Új főigazgató a Markhot Ferenc Kórház élén
Dr. Tóth Ildikót bízta meg a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatói, Nagy Máriát a gazdasági igazgatói feladatok ellátásával Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. A megbízások 2015. február 1-től határozatlan időre szólnak a főigazgatói és gazdasági igazgatói munkakörök betöltésére kiírt pályázat eredményes lezárultáig.
Dr.Fűtő László közös megegyezéssel távozott az intézmény főigazgatói posztjáról, a továbbiakban a kórház legnagyobb osztályát, a Belgyógyászati osztályt vezeti.
Tűz volt a kilencedik emeleten
Füst áramlott ki az egyik kilencemeletes épületből Egerben, a Kertész úton hétfőn kora délután.
Az egri hivatásos tűzoltók két gépjárművel, egy vízszállítóval és egy magasból mentővel vonultak a tűzeset helyszínére, ezen túl a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is segítette a munkálatokat. A kilencemeletes épület legfelső szintjén az egyik lakásában égtek berendezési tárgyak, amelyet az egységek egy vízsugár segítségével fél óra alatt eloltottak. Ezen túl egy speciális ventilátor segítségével eltávolították az épületben felgyülemlett füstöt. Az épületet kiürítették, a beavatkozás idejére huszonegy embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A tűzeset során senki nem sérült meg.
Biztonsági okokból elzárták a házban a gázt és áramtalanították az épületet. A tűz eloltása után az érintett lakáson kívül mindenhol visszakapcsolták a szolgáltatásokat.
A lakás tulajdonosát nagyon megrázták a történtek. Kamerán kívül elmondta: épp hazaért, amikor füstöt érzett a lépcsőházban. Azt gondolta, valószínűleg odakozmált valaki ebédje. Az ajtó kinyitásakor találkozott szembe a hatalmas füsttel.
Leégett egy kocsma Karácsondon
Kigyulladt és teljes egészében leégett a kocsma teteje.
Éjfél előtt érkezett a bejelentés, hogy egy épület tetőszerkezete kapott lángra Karácsondon. A tüzet a szomszédok vették észre, elmondásuk szerint az egyik közelben lakónak tűnt fel internetezés közben, hogy furcsa fényeket lát.
A gyöngyösi hivatásos tűzoltók két szerrel érkeztek a helyszínre és hamarosan megkezdték az oltást. A lángokat két óra alatt sikerült teljesen megfékezniük.
A tulajdonos kamerán kívül elmondta: este 8-9 körül zártak be, nem tudják mitől gyulladhatott ki a tető, ott semmit nem tároltak. Az épület tetőszerkezete teljesen megsemmisült, az üzletet csak a víz károsította.
Baleset miatt teljes útzár volt Eger és Kerecsend között
Két személyautó ütközött össze Eger déli határánál, a 25-ös főút 11-es kilométerének körzetében – tájékoztatott honlapján a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Közölték: az útburkolat üzemanyaggal és olajjal szennyeződött. A helyszínre az egri hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket. Az egyik autót az árokból kell majd kihúzni, a másik az úttesten vesztegel. A műszaki mentés idejére a 25-ös főút érintett szakaszát teljesen lezárták.
Az elsődleges információjuk szerint a balesetben ketten megsérültek, őket a mentősök ápolják.
A rendőrség honlapján közölte: a helyszínelés idejére teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon. Kerülni Eger irányából: Andornaktálya, Maklár, Egerszalók, Demjén felé lehet. Kerecsend felől Demjén, Egerszalók, Maklár, Andornaktálya felé lehet.
A rendőrség továbbá kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal haladjanak a 24-es főúton Recsk és Parád között is, ugyanis az útburkolaton nagy mennyiségű csapadék van, ami miatt csúszós az út.
16:30-kor a 25-ös számú főút 10-es kilométerszelvényében történt balesetnél a rendőrök befejezték a helyszínelést, a forgalom zavartalan az érintett útszakaszon.
Kevésnek tartotta a szenet, szúrt az idős férfi
Tragikus eset történt Mátraderecskén, a polgármesteri hivatal udvarán csütörtökön nem sokkal déli 12 óra után.
Úgy tudjuk, az ott dolgozó férfiak szokás szerint a szociális tűzifát, illetve az önkormányzati segítségként nyújtott lignitet válogatták, illetve készítették elő, amikor a helyszínen megjelent egy idős, helyi férfi, aki kifogásolta a számára juttatott szén mennyiségét, majd váratlanul egy éles szúró eszközzel mellbe szúrta a munkásokat irányító karbantartót.
Épp a közelben tartózkodott a háziorvos, aki haladéktalanul ellátta a sebesültet és mentőt hívott hozzá. A férfit súlyos sérülésekkel szállították az egri kórházba.
Forgó Gábor a település polgármestere az esettel kapcsolatban elmondta: a faluban több mint kétszáz rászoruló család él, akiknek a lehetőségekhez képest mindenben próbálnak segíteni a téli hónapokban. A bűncselekményt elkövető, egyedül élő, idős férfi már negyedik éve, minden alkalommal kapott tűzifát és szenet is, ám ez a jelek szerint kevésnek bizonyult.
A falubeliek azt mondják, a férfi néha zavartan viselkedik, pszichés problémái vannak, de senki nem feltételezte volna róla, hogy ilyen tettre képes. Úgy tudjuk, betegségére gyógyszert is szed.
Információink szerint az idős férfi előző nap a megszúrt férfinél reklamált, mert szerinte kevés szenet kapott.
A helyszínen jelenleg is ott tartózkodnak a rendőrök, akik tanúkat hallgatnak meg, s jegyzőkönyvet vesznek fel a történtektől.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy a bejelentés hozzájuk január 29-én 12 óra 25 perc körül érkezett, miszerint Mátraderecske Polgármesteri Hivatalának melléképületében egy helyi lakost késsel bántalmaztak.
A nyomozók rövid időn belül lakásán elfogtak egy 68 éves mátraderecskei férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A férfit az egyenruhások előállították a Pétervásárai Rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van.
