Category Archives: Nincs kategorizálva
Alkossunk együtt
A fogyatékosok társadalomba való beilleszkedéséről, az ezzel járó feladatokról esett szó Habis László polgármester ma délutáni látogatásán, a sérült gyerekek játszóházában.
A polgármester ajándékot vitt, és kapott is az idejüket kreatív munkával, alkotással töltő gyerekektől.
„Alkossunk együtt” jelmondattal működik játszóház a sérült gyerekek számára az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete és az Egri Lokálpatrióta Egylet támogatásával Egerben, amely nagy segítséget nyújt mind a fogyatékos gyerekek, mind az őket gondozók és a szülők számára, hiszen a közösségi tevékenység az érintettek életminőségét javítja. A játszóházban képzőművészeti foglalkozás keretében alkotnak a gyerekek, aminek nagyszerű eredményei kiállítva, a falakon láthatók.
Óriási az a népesség, amely valamilyen módon hátránnyal, fogyatékkal él, hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy ezek az emberek fogyatékosságuk ellenére humán erőforrást jelentenek.
Magyarországon 598 ezer fogyatékos él. A társadalomnak nagy feladatot jelent a gondozásuk, ellátásuk. A civil szervezeteknek is nagy szerepük van abban, hogy valamilyen módon segítsenek nekik teljes életet élni, ehhez feltételeket biztosítani.
A Heves megye területén élő fogyatékos emberek és családjaik társadalmi hátrányainak kiegyenlítése, érdekeik érvényesítése, védelme, képviselete, emberi és állampolgári jogaik, társadalmi integrációjuk, szociális biztonságuk, rehabilitációjuk biztosítása, esélyegyenlőségük megvalósítása a célja az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Heves megyei Szervezetének.
A sérült gyerekek játszóházában tett látogatás alkalmával a polgármester elbeszélgetett a gyerekekkel, akiktől egy általuk készített képet kapott ajándékba.
Forrás: Egriszín
Augusztusban is várják a véradókat

A Magyar Vöröskereszt Heves megyei szervezete augusztus hónapban többször is várja a véradókat Egerben, de Heves megye más területeire is szerveznek kiszállásokat.
Mivel a nyári hónapokban a szabadságok miatt általában csökken a véradók száma, ezért fontos, hogy mindenki, akinek csak lehetősége van, eredeti TB-kártyáját és személyi igazolványát magánál tartva jelentkezzen az alábbi időpontokban és helyszíneken véradásra.
A véradások időpontjai és helyszínei:
2010. augusztus 17. és 19.: OVSZ Eger Területi Vérellátó Iroda (Árva köz 1.), 8.00-15.00-ig.
2010. augusztus 18.: OVSZ Eger Területi Vérellátó Iroda (Árva köz 1.), 8.00-17.00-ig.
2010. 08. 18.: Poroszló, Tömegszervezetek Háza, 9.00-14.00-ig.
2010. 08. 19.: Maklár, Művelődési Ház, 15.00-19.00-ig.
2010. 08. 21.: Kéklámpás nap az Érsekkertben (rossz idő esetén a véradás elmarad), 11.00-16.00-ig.
Önkéntes segítőket képeznek

Térítésmentes önkéntes segítő képzést szervezett Egerben a Béthel Alapítvány, együttműködésben a Heves Megyei Önkéntes Centrummal. A két csoportban induló tréningekre 2010. augusztus 12-15. között kerül sor.
Gortva József a Vöröskereszt megyei igazgató portálunk érdeklődésére elmondta, hogy mindazoknak az észak-magyarországi és észak-alföldi lakosoknak a jelentkezését várták, akik éreznek magukban kedvet, erőt és elhivatottságot mások segítésére, és szabadidejükben szívesen nyújtanak támogatást rászoruló embertársaik számára. A tervek szerint egy csoportban indították volna a képzést, ám a jelentkezők létszáma – több mint 40-en jelezték részvételi szándékukat – indokolta a két csoportot.
A négynapos napos képzés során a résztvevők megismerkedhetnek az önkéntességgel és azon belül a Kapu Programmal, fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyekkel hatékony önkéntes segítővé válhatnak, és jobban megismerhetik önmagukat, betekintést nyerhetnek a segítségnyújtás folyamatába. A képzés nem csupán előadások sorozata; játékokat, kérdőíveket és más képzési módszereket is felhasználnak.
A tréningen elsajátítható minden, ami szükséges ahhoz, hogy valaki tökéletes önkéntessé váljon. A résztvevők oklevelet kapnak, amelynek átadására a Parlamentben ünnepélyes keretek között kerül sor 2010. október 1-jén, az Idősek Világnapján.
Forrás: Egriszín
Változások a helyközi járatok útvonalán

Újabb változás lesz a helyközi autóbuszok útvonalában a Deák Ferenc úti munkálatok miatt. A helyi járatokat nem érinti az elterelés.
Az Agria Volán Zrt. tájékoztatatása szerint 2010. augusztus 7-én (szombat) 7:00 órától a nap végéig kerül sor helyközi autóbuszok útvonalának megváltoztatására. Az Andornaktálya és Ostoros irányába közlekedő járatok a Kossuth Lajos út – Egészségház út – Kertész út útvonalon haladnak.
Az Andornaktálya és Ostoros irányából érkező járatok a Kertész út – Szarvas tér – Almagyar utca – Kossuth Lajos út útvonalon közlekednek.
Érintett megállóhelyek:
• Fősikola (Színház megálló pótlására)
• Uszoda (városból kifelé) /Szarvas tér (autóbusz-állomás felé)
• Kertész út 70. (városból kifelé)/ Hadnagy út , ltp. (Szuperett megálló pótlására, autóbusz-állomás felé)
Permetezés Egerben
Városgondozás Eger Kft a város közterületein található vadgesztenyefák védelme érdekében permetezést végez.
A felhasználásra kerülő szerek: Mirage 45 EC, Dimilin 25 WP, Wuxal lombtrágya, Agrol Plus. A szerek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 30 nap, munka-egészségügyi várakozási ideje 0 nap, méhekre nem veszélyesek, vizekre veszélyesek.
Kérik, hogy a védekezés időpontjában az érintett helyszíneken (gesztenyefák közelében) lehetőleg ne tartózkodjanak, az ablakokat szíveskedjenek bezárni, a gesztenyefák alatt ne parkoljanak.