Category Archives: Egészség
Jogszabályváltozás a nemdohányzók védelme érdekében

Szinte minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás 2012. január 1-től, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni. Ezzel együtt pénteken enyhítettek a jogszabályon, így a játékkaszinókban rá lehet majd gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki.
(MTI)
Köszöntötték az év első babáit
Hétfőn reggel köszöntötte Szabó Róbert a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a megye első babáját, és Habis László Eger polgármestere a város első újszülöttjét a Markhot Ferenc Kórházban.
Sikeres volt a Diabetes Világnapi rendezvény Egerben
Sokan vettek részt az Egri Diabétesz Világnapi sétán, a főutca kék lufikkal és kékbe öltözött emberekkel volt tele, akik mind a cukorbetegség korai felismerésére hívták fel a járókelők figyelmét.
Felemelő érzés, feledhetetlen élmény volt mindannyiunk számára- fogalmazott Jakabné Jakab Katalin az Cukorbetegek Egri Egyesületének az elnöke.Az idén a kampányunk már november elején elindult, amikor rosszul lett egy cukorbeteg nő a Dobó téren, imitálva a vércukoresés miatti rosszullétet. Szerencsére rögtön akadt a járókelők között, aki segítségére sietett. Ennek a célja az volt, hogy figyeljünk egymásra, embertársainkra, mert lehet, hogy legközelebb mi szorulunk segítségére- emelte ki az elnök.
Részt vettek más szervezetek Diabetes Világnapi rendezvényén: képviselték az egrieket az országos rendezvényen Győrben, és a Nyíregyházi Világnapon is.
Novemberben a világ 170 országában, így Magyarország több településén is, zajlanak Diabetes Világnapi rendezvények, mert 1891-ben ebben a hónapban, nov.14-én született Frederick Banting, aki 1921. októberében felfedezte az inzulint, amit 1922.január 11-én próbáltak ki először egy csonttá soványodott, haldokló kisfiún egy kanadai kórházban, aki ezután hamarosan jobban lett és néhány nap múlva elhagyhatta a kórházat. Ez jelentős felfedezés volt, mert addig az I-es típusú, cukorbetegek, akiknek szervezete nem termel inzulint rövid időn belül meghaltak 1991-ben tartották meg az első Diabetes Világnapi megemlékezéseket. 2006-ban ENSZ Világnappá nyilvánították, ezzel is jelezve azt a veszélyt, amit a cukorbetegség rohamos terjedése jelent az emberiség számára.
Mikulás a kórházban
A hagyományoknak megfelelően december hatodikán az egri Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézet beteg gyerekeit is meglátogatta a Mikulás.
A kórház dolgozói kiemelték az esmény fontosságát, hiszen a gyerekeknek az ünnepek alatt még nehezebb távol lenni a családjuktól, és ezzel a kis meglepetéssel mosolyt csalhatnak az arcukra.
Forrás: Egriszín
Köszönet a véradóknak
Önzetlen segítségnyújtásuk elismeréseképp ünnepség keretében köszöntötték a többszörös véradókat, önkéntes szervezőket pénteken a Megyeházán.
A véradás fontossága ma is megkérdőjelezhetetlen. Aki vért ad, az egyszerre három életet is megmenthet, a véregység többféleképpen is felhasználható. Megyénkben a véradói aktivitás az országos átlaghoz képest jobb, évente 400-450 véradás zajlik, sokan 2-3 alkalommal is tű alá tartják karjukat. A pénteki ünnepségen a kerek számú, valamint a hetvennél magasabb véradásszámot elért segítőknek köszönték meg önzetlen segítségüket.
Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: ha teheti, maga is tű alá tartja karját, hiszen vért adni a legszebb, legnagyobb adományok egyike, mely nem kerül semmibe. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy minél többen segítsünk rászoruló embertársainkon, így az egri kézilabdacsapat elnökeként ő maga is rendszeresen biztatja a játékosokat, hogy vért adjanak.
Megyénkben évente közel 13 ezren adnak vért. Egerben az Árva köz 1. szám alatt várják azokat, akik ezt a számot növelni szeretnék.
Forrás: Egriszín
