• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

MSZP: Heves megye a szegényedés útján

Posted on 2013. január 21. hétfő by agria

korHeves megyében a foglalkoztatottak száma 3 százalékkal, a munkanélkülieké 10 százalékkal csökkent egy év alatt a KSH legutóbbi, 2012. III. negyedévi felmérése alapján.

Elmondható, hogy rosszabb a Heves megyei átlag, mint az országos.

Az egy lakosra jutó fejlesztések összege megyénkben 118 ezer forint, míg országosan 200 ezer forint. Ez jelentősen erősíti a térségünk leszakadását. Tízezrek éheznek ma Heves megyében, köszönhetően a jövedelmek jelentős reálpozícióbeli visszaesésének.

Nem indultak korábban az előző ciklusban eldöntött, kiemelt beruházások…

Megyénk építőiparánál múlt évben további visszaesés volt megfigyelhető.

A Magyar Szocialista Párt Heves Megyei Területi Szövetsége párbeszédet kezdeményez minden demokratával, demokratikus erővel a fejlődés érdekében a megye településein.

A következő hetekben civilszervezetekkel, érdekképviseletekkel, politikai szervezetekkel, gazdasági vezetőkkel folytatunk egyeztetést.

Az esélyteremtés és a felzárkóztatás érdekében az MSZP kidolgozta a Kelet- Magyarország Programot.

 

 

                                   Korózs Lajos                                      Dr. Sós Tamás

                            Országos Elnökségi Tag                     Országgyűlési képviselő

                                      MSZP                                                    MSZP

 

 

Dr. Gondos IstvánReakció: Korózs Lajos krisztusi küldetése

 

A szocialisták múlt heti, kolozsvári kampányturnéja során Korózs Lajos aláírásával is fémjelzett hitvallás került a Szent Mihály templom vendégkönyvébe, idézem szó szerint: „jöttünk el Magyarországról mi, magyar szocialisták, akik számára az elesettek, a megalázottak, a segítségre szorulók megsegítése a legfőbb cél, miként volt Jézus Krisztusé.”

Lelki szemeimmel látom, ahogyan Korózs Lajos, az MSZP kampányturné egyik reggelén üldögél a luxusszálloda halljában – amely hotel egyébként a Manchester United világsztárjainak is megfelelt hajlékul – és a statisztikai adatokat olvasgatva megállapítja, hogy nagy a szegénység. Mivel rögzítették az idézett krisztusi küldetésüket, így azonnal tenniük kell valamit: megoldásként Sós Tamással tartanak Egerben egy sajtótájékoztatót.

A Heves megyei szocialista misszió figyelmét bizonyára elkerülte az a tény, hogy a családok rezsiköltségeinek mérséklése érdekében a villamos energia, a földgáz és a távfűtés lakossági árát 2013. január 1-jétől tíz százalékkal csökkentette a kormány. 22 éve nem volt példa arra, hogy egy kormányzat ne növelje, hanem csökkentse a lakossági energiaköltséget. Szintén január elsejétől 5,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, mely intézkedés több mint 2,8 millió embert érint, köztük a megváltozott munkaképességűeket, illetve azokat a nőket is, akik a 40 munkában töltött év után vonultak nyugdíjba. Mindezek mellett említést érdemel, hogy megyénkben 67 település, több mint egymilliárd, ezen felül Eger további egymilliárd forint támogatást kapott.

A felsorolt kormányzati intézkedésekkel szemben, Korózs Lajos alternatívaként sokadjára emlegeti a sosem látott szocialista programot, melyet a most meghasonlott és immár vallásos MSZP talán szocialista testamentum néven fog lobogtatni.

Eger, 2013.01.21

Dr. Gondos István

Heves Megyei Közgyűlés

Fidesz-KDNP frakcióvezető

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fidesz, MSZP |

MSZP: Nagy a bizonytalanság Heves megye iskoláiban

Posted on 2013. január 11. péntek by agria

0713mszp_vKáosz van megyénk iskoláiban!

