• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Author Archives: agria

Sajtóközlemény – Tisztújítás a megyei MSZP-nél

Posted on 2010. június 22. kedd by agria

Az elmúlt hetekben a Magyar Szocialista Párt hat Heves megyei választókerületében, majd június 18-án (pénteken) megyei szinten is tisztújításokkal tették meg az első fontos lépéseket az MSZP megújulása, egy új működési modell kidolgozása valamint egy új gondolkodás elsajátítása felé a tagok.

A szervezeti szabályzatuk módosításával, jelentősen csökkentették a különböző testületek és ezen belül pedig a megválasztandó tisztségviselők számát elsősorban a hatékonyság és a rugalmasabb, a gyorsabb politikai munkavégzés érdekében. A korábbi megyei elnökség létszámát a felére, tizennégyről hét főre csökkentették, míg az elnök mellé a négy helyettessel szemben egy alelnököt választanak. Újdonság még, hogy a helyettest az elnökség következő ülésén, maguk közül válasszák meg.

A megyei szövetségi tanács létszámát még jelentősebben csökkentették az elnökségnél, hisz a korábbi 65 fő helyett csak 25 fős lett a megyei szintű testület. Fontos kiemelni, hogy míg korábban a választókerületek a taglétszám arányában küldtek tagokat a megyei szövetségi tanácsba, most paritásos alapon, azaz választókerületenként egyaránt három-három főt delegálhattak. Ezzel a módszerrel a nagy létszámú szervezetek nincsenek előnyben a kis létszámú szervezetekkel szemben, nagyobb szerep jut tehát a tárgyalásnak a döntések meghozatalánál.

Az MSZP megyei elnöke Sós Tamás lett, akit valamennyi küldött támogatott. A megyei elnökség tagja lett: Dr. Nagy Imre 1. vk. Eger, Holló Imre 2. vk. Pétervására, Hiesz György 3. vk. Gyöngyös, Érsek Zsolt 4. vk. Hatvan, Hevér János 5. vk. Heves, Korózs Lajos 6.vk. Füzesabony.

A júliusi tisztújító kongresszusra a jelöltjeik: Az MSZP elnökének Mesterházy Attilát, az országos elnökségbe Heves megyéből, Korózs Lajost és Török Zsoltot javasolják. Az OEEB tagnak pedig az egri Kiss Barnabást támogatta a tisztújító testület.

Posted in Politika |

Civilek éjszakája az Autóklubnál

Posted on 2010. június 22. kedd by agria


A Magyar Autóklub csatlakozott a civilek éjszakája rendezvénysorozatához, melynek keretében az egri műszaki állomáson 2010. 06. 26. 18 00- 24. 00-ig vár minden kedves érdeklődőt.

A rendezvény célja, az autósok számára lehetőséget adni, hogy megismerhessék autójuk aktuális műszaki állapotát.

 

 

Ingyenes közlekedésbiztonsági vizsgálat

Ingyenes fékhatás mérés

Ingyenes futómű diagnosztika

Ingyenes motordiagnosztika, hibakód kiolvasás

Veterán autó bemutató

Rendőrségi bemutató

Kedvezményes Műszaki vizsga

KRESZ teszt

Motorkerékpár szimulátor

Új motorkerékpár és autó bemutató 

 

Érdeklődni személyesen a Kistályai út 6 vagy a 36/410-437, 20/2886857 telefonszámon lehet.

Posted in Szabadidő |

Múzeumok Éjszakája 2010

Posted on 2010. június 21. hétfő by agria

Rendkívül gazdag, változatos, az egész család számára sok érdekességet kínáló programsorozattal rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját Egerben. Az este leglátványosabb eseményei közé tartozott a várban megrendezett II. Kárpát-Medencei Tűzugrás Fesztivál és a Macik éjszakája kiállítás, de ezen az estén a már megszokott menetrend szerint, több helyszínen várták a látogatókat.

A Múzeumok Éjszakáján hagyományos helyszín volt a vár, ahol az állandó kiállítások és a Kazamata fáklyás bejárása mellett színpadi műsor, néptáncegyüttesek fellépése, a Vocalissimo énekegyüttes előadása, Dr. Csiffáry Gergely előadása Bornemissza Gergely deák életéről, "Raktár-műhely-kiállítás” és táncház várta a nagy számban megjelent látogatókat.
Az éjfélig tartó ingyenes látnivalók között az „Egri vár története” a „Kivégzés, tortúra, megszégyenítés a régi Magyarországon” program is szerepelt, de kedvelt célpontnak bizonyult az Éremverde, a Panoptikum, valamint a 3D-s Vármozi is. A Dobó-bástya éjszakai vendége ezúttal a rákóczifalvai MACIMÚZEUM lakói voltak.
A Dobó bástya Terasz ezen az estén bemutatta Eger legjobb kocsmáját, ahol, igazán érdemes időt tölteni és borokat kortyolni. Az esti félhomályban Horváth Ferenc színművész gitárral dicsérte a borokat, miközben a hallgatóság az ízek mellett a nyárral átitatott éjszakai egri panorámát is élvezhette. A terasz kiváló ivóhelyén, a „Heves Megye legjobb bora” verseny nyertes borászai mutatkoztak be.

