, karácsony |

Háza elől vontatva lopták el autóját

Posted on 2018. december 17. hétfő by agria

Saját háza elől lopták el egy tenki férfi autóját. Két 19 éves férfi egy másik autóval vontatta el a kocsit, amit a rendőrök a háztól pár kilométerre találtak meg. A tulajdonos szerint méhtelepre vitték volna az autót, vagy bontani szerették volna és alkatrészenként eladni. Korábban is érdeklődtek már a kocsi felől, a tulajdonos azonban nem akarta eladni.

Posted in Kék hírek | Tags: kocsi |

Mentő is elakadt a jeges úton

Posted on 2018. december 16. vasárnap by agria

Még a mentőautó is elakadt egy meredek, jeges utcában Budán tegnap este. Éppen egy betegért mentek, annyira csúszott az út, hogy nehezen tudtak megállni, de utána meg nem bírtak elindulni. Ma délutánig már több mint 220-szor hívták a tűzoltókat. Volt olyan is, hogy egy csúszós kanyarban egy tetőcserepeket szállító kamion csúszott meg annyira, hogy csak a tűzoltók tudták kihúzni az árokból.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: hó, Kékestető, közlekedés |

Mogyorókrémet lopatott unokájával

Posted on 2018. december 15. szombat by agria

Ötéves unokáját vette rá lopásra egy ózdi nagymama. A nő a gyerekekkel ment ki a piacra, de már azzal a szándékkal, hogy pénzt vagy élelmiszert szerez. Mikor az egyik pultnál feltűnt neki, hogy unokája észrevétlenül megszerezhet egy üveg mogyorókrémet, akkor megkérte, hogy lopja azt el. A kislány így is tett, azonban a rendőrök az egészet végignézték. A többszörös visszaeső nagymama ellen most emelt vádat az ügyészség.

Posted in Kék hírek | Tags: lopás |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« szept