 A FIDESZ-KDNP politikusai 2010-ben a kisiskolák újranyitását ígérték. Ezzel szemben folyamatos a leépítés, az iskolabezárás, a pedagógusok és technikai dolgozók elbocsátása 2013-ban.

A tankerületi igazgatók, infrastruktúra és munkatársak nélkül igyekeznek megoldani a feladatukat. Nem készültek el a működési szabályzatok. Nincsenek kialakítva a feladat és hatáskörök. A felvetődő kérdésekre nem tudnak válaszolni.

Az iskolák igazgatóit megfosztják munkáltatói és gazdálkodási jogosítványuktól.  A központi akarat végrehajtóivá degradálják őket.

Kiszolgáltatott megalázott helyzetbe kerültek az iskolák vezetői, tanárai. Teljesíthetetlen határidőkkel, újabb és újabb jelentések, listák, kimutatások bekérésével.

A helyzet irracionális. Nem jó a diákoknak, szülőknek, tanároknak. Az oktatás résztvevői, kirekesztettként szemlélik az erőltetett iramú homályos tartalmú és célú átalakítást.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A dolgozóknak nincs munkaszerződése, átsorolása. Bizonytalan az idősebb dolgozók foglalkoztatása…

A pedagógusok, az iskolák dolgozóinak felelősségvállalásán múlik, hogy a rendszer még működik.

Az iskolák működtetésének sem biztosítottak mindenütt a feltételei, helyenként már a fűtéssel, villannyal is gond van. Egerben például van olyan általános iskola, ahol már délelőtt 11 órakor lekapcsolják a fűtést, a 6.órára már nagykabátban ülnek a gyermekek az órákon. A tanárok pedig azt kénytelenek mondani a diákoknak, hogy azért történik mindez, mert állami iskola lettek.

Az iskoláknak átgondolatlan intézkedések sorozatát kell végrehajtaniuk.

Az intézkedésekkel a FIDESZ hadat üzent a falvaknak, az ott élők ellehetetlenítése a cél. Lassan ki lehet írni a falutáblákra: „ELADÓ”.

                                    Dr. Nagy Imre                                         Dr. Sós Tamás

                        Heves Megyei Közgy. frakcióvezető              Országgyűlési képviselő

                                          MSZP                                                        MSZP

 

Posted in Belföld, Oktatás, Politika | Tags: Fidesz, iskola, kormány, MSZP, oktatás |

Szolidaritás: visszautasítjuk a vádakat!

Posted on 2012. december 20. csütörtök by agria

 

A legutóbbi közmeghallgatáson a Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja képviseletében Gócza Attila, helyi koordinátor szólt hozzá közérdekű témában. A dr. Misz Mihálytól kapott válaszra nem reagálhatott, most nyílt levélben utasítják vissza a vádakat. A levelet alább olvashatják.

 

Tisztelt Tanácsnok Úr!

A folyó év december 6-i közmeghallgatáson a Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja képviseletében Gócza Attila, helyi szervezetünk koordinátora szólt hozzá közérdekű témákban. A felszólalás első részében ismételten tiltakoztunk az ellen, hogy a közgyűlés megvonta a közgyűlési felszólalás jogát az egri lakosságtól. A második részében az ellen tiltakoztunk, hogy az ún. „Székhelyi ügy” kapcsán elhíresült egri képviselőt, Orosz Lászlónét bizottsági tagi tisztségre való választással rehabilitálják.

Ön Tanácsnok úr az alkalmat arra használta fel, amit már többször megkísérelt, hogy az Oroszné által kavart szennyes ügyet megnyugtatóan lezártnak, befejezettnek, és elfelejtendőnek nyilvánítsa. Tiltakozásunkra reagálva, Ön Tanácsnok Úr, elragadtatottságában az elhangzott szavakat úgy értelmezte, hogy azok az egész egri FIDESZ-KDNP frakciót antiszemitizmussal vádolják, és a hozzászólást aljasságnak minősítette. Szó szerint idézve Ön ezt mondta: „A Fidesz-KDNP frakció nevében pedig kellő tisztelettel, nagy nyomatékkal, határozottan visszautasítom, hogy bárki, bármikor antiszemitizmussal gyanúsítson meg bárkit ebben a csapatban. Mi az emberi méltóság tiszteletén alapuló egyesület vagyunk, mi senkit, se vallása, se bőrszíne, se semmi alapján soha meg nem különböztetünk. A szükséges lépéseket pedig megtettük, amikor arra volt szükség! Még egyszer visszautasítom, aljasság ilyennel vádolni ezt a frakciót!”