 

Középkori hagyomány elevenedik meg a Szent Iván éji tűzugrás szokásában melyet a várudvaron, a Gótikus palota előtt elevenített fel a Boróka, az Egres és a Lajtha László Néptáncegyüttes, csatlakozva a Kárpát-medence megannyi településéhez, ahol ugyanabban a pillanatban lobbant fel egyszerre a szentiváni tűz.
A hagyomány szerint ilyenkor a négyszögűre rakott tűz köré gyűlik sok, sok táncos, és méltóságteljes, lassú körtánc kezdődik, egyszerre 50 helyszínen. A sok, sok kör, amely a közös időpont és a közös gondolat eredményeként egy hatalmas virtuális körré növekszik. Az ügyes menyecskék úgy járták a táncot, hogy az életerőt sugárzó forgatagba még a Hold is beleszédült. A tüzes éjszakába hajló mulatozást, immár szokás szerint tűzijáték koronázta meg.

 

A II. Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztivál a népi kultúra összetartó és közösségteremtő erejét igyekszik bemutatni, azt, hogy a közös ének, a közös tánc, az összekapaszkodó körök át tudják törni az elidegenedés falát. Azt, hogy az együvé tartozás érzése le tudja győzni a távolságot, át tudja lépni a határokat és távoli vidékeket képes összekötni.
A Szent Iván napi tűzgyújtás gyökerei a korakereszténység idejéig nyúlnak vissza, de egyes elemei a magyarság ázsiai tartózkodásáig visszavezethetők. A tűz mitikus, megtisztító ereje, a világosság ünnepe az egész keresztény Európa szokásvilágába bekerült. A középkori Európában a nyári napforduló éjszakáján mindenhol felgyulladtak a sötétséget elűző tüzek, megszólalt a szentiváni ének. Szerelmi varázsló, kiházasító énekeket énekeltek, a fiatalok rituális körtáncot jártak, a lányok átugrottak a parázsló tűzön.
Az urbanizáció a Kárpát-medencétől nyugatra ezt a hagyományt is eltüntette, mint oly sok mindent a középkori Európa kultúrájából. Éppen ezért lehetünk büszkék arra, hogy ezeket a csodálatos értékeket nagyapáink, nagyanyáink a legutóbbi időkig megőrizték és átadták nekünk. A mi feladatunk az, hogy tovább őrizzük, a XXI. század megváltozott világához alakítsuk és felmutassuk őket! Nem csak a Kárpát-medencében élőknek, hanem egész Európának.
Ezért csendül fel az Európa peremén élő elfelejtett moldvai csángók öves táncának dallama. Azoké a csángóké, akik ott a végeken a legjobban megőrizték az egységes középkori Európa kultúráját, a gregorián dallamokat, a körtáncokat, a balladákat.
Ezért indul el az a körtánc, amivel több száz évvel ezelőtt a nyári napforduló estéjén egész Európa köszöntötte a világosság győzelmét a sötétség fölött, a Bretagne-tól a Kárpátokig, Skandináviától Itáliáig.

Ugyanúgy égnek a tüzek Magyarországon, Erdélyben, a Vajdaságban, Kárpátalján és a Felvidéken, ugyanúgy szólal meg az ének és indul el a tánc, s a tűz fénye eljut a Kárpát-medencében élő népekhez.

Forrás:Egriszin

Posted in Kultúra |

Árvízkárosult gyermekek érkeznek Egerbe

Posted on 2010. június 18. péntek by agria

 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának kezdeményezésére újabb összefogás valósult meg régiónkban az árvízkárosult gyermekek megsegítésére.

