• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Author Archives: agria

Noszvajon táborozhatnak a károsultak

Posted on 2010. július 12. hétfő by agria

A turisták által szívesen látogatott Noszvajon mától ingyenesen nyaralhat 23 gyerek.

Az árvízkárosultaknak, egészen pontosan a Hernádnémetiben kárt szenvedetteknek tett felajánlásról Thummerer Éva vendéglátós vállalkozó adott tájékoztatást.  Elmondta, hogy ott elsősorban a belvíz pusztított, és nagyon sok család került nehéz helyzetbe. Átérezve a természeti csapás miatti keserűségüket, elgondolkodtak Czinkéné Szűcs Krisztina utazásszervezővel és Balogh Barbara szállodással, miként segíthetnének rajtuk.

A gyerekek üdültetése valóban jó ötlet, így vélekedtek a falubeliek is. Első kérésükre csatlakozott a kezdeményezésükhöz a szállodás, a fogadós, a vendéglős, a borász, a lovász, a pék, az utazásszervező, s mindenki, akit megszólítottak. Adják, amit tudnak: szállást, ebédet, lovaglási lehetőséget, lekvárt, mézet, szalonnát. A gyerekek versenyeket, kézműveskedést szerveznek a kis vendégeknek.

Kérdésünkre, mi szerint, ha az egyhetes, teljes ellátást kínáló nyaralásért fizetni kellene, úgy mennyibe kerülne, a vendéglátós elmondta: személyenként 30 ezer forinttal számolhatunk. Javarészt alsótagozatos gyerekek jönnek, két kísérővel. Míg ők feltöltődnek, a szülők haladhatnak a kárelhárító munkájukkal. A szervezők remélik, hogy mások is követik a példájukat, hiszen így is lehet segíteni, nemcsak pénzzel vagy tárgyi adományokkal.

Forrás: Heol

Posted in Szabadidő |

Egri Csillag, az új bornév

Posted on 2010. július 12. hétfő by agria

 

Véget ért a nyár legjelentősebb boros rendezvénye Egerben, a „XIV. Egri Bikavér Ünnepe szent Donát Napján” elnevezésű rendezvénysorozat. A vasárnapi programban díjazták a legjobb étel és italkínálatot, és kihirdették az Egri Fehér Cuvée névpályázatának győzteseit.

A vasárnap délutáni forgatagban adták át az ünnep legjobb étel-Bikavér párosításnak járó díjat, ami a borbarát hölgyek választása szerint Csutorás Ferenc 2007-es Nagyapa borát, illetve a Senator Ház által kínált mangalica oldalas ételkülönlegességét illette.

Az „Egri Csillag” nevet kapta az Egri Bikavér fehér párjaként létrehozott Egri Fehér Cuvée. A névpályázaton márkanevet kerestek a legalább 4 szőlőfajta borának házasításával készült terméknek, amelynek felét Kárpát-medencei fajták adják (pl. olaszrizling, hárslevelű, leányka, királyleányka, zenit, zengő), a másik felét pedig a borvidéken található összes fajta. Nagyon fontos kikötés, hogy a muskotályos fajták aránya nem haladhatja meg a 30%-ot (pl. cserszegi fűszeres, zefir, Irsai Olivér, tramini, ottonel muskotály).
Az „Egri Csillag” nevet 17-en küldték be, akik közül az elsőként beküldőt illette az első díj, amit Szabó Gergő kapott. Ő 300 palack egri bort nyert.
3149 ötletből végzett a második az „Egri Szépasszony”, a harmadik az „Egri Királylány” lett.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Posted on 2010. július 12. hétfő by agria

 

A fogyasztóvédelmi hatóság idén is kiemelt figyelmet fordít a vízparti nyaralóhelyek, strandok, különböző vendéglátó-egységek, kulturális események, fesztiválok ellenőrzésére a nyári idegenforgalmi főszezonban.

Régiónkban június végén kezdődtek a nyári ellenőrzések, melyek fő célja a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme, a fogyasztók megkárosításához, megtévesztéséhez vezető szabálytalanságok felderítése és szankcionálása. Nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalkorúak védelme érdekében az alkohol-, illetve a dohánytermékek kiszolgálására vonatkozó törvényi tilalom, valamint az e termékek reklámozásával kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzésére.
 

