Hétfőn indult Miskolcról és gyalog Budapestre tart az a békés demonstráció, melynek résztvevői Munkát, kenyeret! felszólítással szeretnék ráirányítani a kormány figyelmét az Észak-kelet magyarországi Régió munkanélküliségi helyzetére.
Hétfőn indult Miskolcról és gyalog Budapestre tart az a békés demonstráció, melynek résztvevői Munkát, kenyeret! felszólítással szeretnék ráirányítani a kormány figyelmét az Észak-kelet magyarországi Régió munkanélküliségi helyzetére.
Nyolc napon keresztül menetelnek az éhező és ellehetetlenült emberekért polgármesterek, országgyűlési képviselők és civilek. A „zarándoklat” során Heves megyét is átszelik, a Kossuth térre tartanak.
A Munkát, kenyeret! nevű kezdeményezés Miskolcról indult ma reggel, célja a figyelemfelkeltés. A kormány tagjaiban akarják nyomatékosítani, hogy az ország egyre inkább elszegényedik és sodródik a szociális katasztrófa felé. A megmozdulás során nyolc napon keresztül gyalogolnak a kormány intézkedései ellen demonstrálók. A legnagyobb hidegben menetelők február 6-án indulnak Miskolcról és a parlament első ülésnapján, február 13-án érkeznek Budapestre.
Átszelik Heves megyét is
Az előzetes programterv szerint a menet szerdán Szihalomnál érkezik a megyébe, ahol a 3-as főút mentén gyalogolnak Füzesabony, Kerecsend, Kápolna, Ludas, Karácsond, Gyöngyös és Hort útvonalon menetelnek. Hatvanba szombaton érkeznek, ahonnan vasárnap indulnak tovább. Az eddigi részvevőknek és a később csatlakozóknak is biztosítanak meleg étkezést, orvosi felügyeletet és szállást.
„Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott! Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót” – írják a szervezők a Munkát, kenyeret! felhívásában.
Országgyűlési képviselők is menetelnek
A miskolci induláskor Gúr Nándor, Nyakó István és Varga László is ott lesz a szocialista honatyák közül. Több borsodi polgármester is csatlakozott: köztük Füzesséri József Szikszó, Vécsi István Ricse és a már fentebb nyilatkozó Takács László, Alsógagy első embere. Úgy tudjuk: Mesterházy Attila MSZP-elnök és Török Zsolt, a párt szóvivője is csatlakozott a menethez, amelyet a Szolidaritás Mozgalom is támogat.
„Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben” – hívják fel a figyelmet a szervezők, akik leszögezik: a szélsőséges pártok aktivistáit nem látják szívesen.
Fotó: aranykozep.nolblog.hu
Forrás: Egriügyek.hu
Habis László képviselői tevékenysége és kormánya ellen demonstráltak szombat délelőtt az Eszterházy téren. A Szolidaritás által szervezett megmozduláson felszólították Habis Lászlót, hogy legyen felelős vezető és „pártkatonaként” ne forduljon szembe választókerülete érdekeivel.
Mintegy 40-50 ember vett részt a szakadó hó ellenére azon a választói gyűlésen, amelyen Habis László és a Fidesz-KDNP-kormány eddigi eredményeit értékelték. Egyebek közt arra is kérték az egri polgármestert, hogy „pártkatonaként ne a pártszövetségéhez, hanem az egri választókhoz legyen hűséges”. A választói gyűlést a Magyar Szolidaritás Mozgalom egri csoportja szervezte számos helyi csoport támogatásával.
Nyílt levél Habis Lászlónak
A megmozduláson a Habis Lászlónak írt nyílt levélből is idéztek, egyebek közt elhangzott: „Önök gyalázatosan félrevezettek minket, választókat, mikor elhitették velünk, hogy tisztelni, és védeni fogják a jogállamot!”. A felszólalók szerint a polgármester és kormánya „törvényalkotási dömpingjükkel ledózerolják az önkényuralom kiépítésének alkotmányos akadályait”. Érdemi társadalmi párbeszédet nem kezdeményeztek, az ellenzéket semmibe vették, a parlamentarizmus eszméjét meggyalázták – hangsúlyozták.
Bencze Tibor felszólalásában kitért arra, hogy a kormány intézkedései ellehetetlenítik a kisvállalkozásokat. A Szolidaritás megyei aktivistája szerint a jelenlegi „gazdasági szabadságharc szemben áll a Fidesz korábbi választási ígéreteivel”.
Habis egy pártkatona lenne?