A közmeghallgatás sajátos – legkevésbé sem fair – szabályai szerint a megszólított képviselők időkorlát nélkül reagálhatnak a felszólalásra, de a közmeghallgatottnak viszontválaszra nem adnak lehetőséget.  Ezért aztán – bármennyire is szeretné Ön Oroszné ügyét meg nem történtté tenni – e nyílt levélben vagyunk kénytelenek az Ön vádaskodását cáfolni és visszautasítani, valamint követelni, hogy a decemberi közgyűlésen, illetve nyilvánosan vonja vissza, igaztalan, gyalázkodó kijelentését!

Oroszné bizottsági taggá való jelölés kapcsán az alábbiakat állítottuk, egyetértve hozzánk forduló egri választók véleményével:

„(A hozzánk fordulók…) elmondták, mi egyetértünk vele, hogy a hétköznapi antiszemita gondolkodás, közbeszéd térnyerésének oka többek között a politikusok, közszereplők passzív, el nem utasító magatartása, sőt aktív megnyilatkozásaik. A közelmúlt parlamenti és azon kívüli antiszemita megnyilvánulások fényében negatív üzenetértéke miatt elfogadhatatlan Orosz Lászlóné rehabilitálása, önkormányzati bizottságba történő jelölése, aki a korábbi bizottsági ülés hanganyaga alapján, megnyilvánulásával, jelentősen erősíthette egyik legégetőbb társadalmi problémánkat.”

Az idézetből nyilvánvaló, hogy a felszólalásban az Ön frakcióját nem „vádoltuk” antiszemitizmussal. Orosz Lászlóné, mint az a vonatkozó vizsgálati anyagból és saját megnyilatkozásaiból kiderül, számos szempontból bizonyította alkalmatlanságát az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság vezetői posztjára. A Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja korábban a nyilvánosság előtt fogalmazta meg egyértelmű álláspontját arról, hogy miért tartja alkalmatlannak Orosznét lényegében bármilyen köztisztségre: „Úgy tűnik a jegyzőkönyvből, hogy Várkonyi György az ülésen a valós indokait igyekszik feltárni annak, hogy a Fidesz-KDNP-s bizottsági tagok miért nem kívánják Székhelyi Józsefet Egerben látni. Ismerheti gondolkodásukat, nyilván ezért szembesíti őket a szerinte valós motivációval, feltételezi, hogy a bizottság politikai döntéshozói „SZDSZ-es büdös zsidónak” tartják Székhelyit. Oroszné megkönnyebbülten kacarászik, amiért a gyalázatos gondolatokat nem neki kellett szavakba öntenie. Nincs tiltakozás (…) Az egyetértő némaság sokat mond, de elhangzanak a „Te mondtad” szavak is, olyan hangsúllyal, mely leginkább egyetértést fejez ki, megkönnyebbülést, hogy gondolataikat, valódi érzéseiket másvalaki mondja ki.” (A Szolidaritás álláspontjának teljes szöveg itt olvasható: http://www.egriugyek.hu/velemeny/722-lista-uegy-a-szolidaritas-egri-csoportja-koezli-allaspontjat.html)

Tisztelt Tanácsnok Úr! Mielőtt az antiszemita megnyilvánulás makulányi gyanúját is lesöpri az Oroszné fémjelezte esetről, kérem, gondolkodjon el azon, hogy vajon az eset után miért érezte kötelességének – helyesen  –  Habis László polgármester/képviselő, dr. Lukács Tamás  és dr. Nyitrai Zsolt egri országgyűlési képviselő, hogy a Székhelyi József melletti szolidaritási rendezvény helyszínén, a budapesti, Dohány utcai zsinagógában találkozzon a színművésszel, valamint Izrael Magyarországra akkreditált nagykövetével?

