Hibátlanul nyerte meg a Rádi kupát a ZF-Eger női vízilabdacsapata. A Bárány Uszodában rendezett délutáni mérkőzéseken előbb a Dunaújvárost, majd a Szegedet győzte le Kelemen Attila együttese.
Hibátlanul nyerte meg a Rádi kupát a ZF-Eger női vízilabdacsapata. A Bárány Uszodában rendezett délutáni mérkőzéseken előbb a Dunaújvárost, majd a Szegedet győzte le Kelemen Attila együttese.
A szilvásváradiak és a makláriak számára is a szüret jegyében telt a szombat délután. Ötödször indult útjára lovasok és felszalagozott lovaskocsik felvezetésével szombaton délután a Szüreti Felvonulás Makláron. A népi ruhába öltözött óvodások, az iskolások és a helyi hagyományőrző csoportok a falu több pontján megálltak egy-egy rövid műsorra. Népes közönség kísérte őket, kóstolta a helyiek által kínált süteményeket. Ezt követően a 2008 óta hagyományos Népzenei Gálával folytatódott a program. A helyi gyerekek mellett fellépett az Andornaktályai Asszonykórus, az Egerszalóki Férfi Kórus, a maklári Búzavirág Népdalkör és a Műves Hagyományőrző Néptáncegyüttes is. Átadták a negyedik éve megrendezett helyi virágosítási verseny díjait is. Kásáné Sumi Ágnestől, a Maklári Faluszépítő Egyesület elnökétől Juhász János vehette át az első díjat. A második legvirágosabb ház Mezei Józsefné keze munkáját dícséri, a harmadik az idén Merczel Éva lett.
Az estet bál zárta, ahol szüreti krajcárért mérték a vacsorát, melyet a falu civil szervezeteinek szakácsai főztek. Préselnek szőlőt, kóstoltatnak mustot, és boroshordókat is csapra ütnek a maklári szüreti ünnepen.
Szilvásváradon is a szüreti felvonulást rendeztek szombaton. A felvonulók délután két órakor indultak a Szalajka-völgyi lovas stadion edzőpályájáról. A kissé eklektikus összeállítású menetet egy pónilovas fogat vezette előbb a völgybe, majd megfordulva a falun át. Ami pedig az eklektikusságot illeti: láthattunk itt western öltözékben pompázó népes csapatot, de római kori jelmezt viselőket is. Mintha csak farsang lett volna. De természetesen a hagyományos népi ruházatot öltők sem hiányoztak. A vonuláskor időnként egy régi tűzoltóautó speciális szirénája szólalt meg, majd felcsendültek a hagyományos szüreti nóták is. Mindehhez a Szalajka-völgyben kirándulók asszisztáltak, akik a ragyogó napsütéses időben igyekeztek egy-egy fotóval is megörökíteni a látottakat.
Forrás: Heol
Az elmúlt négy év az elhibázott döntések és a kétes szerződések ciklusa volt – emelete ki Nagy István, az MSZP egri polgármester-jelöltje a párt 24 órás tájékoztatójának zárásaként a Dobó téren felállított sátrukban.
A ’99-es születésűek tornájával vette kezdetét ma reggel az Egri Vízilabda Klub 100 éves fennállását ünneplő programsorozat a Dr. Bárány István Sportuszodában. Az első aranyérmeket a hazaiak gyűjtötték be.
A 3. helyért:
Budafóka XXII. SE – Pesterzsébeti Honvéd 6:5 h.u.
A döntőben:
ZF-Eger – UVSE 13:4
Forrás: Egriszín
Ma délelőtt bemutatta hivatalos programját a Lehet Más a Politika Tiszta lappal a helyi ügyekért címmel. A párt egri szervezete átláthatóbb önkormányzatot, tiszta ügyeket és fenntarthatóbb várost szeretne.
Tarsoly József, független polgármester-jelölt továbbra is kifogásolja, hogy a szüreti felvonulás ünnepségén a korábbi évekkel ellentétben nem a hegybíró hirdethette ki hivatalosan is a szüret kezdetét, illetve nem neki adhatták át a szőlő- és bortermelők a megáldott szőlőkoszorút. Ez egy stílustalan és etikátlan viselkedés volt az önkormányzat részéről – hangzott el a hegybíró mai délelőtti sajtótájékoztatóján.
A következő hét első három napján kalandtúrát szervez a polgármester-jelölt Tarsoly expressz címen, ahol a város olyan részeit kívánja majd bemutatni, amelyekkel szélesebb rétegek ritkán szembesülhetnek. A Tarsoly expressz részletes programja megtalálható a www.tarsoly.net oldalon – tájékoztatott a hegybíró.
Forrás: Egriszín