• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

MSZP: Módosító indítványok a Munka Törvénykönyvéhez

Posted on 2011. november 18. péntek by agria

A kormány új Munka Törvénykönyve miatt nehéz körülmények közé kerülhetnek a munkavállalók – hangzott el az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján. Sós Tamás országgyűlési képviselő elmondta:  a szakszervezetekkel kell együttműködniük a további javaslatok érdekében, a szakképzési kérdések ugyanis megoldhatatlannak tűnnek. Az eddigi 49 milliárd forintot, amelyet szakképzésre fordított a kormány, a jövő évre 51 milliárdra növeli. Ez azonban a vállalkozók befizetéséből származna, amelyet adó formájában szednének be.

A vállalatok felháborodása érthető, hiszen eddig képzésre fordíthatták ezt a pénzösszeget, mostantól azonban nem tehetik ezt, hacsak nem előlegezik meg a dolgozóknak a pénzt- mondta Sós Tamás.

A szocialisták szerint nem csak a hazai vállalatok illetve szakszervezetek szólaltak fel a Munka Törvénykönyve ellen, de a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)is érdekeltté vált az ügyben.

Az ILO (International Labour Organization) alkalmas arra, hogy megítéljen egy kormányt, így már benyújtotta a kritikáit  a jelenlegi vezetés ellen- mondta Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés országos elnöke. Elmondása szerint a kormány ezzel a lépésével négy dolgot ér el. Elsőként a bérek csökkenését, ami a munkaidő növekedésével jár majd. Új munkahelyeket nem hoz létre, azonban az elbocsátásokat megkönnyíti. A munkavállalókkal szemben a hátrányos megkülönböztetés lesz érvényben, továbbá ellehetetleníti a szakszervezetek munkáját, korlátozza a működésüket.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az MSZP szerint a kormány akkor járna jól, ha visszavonná az eddigi csomagjait. Óriási károkat okoztak a gazdaságban, a devizahitelesektől a nyugdíjasokig rengetegen estek a tervezetek áldozatává. Kiss Péter szerint itt az ideje, hogy a kormány elfogadja a több mint 500 javaslatból álló tervezetüket, melyet a szakszervezetekkel közösen készítettek el.

Posted in Belföld, Politika | Tags: baloldal, Kis Péter, kormány, MSZP, munka, Sós Tamás, szakszervezet, törvény |

Beszámol a képviselő: Martonné Adler Ildikó

Posted on 2011. november 12. szombat by agria

Sajtótájékoztatón ismertette az elmúlt évi tevékenységét Martonné Adler Ildikó, a 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője. Elmondta: többek között megoldódott az Északi Sporttelep vízelvezetése, mely eddig sok gondot okozott, felújították a Cifrakapu úti járdát, új játékok kerültek a játszótérre, illetve támogatta a felsővárosi kulturális programokat is.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A képviselő elmondta: a következőkben a Balassi Bálint Iskola felújítása és a körzetben egy rendőrőrs létrehozása lesz a legnagyobb feladat.

Posted in Politika | Tags: 9. sz. vk., Balassi Bálint iskola, Cifrakapu út, fejlődés, Martonné Adler Ildikó, rendőrőrs |

A nyugdíjas már ne is egyen?

Posted on 2011. november 11. péntek by agria

Az Orbán-kormány rossz gazdaságpolitikája tönkreteszi a nyugdíjasok egyébként is nehéz helyzetét. Jövőre tovább csökken a nyugdíjak reálértéke – kezdte a csütörtöki, Korózs Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatót Dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képviselő.

 

A politikus véleménye szerint miközben 6 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésről beszél a kormány, a novemberi korrekciótól valójában csak 0,5 százalékkal emelkedik az alapellátás. Dr. Sós Tamás elmondta: elképzelhető, hogy ezzel a pótlással idén találkoznak utoljára az idősek, hiszen jövőre új nyugdíjszámítást vezet be a kormány. Kizárólag az alultervezett infláció mértékének megfelelően növelik az idősek pénzét, emellett figyelmen kívül hagyják az eddig alkalmazott nyugdíjas fogyasztói kosarat. Pedig az idősek vásárlási szokása más, mint az aktív korúaké, elsősorban gyógyszerre, élelmiszerre, lakásfenntartásra költenek. Ezek a költségek emelkedtek a legjobban a kormány megszorító intézkedései nyomán – tette hozzá.
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségi tagja elmondta: a rendvédelmiseknek nem lesz lehetőségük ezentúl közös megegyezéssel leszerelni, csak lemondással, ami pedig a nyugdíjuk megvonásával járhat. Ez 43 ezer embert fog érinteni 2012. január 1-től.
Január 1-vel összességében több százezer embertől veszik el a nyugdíjat. A legbotrányosabb a korengedményes nyugdíjak eltörlése, valamint a különböző jogosultságok összevonása, pl.: ugyanúgy eltörlik a bányásznyugdíjat, mint a művésznyugdíjat. Az Orbán-kormány visszaél az idős emberek kiszolgáltatott helyzetével – zárta beszédét Korózs Lajos.