Tisztelt Tanácsnok úr!

Visszautasítjuk az Ön szavait, melyekkel aljasnak minősítette közérdekű hozzászólásunkat, melyben egri választó polgárok véleményét tolmácsoltuk a közmeghallgatáson. Fenntartjuk, hogy szavainkkal nem vádoltuk az Ön frakcióját antiszemitizmussal. Fenntartjuk a közmeghallgatáson elmondottakat: elfogadhatatlan Orosz Lászlóné rehabilitálása, önkormányzati bizottságba történő jelölése, mert a korábbi bizottsági ülés dokumentumain hallható megnyilvánulásával, mint városvezető jelentősen erősíthette az antiszemitizmust, egyik legégetőbb társadalmi problémánkat.

 

Eger, 2012.12.16.

 

Tisztelettel:

a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Egri Csoportja

Posted in Belföld, Politika | Tags: Eger, szolidaritás |

MSZP: A kormány a diákok jövőjével játszik

Posted on 2012. december 18. kedd by agria

1218mszpAz EKF a város egyik kiemelten fontos intézménye, mely része Eger történelmének, arculatának. Ma azonban a felsőoktatásban tapasztalható zűrzavarban ennek az iskolának is bizonytalan a sorsa.

Azért bizonytalan, mert a kormányzat nem tudja, mit akar kezdeni a főiskolákkal, egyetemekkel. Rögtönöz a pillanatnyi politikai hangulattól függően, és akár teljesen az ellenkezőjét csinálja, mint az előző nap.

A keretszámok eltörléséről szóló legújabb kormányzati kommunikáció is csak szemfényvesztés. A Fidesz nem tett mást, mint kifordította ugyanazt a kesztyűt, amit eddig viselt. Teljes a káosz, 72 órán belül ez már a harmadik koncepció!

Átfogó koncepció helyett előbb önfenntartó felsőoktatásról, majd a keretszámok eltörléséről és ingyenes felsőoktatásról beszéltek, most pedig már kormányrendeletben akarják meghatározni, ki mikor és hogyan tanulhat Magyarországon a jövőben.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az Orbán-kormány célja továbbra is az államilag támogatott férőhelyek drasztikus csökkentése.

Bizonyítja ezt az, hogy az ország költségvetésében folyamatos forráscsökkentést hajtanak végre a felsőoktatási fejezetben. A költségvetés tervezésekor még azzal számoltak, hogy mindenki fizet, ma meg már mindenki ingyen tanulhat, de pénzt nem adnak hozzá.

A kormányzati kapkodással, hirtelen irányváltásokkal még nehezebbé tette a családok számára, annak eldöntését, hogy mi legyen a továbbtanulással, így néhány héttel a jelentkezési határidő előtt csak nő a káosz. A jelentkezési határidőt már kitolták, de még egyetlen jelentkezni kívánó diák sem tudhatja, hány férőhely lesz az általa megcélzott képzési területen és milyen feltételekkel lehet majd elfoglalni azokat.

Ezzel szemben a MSZP felsőoktatási programja méltányos és igazságos tandíj- és ösztöndíjrendszer bevezetését tartalmazza, amely megteremti a fenntartható minőségi oktatás lehetőségét. A röghöz kötést eltöröljük, és kitárjuk az iskolák kapuit, megteremtve a lehetőségét mindenkinek a bizonyításra. A stadionok és luxusberuházások helyett az oktatásra fogjuk költeni a milliárdokat.

Eger, 2012. december 18.

Pál György

Önkormányzati képviselő

MSZP

Posted in Belföld, Oktatás, Politika | Tags: diák, koncepció, kormány, MSZP, oktatás |

MSZP: Az öt éves schengeni határnyitás hatása Heves megyében élőkre

Posted on 2012. december 15. szombat by agria

0814mszp_vÖt évvel ezelőtt, húsz évvel a rendszerváltás után tűnt el a sorompó Magyarország és Szlovákia között. Nemcsak a fizikai hatások, hanem a féltés és a féltékenység lelki hatásai is lebontásra kerültek.