Fontos elvárás, hogy a fogyasztók korrekt és pontos információkat kapjanak egy vásárlással vagy szolgáltatással kapcsolatban, pénzükért azt kapják, ami akár a szolgáltató előzetes ígérete, akár a jogszabályi rendelkezések alapján elvárható. A félrevezető, megtévesztő vagy egyéb módon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése nem csupán a fogyasztók, hanem a jogszabályokat – ezen keresztül a fogyasztói érdekeket – szem előtt tartó tisztességes vállalkozásoknak érdekeit is védi.

Forrás: Egriszín

Posted in Belföld |

Kirakatban a bor

Posted on 2010. július 12. hétfő by agria

 

Kihirdették a "A BOR ÉVE 2010" jegyében rendezett kirakatverseny győzteseit tegnap délután a Dobó téren. A Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület által szervezett versenyen a zsűri 54 kirakat közül kilencet értékelt díjazásra.

A versenykirakatokat még hétfőn értékelte az 5 fős zsűri, az eredményt a Bikavér Ünnepen tették nyilvánossá.
A Hegyközség nevében Tarsoly József, és a rendező Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület képviseletében Hajdú György és Imre Olga a Dekorszövetség alelnöke adta át a díjakat.
A 2 különdíjat a legvörösebb kirakatért, az Illatcentrumot rendező Szamosvári Judit,
valamint a legsportosabb kirakatért a Mountex Extrémsport üzletet rendező Weiner Csaba kapta.
 
A kiemelkedő kirakatoknak járó díjban a Szemfény Optika kirakatrendezője Szamosvári Judit, a Gonzo Store Ruházat, melynek kirakatrendezői Báder Ferenc, és munkatársai részesültek.  Dekorszövetség különdíját Papné Fábián Anikó kapta, aki egymaga 6 kirakatot készített.
A legélőbb kirakatnak járó díjat, a Per-Solo Női Divat és Cipőkereskedés kirakatrendezőinek Nagy Bozsoki Máriának és Peternák Zoltánnak Honfi Gábort zsűritag, adta át.
A dobogós helyezettek Habis László polgármestertől vehették át az elismerést, harmadik helyen a Stühmer Édességbolt, kirakatrendező Kazimírné Kollár Anna.
Második helyen végzett a Barocco Outlet Stúdió, kirakatrendező Blaskóné Suszter Anita, és első lett az Ofotért, melynek kirakatrendezője Jákói Marika és Szilágy Melinda.
A Közönségkirakat díjra továbbra is mindenki szavazhat, SMS vagy e-mail útján július 18. éjfélig. A szavazók között naponta egy palackbort sorsolnak ki, és a fődíj egy, az Egri TDM szervezet által felajánlott 2 személyes Wellness hétvégét Bükk-ön egy 4 * hotelban.

A szervezők bíznak abban, hogy a versennyel az egész város nyert. Az idelátogatók jó hírét vihetik nem csak Egernek, de az egri bornak is.

Forrás: egriszín


Posted in Szabadidő |

Esélyesek napja

Posted on 2010. július 12. hétfő by agria

 

Különösebb meglepetés nélkül zajlott az országos bajnokság utolsó napja a Bitskey Aladár Uszodában. A legeredményesebb versenyző a várakozásoknak megfelelően Cseh László lett hét aranyéremmel, eggyel megelőzve a hat elsőséget begyűjtő Verrasztó Evelynt.

Tizennégy számban avattak bajnokot szombaton Egerben, így a legjelentősebb országos viadal nemcsak a fent említett két versenyzőről szólt. 200 méter mellen például Gyurta Dániel alakított nagyot, ideje a legjobb ebben az évben az európai úszók közül (2.10.47). Gyurta ezzel majd négy másodpercet adott az őt követő Jövő SC-s klubtársának, Molnár Ákosnak.
 
Kis Gergő is remek versenyt tudhat maga mögött: azután, hogy már az első napon legyőzte Cseh Lászlót 400 m vegyesen, (200-on nem tudta megismételni) végül négy egyéni arannyal zárt, vagyis ugyanannyival mint Cseh. A Bernek Péter, Kozma Dominik, Cseh László, Makány Balázs összeállítású 4X100-as vegyes váltó ideje is említésre méltó, akik 3:42.04-re javították a hazai egyesületi csúcsot.
 
