Heves megye polgárőrei és családtagjai találkoztak a tiszanánán megrendezett ünnepen.
A találkozón összegezték az elmúlt időszak történéseit, a szervezet fejlődését. Kitüntették a kiemelkedő munkát végzőket.
Leégett az autó, tönkrement a rakomány.
Kigyulladt menet közben egy dinnyét szállító teherautó Mezőkövesd és Andornaktálya között. A gépkocsi vezetője elmondta: menet közben fura hangot hallott a motortérből. Azonnal felcsaptak a lángok, neki esélye sem volt, hogy megfékezze a tüzet. A több mázsa dinnye, amit szállított megsemmisült a tűzben. Neki csak annyi ideje maradt, hogy a papírjaival kimeneküljön a kocsiból.
Elmondta: az autósok segítség nélkül hajtottak el a lángba borult teherautó mellett. Mire elsőként a mezőkövesdi tűzoltók megérkeztek, már menthetetlen volt a kocsi. A lángok megfékezésében az egri tűzoltók is közreműködtek.
Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben. az anyagi kár jelentős.
Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. július 27-én az éjszakai órákban, miszerint egy Sarudon parkoló személygépkocsi kigyulladt.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozói előállítottak három személyt a rendőrkapitányságra, akik gyanúsíthatók azzal, hogy felgyújtották az ott leparkolt járművet.
N. Józsefné, R. János és egy fiatalkorú sarudi fiú ellen – őrizetbe vételük mellett – rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A tiszanánai önkormányzati tűzoltókat riasztották a tűzesethez, de még a kiérkezésük előtt a tulajdonos eloltotta a tüzet. A tűzoltók a helyszínt átvizsgálták, de oltásra már nem volt szükség. A tulajdonos véleménye szerint az autót felgyújtották, így a rendőrséget értesítette a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az összegyűlt emberek közül egyikük a tűzoltóautóhoz ment és kirúgta a bal első lámpáját. A tűzoltók ezt követően megpróbálták elhagyni a helyszínt, de a rongáló személy utánuk ment és ököllel kiütötte a tűzoltóautó jobb lámpáját is. A rendőrök nagy erővel, hamar a helyszínre érkeztek. Habár a tűzoltóautóban kár keletkezett, szerencsére a tűzoltók testi épsége nem bánta az atrocitást.
A rendőrök a rongálás kapcsán előállítottak a 35 éves helyi lakost, aki eközben a rendőrségi gépkocsiban is kárt okozott.
T. Krisztián ellen – őrizetbe vétele mellett – garázdaság és rongálás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon.
A rendőrség mind a négy gyanúsítottal szemben kezdeményezte az előzetes letartóztatást.
Sarudon megtaláltuk a helyszínt, és a kocsi tulajdonosait. Ők kamerán kívül elmondták: elég sok gond van most körülöttük, így nem szeretnének nyilatkozni. A szomszédoktól megtudtuk: hatalmas lángok csaptak ki a motortérből. Mindenki attól félt, hogy a tűz átterjed a házra is.
A forgatás közben megjelent a település alpolgármestere, – aki a kisebbségi elnök is – majd ordítozni kezdett a stábbal, melyről felvétel is készült. Arra való hivatkozással, hogy ő az alpolgármester, meg akarta tiltani a közterületen történő forgatást.
Az összegyűlt, felhergelt tömeg miatt stábunk kihívta a rendőrséget.
AZ EGER VIDÉK KINCSEI EGYESÜLET
FÓRUMOT tart
amelyre minden érdeklődőt tisztelettel várnak!
Helyszín: Kistérség épülete, Eger Mocsáry Lajos u.1.
Időpont: 2015. augusztus 10. 16.00 óra
TÉMA:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 89/2015. (VII. 29.) számú KÖZLEMÉNYE
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről
Batki Szabolcs s.k.
Munkaszervezet vezető
„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”
A mentőszolgálat munkatársai 2015. július 25-én a reggeli órákban bejelentést tettek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy hevesi családi házban három holttestet találtak.
A rendőrök azonnal megjelentek a családi házban és megkezdték a helyszíni szemlét és adatgyűjtést, melynek keretében kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 6 és 12 éves kisfiúk halálát idegenkezűség okozta. A 35 éves férfi önkezűleg vetett véget életének – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
A helyszínelést végző rendőrök az egyik szobában megtalálták az elhunyt férfi búcsúlevelét, amelyben megindokolta tettét.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két gyermek ügyében emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a férfi halála ügyében közigazgatási hatósági eljárást indított.