Így lett a senki földjéből a lehetőségek földje öt évvel ezelőtt.

Ma már a két ország határa nem elválaszt, hanem összeköt. Korábban hatalmas kerülőt kellett megtenni, 160 km-t utazni, hogy a szomszéd településen élő rokonok találkozhassanak.

Szörnyű hozadéka volt a magyar történelemnek, amikor a XX. sz. elején Magyarország 400 év után először újra önálló állam lett. Az önállóság viszont együtt járt azzal, hogy új határok keletkeztek. Azok a határok elválasztottak  magyart és magyart, családokat, barátokat, de kilencven  év távlatából ezek a falak öt évvel ezelőtt leomlottak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Demokratikus Magyarország és Szlovákia csatlakozott Európa demokratikus közösségéhez. Ez nem kárpótlás ugyan az elveszett történelem egy darabjáért, de legalább gyógyír a fájdalmakra. Nagyon sok a tennivaló, hogy a régió ne határrégió, hanem Európa közepe legyen. Magasabb életszínvonallal, több munkalehetőséggel és több barátsággal.

Ez fejlődési lehetőség  a Pétervásárai kistérség, a Gyöngyösi régió, Medvesalja, Cered, Tajti lakosságának.

Az évente sorra kerülő Bükkszéki polgármesteri, önkormányzati találkozók ezer fős résztvevői köre jól jelképezi az együttműködést…..

 

 

Korózs Lajos                                                             Czene Árpád                                                 Dr Sós Tamás

MSZP országos                                                              Cered                                                        Országgyűlési

elnökségének                                                           polgármestere                                                 képviselő

tagja

Posted in Belföld, Gazdaság, Politika |

Egri főiskolások tiltakoztak a kormányhivatalban

Posted on 2012. december 12. szerda by agria

Szerda reggel az egri Eszterházy Károly Főiskola diákjai demonstráltak a Heves Megyei Kormányhivatal épületében. Az EKF Főiskolai Hallgatói Önkormányzatának elnöke egy levelet is átadott volna a kormánymegbízott részére, ám azt Balás István, a kormányhivatal főigazgatója vette át.

A napokban számos felsőoktatási intézmény hallgatói szervezete tiltakozott a kormány felsőoktatási koncepciója, különösen a keretszámok drasztikus csökkentése ellen. Egerben szerda reggel hallgatók egy csoportja jelent meg a Heves Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos utcai épületében, hogy átadják tiltakozó levelüket a megyei kormánymegbízottnak. Horváth László távollétében Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója vette át a dokumentumot Bakos Györgytől, az EKF Főiskola Hallgatói Önkormányzat elnökétől.

Az FHÖK-elnök szerint a kormány 2013-ra vonatkozó felsőoktatási koncepciója a tervezett keretszámokkal sietős és átgondolatlan. Bakos György úgy véli: a jelenleg felvételi előtt álló diákokat különösen helyzetbe kerültek azáltal, hogy az új körülmények ismeretében alig több, mint két hónapjuk maradt arra, hogy átgondolják az életüket.

Az egri hallgatói érdekképviselet a levélben követeli a tandíj eltörlését, a keretszámok visszaállítását a 2010-es állapotokra; a hallgatói szerződés eltörlését; olyan autonóm, politikától független felsőoktatást követelnek, melyben a kormány által kinevezett kancellároknak helye nincs, és azt is követelik, hogy „az ifjúságot romba döntő intézkedéseket azonnal fejezze be a kormányzat, mert aki az ifjúság ellen cselekszik, a haza ellen tesz!”

Az egri hallgatók a levél átadása után sokáig nem maradtak. Az Egri Ügyek úgy tudja: a kormányhivatal – egy központi levél miatt is – forró teával és pogácsával kínálta volna a fiatalokat abban az esetben, ha a szegedi vagy a miskolci történésekhez hasonlóan tovább tartózkodnak, netán demonstrálnak az épületben.

Forrás: Egriügyek

A fotó:Líceumi Paletta, Merényi Zita

Posted in Belföld, Oktatás, Politika | Tags: diák, EKF, kormányhivatal, tiltakozás |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún