30. alkalommal osztják ki a Színikritikusok Díját, idén új lebonyolítási rend szerint szeptember 26-án, immár tizenöt kategóriában – derült ki a budapesti sajtótájékoztatón. A Gárdonyi Géza Színház két jelölést is kapott: a Maya a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában, Ötvös András pedig mint legígéretesebb pályakezdő.
A korábbi gyakorlattól eltérően nem csupán a nyertesek kaptak meghívást a díjátadóra, hanem az összes várományos. Vagyis kategóriánként az a három-három alkotó, aki a tavalyi évadban nyújtott produkciójáért a legtöbb szavazatot kapta a kritikusoktól. A hármak közül a győztesek neve csak a díjátadón válik ismertté. A díjkiosztó műsorvezetője Für Anikó és Ötvös András lesznek, mellettük bábszínészek keltenek életre két „átlagnézőt”, akik időnként elmondják majd a véleményüket a magyar színházi világról.
Forrás: Egriszín
Térítésmentes munkajogi, adójogi, cégjogi, valamint gazdasági-pénzügyi tanácsadást vehetnek igénybe a mikro-, kis- és középvállalkozások és a vállalkozást alapítani szándékozók 2010. augusztus 16-tól az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ kirendeltség és szolgáltató központjaiban. Az új szolgáltatás bevezetésével az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a vállalkozások együttműködésének erősödését várják.