 

Posted in Politika | Tags: jogosultság, kormány, Korózs LAjos, MSZP, nyugdíjas, reálérték, Sós Tamás |

A Parlament elfogadta a közös módosító indítványokat

Posted on 2011. november 8. kedd by agria

 

A Parlament november 7-én, hétfőn este elfogadta a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslathoz Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és Habis László egri polgármester által benyújtott két módosító indítványt. A törvényjavaslat zárószavazása várhatóan jövő hétfőn lesz.

A két országgyűlési képviselő a javaslatok benyújtása után, október 20-án közös sajtótájékoztatót tartott Egerben. Itt Horváth László hangsúlyozta: Heves megye helyzete speciális a már zajló adósságrendezési eljárás miatt, az eredeti törvényjavaslat viszont egységesen kezeli valamennyi megyét és a fővárost. Ha a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvényjavaslatot nem módosítják, Hevesben december 31-ig nem tudnák előkészíteni a 2012. január 1-jével esedékes átadás-átvételt. Ezért az egyik módosító indítvány arra irányul, hogy november közepéig, amikor várhatóan megtörténik a törvény kihirdetése, meg kell szüntetni az adósságrendezési eljárást. A kormánymegbízott hozzátette, ez egyúttal azt is jelenti, hogy december 31-ig már nem lehetne újabb adósságrendezési eljárást indítani, s a törvény erejénél fogva Heves megye mintegy 7,5 milliárd forintra rúgó teljes adósságállománya bekerül az országos „közös nagy kalapba”, az állam átveszi ezt a terhet. Ennek pedig leginkább a hitelezők örülhetnek, mert így bizonyosan hozzájuthatnak a kintlévőségükhöz.

Habis László a sajtótájékoztatón elmondta: országszerte több társulási formában fenntartott intézmény van, ahol önmagában a megyei önkormányzat tagsága nem indokolja a társulás teljes vagyonának állami tulajdonba kerülését, különös tekintettel az európai uniós támogatással létrejött és kötelező fenntartással terhelt vagyonelemekre. A másik módosító indítvány benyújtásának oka az volt, hogy a jogszabály tervezete nem foglalkozott a társulásos formák jövőjével. Ezt kívánták orvosolni, egyértelmű helyzetet teremtve 4-5 hasonló megye és megyei jogú város számára is.

Posted in Politika | Tags: Habis LászlóKormányhivatal, Horváth László, konszolidáció |

Útlezárás Egerben is

Posted on 2011. november 4. péntek by agria

Péntek reggel a szakszervezetek forgalomlassítást kezdtek országszerte. Heves megyében több helyszínen is tiltakoznak, Egerben 3 helyre vonultak  a tiltakozók a Munka törvénykönyv változásai miatt. Az országos megmozdulással a Liga Szakszervezetek azt kívánják elérni, hogy a kormány tárgyaljon velük a munkavállalókat érintő javaslatok kapcsán, amelyek negatívan érintik a dolgozók érdekeit.

Fodor Pálné elmondta, hogy a demonstráció oka a  Munka törvénykönyvének szerintük elfogadhatatlan átdolgozása illetve a nyugdíjrendszer átalakítása, melyben a korábban megszerzett jogokat megsértik.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A kormány eltökélt a célkitűzések megvalósítása kapcsán, továbbra is fenntartja eredeti elképzeléseit a törvénnyel kapcsolatban.

Egerben nem alakult ki nagyobb fennakadás a közlekedésben, az útlezárás reggel 7-től másnap reggel 7-ig tart a tervek szerint.

Posted in Belföld, Gazdaság, Politika | Tags: lezárás, Liga, munka, tiltakozás, változtatás |

Egyre több ügy és ügyfél a kormányablakban

Posted on 2011. október 30. vasárnap by agria

 

Január óta közel háromezren intézték ügyeiket a Klapka utcai kormányablakban, ahol október közepétől 29-ről 61-re bővült az ügykörök száma. A cél az, hogy az állam legyen jó, áttekinthető, hatékony, segítsen az embereknek ügyeik intézésében, ne kelljen keserves élményeket szerezve vándorolniuk a különféle hivatalok között – mondta a napokban, a kormányablaknál tartott sajtótájékoztatóján Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Horváth László kiemelte: január óta közel háromezren fordultak segítségért az új integrált ügyfélszolgálati irodához. Az ügykörök száma október közepén 61-re bővült. A legtöbben a család- illetve az utazási támogatások igénylése, valamint az elektronikus ügyfélkapu nyitása miatt keresik a kormányablakot, de sokan – főként erdélyi magyarok – jönnek az egyszerűsített honosítási kérelmek elintézése végett is. Az új ügykörök közül nagy érdeklődésre tarthat számot például a gyógyszertámogatás, a fogyasztóvédelmi panaszok bejelentése, az őstermelői vagy a TAJ-kártya igénylése.

Elhangzott továbbá: olyan információkért is keresik az emberek a kormányablakot, amelyek a kormány tevékenységével kapcsolatosak. Tájékoztatást kaphatnak egyebek mellett az Új Széchenyi Tervről vagy a devizahitel-adósok számára a jogszabály által biztosított lehetőségekről.

Horváth László hozzátette: a tervek szerint a kialakítandó járások központjainak mindegyikében lesz kormányablak, a nagyobb területet átfogó járásokban – amilyen például az egri – várhatóan több is.

Posted in Belföld, Politika | Tags: kormányablak |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
« nov