• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Vázolta terveit az új Jegyző

Posted on 2011. március 3. csütörtök by agria

 

Március 2-án reggel összapparátusi értekezleten mutatkozott be és vázolta terveit a Városháza dísztermében dr. Kovács Luca, aki március 1-től a megyeszékhely jegyzője.

A szakember Miskolcon szerzett jogi diplomát, visszatért Egerbe, dolgozott a rendőrségen, majd az ügyészségen, később pedig 12 éven át tevékenykedett ügyvédként, legutóbb –több, mint négy évig- a Polgármesteri Hivatal (PH) titkárságvezetője volt.

A mottó: „ésszel-szívvel dolgozva, eredményesen, hatékonyan!”

Dr. Kovács Luca kifejtette: jegyzőként a kiszámíthatóság, biztonság és felelősség értékhármasára épít. Tudja, hogy meg kell őrizni az elmúlt években teremtett értékeket, ugyanakkor vannak olyan területek is, ahol a Polgármesteri Hivatal soha nem lehet eléggé elégedett önmagával: ilyen az ügyfelekkel, polgárokkal való kapcsolattartás. Úgy fogalmazott: nagyon fontosnak tartja, hogy a hivatali dolgozók mindig tartsák szem előtt: nem ügyiratokat kezelnek, hanem az emberek ügyeivel foglalkoznak.

Eger Megyei Jogú Város új jegyzője az összapparátusi értekezleten meghirdette az ügyfélbarát közigazgatás fejlesztését. Ennek érdekében ügyfél-elégedettségi kérdőíveket helyeznek majd el az ügyintéző pontokon. Dr. Kovács Luca hangsúlyozta: várják a polgárok visszajelzését. Fontos információ lehet, ha összességében pozitív képet látnak, de nagyban segíti a munkát az is, ha kiderül, milyen területeken lehet javítani, fejleszteni. Hasonló céllal ötletládát helyeznek el a Városháza aulájában, várva a javaslatokat, hiszen azokat a problémákat lehet orvosolni, melyekről tud a hivatal.

A jegyző asszony szerint nagyon fontos, hogy az egriek jobban ismerjék meg az értük dolgozó Polgármesteri Hivatal munkáját, hiszen az ember a születéstől egészen az idős korig számos ügyben van kapcsolatban az önkormányzattal. Emellett a Városháza rengeteg olyan programon, pályázaton és fejlesztésen dolgozik, amely közvetlenül érinti Egert és az itt élő polgárokat. Határozott célunk az, hogy az ezekről szóló közérdekű információkat eljuttassuk az emberekhez – mondta a hivatalvezető.

A közigazgatási rendszerben is nagyon fontos a teljesítményértékelés, a munka hatékonyságának vizsgálata. Ebben segítenek a hivatalban dolgozó kiváló informatikai szakemberek, s a tervezett fejlesztések fő célja, hogy az önkormányzatnál kevesebb legyen a papírmunka, ezáltal felgyorsuljanak a munkafolyamatok. Az informatika fejlesztések okán elengedhetetlen az oktatás: ezt szolgálja hamarosan a Kossuth utcai épületben egy 12 fős tanterem is.

Posted in Politika |

MSZP: Hitelekből fejlesztünk, és utánunk az özönvíz

Posted on 2011. március 3. csütörtök by agria

Az idei költségvetés Pál György az MSZP Eger Városi Szervezetének elnöke  szerint a jövőben fogja tarthatatlan helyzetbe sodorni a várost.

Sajtótájékoztató keretében ismertette Pál György az MSZP Eger Városi Szervezetének elnöke az Eger Megyei Jogú Város költségvetésével kapcsolatos aggályait.

