A nemrégiben felújított Tár-ház munkatársai célul tűzték ki, hogy a Kárpát medencei magyarság kulturális hagyományait, eszközeit mutassa be. Az első nagyobb rendezvény a Tárház lovas fogathajtó bajnoksága volt Szihalmon.
Jégesők, és úgynevezett tubák kísérik az ország több pontján kialakult zivatarokat, több fotó és videó is készült. Egerben cseresznye méretű jég potyogott az égből, percek alatt beterítette az utcákat. A Borsod megyei Cserépfalun villámárvíz volt, akár csónakkal is lehetett volna közlekedni a településen. Aggteleken pincékbe folyt be a hirtelen lezúduló eső, a tűzoltók szivattyúzzák ki a vizet.
Traktorokkal, lovaskocsikkal vonultak a ballagó diákok, de volt olyan is, aki lóval ballagott Karcagon. A diákok közel 70 járművel vonultak fel. Volt olyan traktor, ami 83 millió forintba került és volt olyan is, ami körülbelül ötven éves volt. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban is különleges volt a ballagás, ugyanis sok diák a virágcsokrok árával a KézenFogva Alapítványt támogatta.
Hatalmas tornádó volt a Tolna megyei Báta és Bátaszék között. A most következő felvételeket egy nő készítette egy buszból. Azt mondta, nagyon megijedtek a forgószél láttán, attól féltek, hogy az utoléri őket és felborítja a buszt. Pusztító viharok voltak országszerte. Sok helyen mogyorónyi jégdarabok hullottak az égből, ami nagy károkat okozott. Több helyen is elöntötte a pincéket az özönvíz.
A vasúti sínek mellé zuhant egy autó Egerben. A kocsi tulajdonosa nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, elfelejtette behúzni a kéziféket parkoláskor és a meredek utcán megindult a jármű. Ő már csak azt hallotta, hogy becsapódik a sínek mellé. A kocsit a tűzoltók emelték ki a sínek mellől.RTL.hu
No Description