A Magyarországot sújtó szélsőséges időjárás következtében kialakult árvízi helyzet több Észak-magyarországi településen okozott hatalmas károkat a lakóhelyekben. Számos szervezet gyűjt adományokat és segít a károk helyreállításában. Az árvízkárosult gyermekek, a nyár elején néhány napra kikapcsolódhatnak, ugyanis 46 gyermek érkezik Eger város és térségébe az Eger Magánszálláshelyeinek Egyesülete által felajánlott szállásokra (Lukács Vendégház, Amulett Vendégház, Castello Apartman, Welcome Vendégház, Almafa Vendégház, Szépasszonyvölgy Apartman, Kiss-Vándor Vendégház). A program során az étkezéseket biztosítja a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; a Rádi Pékség Sütőipari Kft. és a Hotel Aqua Zsálya Bisztró. A programok megszervezéséhez hozzájárult a Művészetek Háza Eger Nonprofit K.K. Kft. (TDM), Badacsonyiné Bohus Gabriella idegenvezető, Szilvásvárad község Önkormányzata, az Állami Ménesgazdaság, az Egererdő Zrt. Szilvásváradi Erdészete, az Eger Termál Kft., az Egri vár Dobó István Vármúzeum és az Uránia Filmszínház. A gyermekek, látogatásuk idején megismerkednek Eger attrakcióival, turisztikai kínálatával, és ellátogatnak Szilvásváradra is.

Forrás: Egriszin

Posted in Belföld |

Elégedettség a Harlekinnél

Posted on 2010. június 18. péntek by agria

Évadzáró társulati ülést tartott pénteken délelőtt a Harlekin Bábszínház, ahol Lengyel Pál igazgató, Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Agyagási Dezső a városi önkormányzat kulturális referense értékelte a most záruló évad eredményeit.

Lengyel Pál minden tekintetben elégedettségét fejezte ki a társulat munkájával kapcsolatban, valamint a támogatottsággal a fenntartók részéről, bár az utóbbi félévet „húzósnak” ítélte, hozzátéve,hogy szolidárisnak kell lenni a fenntartók felé. Fontos momentumként emelte ki, hogy a Harlekin a város fő rendezvényein mindig központi szerepet játszhat.

Elhangzott, hogy pályázatot adnak be Kvintett címmel az „A kultúra pályázat 2007- 2012” elnevezésű pályázatra. A következő évad augusztus 16-án kezdődik, amikor Arany János: Bajusz c. darabját adják elő, összesen egyébként 15 előadást láthat a közönség a 2010/2011-es szezonban.

– Ez már az a világ amikor a szakembereknek kell megmondani, hogy a fenntartástól függően mit lehet létrehozni az adott színházi évadban- kezdte értékelőjét Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. Az igazi elismerés azonban az, amikor a gyermekeken látszik, hogy le vannak kötve, az éppen látott darabbal élnek, és még hónapok múlva is eszükbe jut amit láttak. Ez az igazi sikerélmény, melyet a gyermekeken lehet lemérni- ecsetelte az elnök.

A megyei önkormányzat vezetője hozzátette, hogy a most véget ért évadban 25 ezer látogatója volt a Harlekinnek, és 217 előadásnap volt, amik már magukban igen magas számok. A megyei önkormányzatnak pedig igen fontos, hogy a fenntartott intézmények nemzetközileg is megmérettessék magukat, így a jövőben is lesz lehetőség vendégszereplésekre.

Az évadzáró végén az „Év bábszínésze” elismerést is átadták, mellyel Soó Gyöngyvér egészéves munkáját ismerte el a bábszínház, a legsikeresebb darab pedig a heol.hu szavazóinak voksai alapján a Süsü lett.

Magyar Gina

Posted in Kultúra |

Tisztújítás az Egri Lokálpatrióta Egyletnél

Posted on 2010. június 18. péntek by agria

 

A Keresztény Ifjúsági Klubban tartott tisztújító közgyűlésen választották meg az Egri Lokálpatrióta Egylet vezetőségét.  Az elnök ismét Habis Lászlót, Eger polgármestere lett.

A szavazás és az alapszabály módosítás előtt Habis László köszöntötte a megjelent tagokat. Méltatta 120 taggal működő szervezet tevékenységét, és megköszönte azt a segítséget, amelyet az országgyűlési választások kampányában nyújtottak számáraz egylet szimpatizánsai.

Az eddigi elnökség mandátumának megszűnése után Habis Lászlót választották újra az Egri Lokálpatrióta Egylet vezetőjének. A két alelnök Kiss Lajos és Rátkai Attila lett, a titkár pedig Ágoston Ottóné.

A közgyűlésen szó esett arról, hogy az egyletnek a jövőben törekednie kell a fiatalok bevonására is. Továbbá módosították az alapszabályt is. Felállítottak egy tanácsot is, amely a jövőben az elnökség munkáját fogja segíteni leginkább várospolitikai ügyekben.

Forrás: Egriszin

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
« aug