
Egyre drágább mulatság a farsang. A jelmezek pár ezer forinttól akár több tíz ezer forintba is kerülhetnek. Ennek ellenére a saját készítésű jelmezekkel szemben a többség még mindig megvásárolja a farsangi maskarákat.
Teljes erővel ütötte be egy autó ablakát egy nógrádi férfi Vizslás környékén. Az autófeltörést a kocsi tulajdonosa telefonjával videóra vette. A tolvaj pechére az autóban nem volt semmi értékes.Társa közben egy másik kocsiban várta. Úgy tudjuk nem ez volt az első ilyen eset, amikor közösen mentek autókat feltörni. Egyikük nemrég szabadult a börtönből, házakat fosztott ki.
Egy élet munkáját kell újraépítenie annak az öt fős szarvaskői családnak, amelyiknek háza tegnap porig égett. Mindenük odaveszett, csak néhány tányér és pohár maradt meg épségben, ma ezeket hozták ki a házból. A családnak a falubeliek próbálnak segíteni, ez azonban valószínűleg kevés lesz ahhoz, hogy talpra álljanak. A szülők három fiút nevelnek, egyikük súlyosan fogyatékos. A polgármester gyűjtést hirdetett, mindenkit arra kér, első sorban anyagiakkal vagy építési anyaggal segítsen a családnak, hogy újra legyen tető a fejük felett. Ha segíteni szeretne a családnak, ide utalhat: Bíró Miklós, 10404247-90402860-01600000.
ATV.hu
Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.
Édesanyja lakásában őrzik az a pásztói nőt, aki tavaly januárban meggyilkolta, majd lefejezte kisfiát. A nő egy szilveszteri buliból ment haza, amikor beindult a szülés. A patakparton hozta világra kisfiát, akit egy zsebkéssel megcsonkított. A nő egy évet ült letartóztatásban, pár napja engedték ki a börtönből. A helyiek felháborodtak az eseten. Megrázó riport következik.
Egy teljes család, köztük egy mozgássérült kisfiú vált hajléktalanná, miután teljesen leégett a családi házuk Szarvaskő határában. A lakók a tűz kitörésekor nem voltak otthon, a méteres lángokat a szomszédok vették észre. Ők riasztották a tűzoltókat is. Úgy tudjuk, a tűz a kazánházról terjedt át az épületre. De nem csak Szarvaskőn, Kenézen is tüzet okozott egy kazánház.
RTL.hu
No Description
Újabb brutális részletek derültek ki a pásztói csecsemőgyilkosságról. Egy 35 éves nő egy patak partján szülte meg kisfiát, majd megölte, feldarabolta és a patakba szórta. A kisbaba fejét egy kutya találta meg és vitte be egy közeli házba, ahol sokkot kaptak a látványtól. Figyelem, megrázó részletek következnek.