A szombati döntők eredményei: 
 
FÉRFIAK
 
200 m mell
1. Gyurta Dániel (A Jövős SC) 2:10.47 p
2. Molnár Ákos (A Jövő SC) 2:14.43
3. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 2:16.07
 
100 m gyors
1. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 50.04 mp
2. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 50.15
3. Makány Balázs (Kőbánya SC) 50.43
 
100 m hát
1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 56.14 mp
2. Szilágyi Ádám (Százhalombatta VSE) 56.42
3. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 56.89
 
200 m vegyes
1. Cseh László (Kőbánya SC) 1:59.14 p
2. Kis Gergő (Rája ′94 Úszóklub) 2:01.67
3. Verrasztó Dávid (A Jövő SC) 2:02.11
 
50 m pillangó
1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 24.46 mp
2. Cseh László (Kőbánya SC) 24.62
3. Hős Péter (Kőbánya SC) 24.75
 
4×100 m vegyes váltó
1. Kőbánya SC (Bernek Péter, Kozma Dominik, Cseh László, Makány Balázs) 3:42.04 p
2. A Jövő SC (Verrasztó Dávid, Gyurta Dániel, Hős Péter, Gercsák Balázs) 3:44.73
3. Delfin Tiffer 21 SE (Nagy Péter, Horváth Zoltán, Egly Dániel, Povázsai Zoltán) 3:48.94
 
NŐK  
 
200 m vegyes
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 2:12.62 p
2. Kovács Réka (Kőbánya SC) 2:18.22
3. György Réka (Kőbánya SC) 2:19.65
 
200 m gyors
1. Mutina Ágnes (A Jövő SC) 1:58.84 p
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 1:59.38
3. Jakabos Zsuzsanna (ANK UK Pécs) 2:01.35
 
100 m mell
1. Sztankovics Anna (A Jövő SC) 1:11.73 p
2. Kovács Krisztina (BHSE) 1:12.89
3. Pecz Réka (A Jövő SC) 1:13.21
 
100 m pillangó
1. Dara Eszter (Kőbánya SC) 59.32 mp
2. Jakabos Zsuzsanna (ANK UK Pécs) 1:00.58 p
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 1:00.69
 
200 m hát
1. Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 2:13.78 p
2. Szilágyi Liliána (A Jövő SC) 2:16.68
3. Nagy Réka (Delfin Tiffer 21) 2:18.87
 
50 m gyors
1. Fehérvári Júlia (Békéscsaba Előre ÚK) 26.46 mp
2. Bordás Beatrix (Dunaferr-DVSI) 26.56
3. Tompa Orsolya (A Jövő SC) 26.62
 
1500 m  gyors
1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 16:53.77 p
3. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 16:54.65
3. Olasz Anna (Szeged UE) 17:03.14
 
4×100 m vegyes váltó
1. A Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes) 4:16.39 p
2. BHSE (Povázsai Eszter, Kovács Krisztina, Földházi Zsófia, Ludmerszki Bernadett) 4:20.70
3. BVSC-Zugló (Kapás Boglárka, Bucz Eszter, Lennert Dorottya, Mór Baranyai Erika) 4:23.95
Forrás: egriszín

Posted in sport |

Majális helyett Tóparty az ÉFOÉSZ-szel

Posted on 2010. július 11. vasárnap by agria

 

„Tóparty” címmel rendezi meg nosztalgia találkozóját az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. A tavasszal elmaradt majálishoz hasonló rendezvényt, hasonló formában július 17-én 11 órakor a Noszvajon tartják, amelyhez egy különleges rajzpályázat is kapcsolódik.

Az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete 2001 óta minden évben megrendezi a hagyományos Gyermeknapi Nosztalgia Majálisát. Ebben évben a májusi esős időjárás és egyéb okok miatt erre nem kerülhetett sor. A szervezők nyárra halasztottuk e program lebonyolítását, amelyet a Majálishoz hasonló formában, az évszaknak és a helyszínnek megfelelően kívánnak megrendezni.
A rendezvényre minden, 2010-ben érvényes ÉFOÉSZ tagsággal rendelkező érintettet, az intézmények csoportjait várják.
Az eseményhez kapcsolódóan az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete rajzpályázatot hirdet „NYÁR” címmel, amelyen részt vehet minden értelmi sérült gyermek és felnőtt, aki részt vesz  a 2010. július 17-én 11 órakor megrendezésre kerülő „Tóparty ”c. programon. Az elkészített rajzokat a helyszínen értékelik és jutalmazzák.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
« aug