A demonstrálók hangot adtak annak is, miszerint a polgármester érdemi parlamenti döntéseit egyáltalán nem egyezteti helyi választóival. „Ön a hintaló-frakció engedelmes figurájaként minden olyan törvényt megszavazott, ami éppen az ön képviselői hatalmát legitimáló, demokratikus államberendezkedést roncsolta. Ön, Képviselő Úr, nem a választókerületében élőket képviseli. Ön egy egyeduralomra törő politikai formációt képvisel. Ön nem a népét képviseli. Ön az önkényuralomra törő állam hatalmát képviseli a néppel szemben” – szólt a hangzatos szónoklat.
Szociális katasztrófa lehetőségéről beszélt Gotyár Marianna, aki szintén a Szolidaritás helyi képviselője. Úgy látja: a tömeges elszegényedés egyre nagyobb problémákat okozhat majd a társadalomban, miközben a Fidesz intézkedési a tehetősebb rétegeket egyre inkább erősítik.
Menjen szembe kormányával!
Arra kérték Habis Lászlót, hogy ne féljen bevallani magának, hogy „egy rendkívül kártékony, manipulatív, se Istent, sem Embert nem tekintő, ostoba hatalmi gépezet bábja lett”. Emlékeztették: ne féljen „megfordulni a Damaszkuszi úton” és felelős polgármesterként az egriek érdekeit vegye figyelembe, és ha kell, menjen szembe a Fidesz-KDNP pártérdekeivel.
Minden ötödik Heves megyei pedagógus állása veszélyben van; az oktatás átalakításának szülő, tanár és diák egyaránt a vesztese – mondta dr. Sós Tamás, MSZP-s országgyűlési képviselő a csütörtöki, Egerben tartott sajtótájékoztatón.
A politikus véleménye szerint megdöbbentő, hogy az Eszterházy Károly Főiskolán csupán 630 államilag finanszírozott hely van, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán pedig 90 diák kezdhet évet alapképzésben támogatással.
Dr. Sós Tamás elmondta továbbá: az álnéven bevezetett tandíj borzasztóan igazságtalan a felsőoktatásban, ártalmas a jövő szempontjából. A szegény családok tehetséges gyermekei csak eladósodás árán juthatnak diplomához, szakmai végzettséghez. Hozzátette: az Orbán-kormány nem tekinti prioritásnak az oktatást, úgy járnak el, hogy egy centralizált rendszerből könnyebben tudnak forrásokat kivonni az elbocsátások és intézménybezárások révén.
Csathó Csabát önkormányzati biztosnak nevezte ki a színház gazdasági helyzetének vizsgálatára a múlt heti közgyűlés képviselőtestülete.
Habis László elmondta, fontos, hogy a színház stabil állami támogatású konstrukcióba kerüljön, ezért most egy intenzív munka vette kezdetét, melyben intézkedési javaslatokat és produkciós költségeket várnak. Vannak ügyek, amikbe még mindig nem látnak tisztán és vannak nyitott kérdések a színházzal kapcsolatban, amikre nem akarnak utólag magyarázatot keresni.
Sós István alpolgármester javaslatára, Csathó Csabát önkormányzati biztosnak nevezték ki, hogy segítsen megtalálni a legmegfelelőbb gazdasági formát a színház számára. A szakember feladata, hogy különböző változatokat dolgozzon ki és optimalizálja a költségeket, irányítsa és felülvizsgálja a feladatokat.
Forrás: Egriszín
A kormány szerint előrelépést jelenthet a hétfőn bejelentett Darányi Ignác Terv, amely az Orbán-kormány agrárterületére vonatkozó terveit tartalmazza.
Az MSZP szerint azonban üres ígéretekkel van tele ez a terv is, mint a kormány számos más területen bejelentett intézkedése is.
– Kockáztatják az európai uniós támogatások lehívását, hazai forrás pedig szinte alig van előirányozva a Darányi Ignác Tervben – kezdte pénteki egri, Gőgös Zoltánnal, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnökével és Godó Lajossal, a megyei Agrártagozat vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.
Sokat elárul a kormány által bemutatott Darányi Ignác Tervről, hogy a bemutatást követően lemondott a tárca államtitkára – ecsetelte a hét eseményeit Gőgös Zoltán – sőt, nem egyezik meg tartalmában és céljaiban a kormány Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiaként előadott anyaga a helyszínen elhangzott prezentációval. Az egyik a KKV-szektor fejlesztésére vonatkozik, a másik pedig a családi gazdaságok támogatását helyezi előtérbe – derült ki.
Az Országgyűlés mezőgazdasági szakpolitikusa elmondta továbbá: a Darányi Ignác Terv lényegében az előző, MSZP-kormány Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervének folytatása, ám csökkentett, nem számottevő források biztosításával.