Egy költségvetés mindig a mindenkori kormányzat, a többség elképzeléseit önti formába. Így annak elfogadásáért, végrehajtásáért és következményeiért is ők a felelősek. Használom a felelős szót, mert azt gondolom, hogy ez a költségvetés fel fog vetni az elkövetkező években felelősséget.
Az elmúlt négy évben egy Fideszes városvezetés volt egy szocialista kormányzat alatt, könnyű volt minden évben a hiányt és a felelősséget a kormányzatra hárítani. Ma ez egy kicsit nehezebb történet, hiszen a polgármester a kormányzó frakció tagja, annak minden előnyével – és egyre inkább hátrányával.
Az elmúlt négy évben, volt olyan költségvetés, amit megszavaztak a szocialisták, mert felvetődött a lehetősége annak, hogy nem lesz meg a többsége a városvezetésnek az elfogadáshoz. Az akkor induló pénzügyi válság közepette bár hangsúlyi kritikáink voltak a költségvetéssel, mégis azt mondtuk, elfogadjuk, mert sokkal veszélyesebb, ha nem lesz költségvetése Egernek. Ezek a költségvetések alapjaiban nem veszélyeztették a város működőképességét – mondta el Pál György.
Az idei költségvetés nem ilyen. Nem idén, hanem a jövőben fogja tarthatatlan helyzetbe sodorni a várost. A költségvetés a tavalyi 2mrd hitelfelvétel mellé, idén is 2mrd hitel felvételét irányozza elő. Ezzel a költségvetéssel, Eger Esztergom és Debrecen útjára lépett, hitelekből fejlesztünk, és utánunk az özönvíz, majd fizessék vissza utódaink. Világosan kiderül a 3/c kimutatásból, hogy idén 741M Ft a hitelek törlesztése, ez 2012-ben 1,255Mrd, 2013-ban pedig 1,731Mrd.
Felvetődik a kérdés, hogy miből? Hiszen az ma is látszik, hogy az önkormányzat államtól kapott bevételei nem fognak nőni.  A gazdagokat támogató adócsökkentés további 100Mrd-okat vesz ki az SZJA helyben maradó részéből, és közben a majdan felépülő Agóra brutális működési költsége is a város nyakában marad.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
A költségvetés nem válaszol semmilyen komolyabb előttünk álló feladatra. Ma egy felelős önkormányzatnak a realitások talaján állva azokkal a problémákkal kellene foglalkozni, amik a következő években ránk fognak szakadni. Pl. szociális lakásépítési vagy vásárlási programmal kellene előállni, felkészülve a devizahitelesek problémájára, ha már az ígéretek ellenére az Állami Eszközkezelő ügyében egy cm előrehaladás nem történt. De 2 éve mondjuk mi szocialisták, hogy a város nem hagyhatja magára az egri szőlőtermelőket, egy integrátor szervezet létrehozásában részt kell, hogy vegyen.
Konkrét módosító indítványaim is voltak, amiből egyre, a sportorvos kérdésére megnyugtató megoldást találtunk, így remélhetőleg a közeljövőben újra lesz sportorvosi rendelés Egerben.
Sajnos, a többi módosító indítványom nem kapott többséget, a Fidesz elutasította a közalkalmazotti étkezési hozzájárulás visszaállítását, és elutasították a tánctagozat melletti városi kiállást.
Az új adószabályokkal miután a kormány több ezer forintot vett ki a közalkalmazottak zsebéből, ehhez csatlakozott az önkormányzat az étkezési hozzájárulás megvonásával.
Felröppentek a hírek, hogy az új igazgató meg akarja szüntetni a tánctagozatot, a megteremtőjét és vezetőjét, Eger egyetlen Érdemes Művészét a tánckarban akarja foglalkoztatni, ami nonszensz véleményem szerint. Eger Kulturális Koncepciójában hangsúlyos volt ennek a tagozatnak a megteremtése, és a polgármester által favorizált Agóra programban is jelentős motor volt a pályázat során. Ezért a javasoltam, hogy: A Gárdonyi Géza Színház tánctagozatában amennyiben strukturális változások, létszámbeli leépítés, vagy vezető váltás következik be igazgatói döntés hatására, akkor Eger MJV befagyasztja a további színházi támogatást – mondta el Pál György MSZP Eger Városi Szervezetének elnöke

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Gyertyagyújtás a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére

Posted on 2011. február 27. vasárnap by agria

 

Február 27-én vasárnap 18 órakor gyertyagyújtást tart a kommunista diktatúra áldozatai emléknapja tiszteletére a Forradalmi Emlékbizottság, melynek vezetője Szíki Károly. A helyszín a Hatvani kapu tér, a gyertyákat az ’56-os emlékmű melletti kőnél gyújtják meg.

Posted in Politika |

Megválasztotta Eger új jegyzőjét a közgyűlés

Posted on 2011. február 24. csütörtök by agria

Dr. Estefán Géza címzetes főjegyző nyugdíjba vonulása miatt Kántorné dr. Kovács Luca személyében új jegyzőt választott az egri közgyűlés.

A nyugdíjba vonuló dr. Estefán Géza címzetes főjegyző öt ciklus után búcsúzott a jegyzői széktől. Mint mondta, nagyon büszke az elmúlt húsz évre, hálás a polgármestereknek, a képviselő testületnek, a város polgárainak, hogy elfogadták személyét, munkáját.

Kifejtette: bízik abban, hogy a polgármesteri hivatal munkaképes és versenyképes marad a jövőben is, hiszen a közigazgatás is egy verseny, ebben a térben is piac van, ahol a napi, heti, havi döntéseket különböző szervek kontrollálják. Kormányhivatal, bíróságok, döntőbizottságok előtt kell megfelelni, a versenyt állni kell, s ha szükséges, ebben segít a továbbiakban is. Hozzátette: reménykedik abban, hogy a napi, négyévenkénti politikai érdekek nem gyűrik maguk alá a polgármesteri hivatal munkáját. Keményen kell követelni, de a hivatalt szeretni is kell.

A címzetes főjegyző rámutatott: az önkormányzati törvény meghatározza a jegyző feladatait, de nem határozza meg a munka módját, a munkavégzés elveit. A polgármester irányítja az önkormányzatot, a jegyző pedig a hivatalt vezeti. Az elmúlt években mindig szeme előtt tartotta a határozottság, a jogszabályok betartása, a méltányosság elvét és törekedett arra is, hogy tudomásul vegye: nem a jegyző a polgármester. Ezeket az elveket egy dolog tartja össze: az egyenes gerinc, az az igény, hogy a jegyzőnek bátorsággal is rendelkeznie kell. Dr. Estefán Géza kiemelte: ezt a munkát nem feladatkörnek, nem is csak hivatásnak, hanem életmódnak, életformának tekintette az elmúlt 20 évben. Edit Piafot idézve zárta gondolatait: „nem bánok semmit sem.”

A jegyzőnek megválasztott Kántorné dr. Kovács Luca megköszönte a képviselők bizalmát. Tudja, hogy nagyon szép, ugyanakkor nagyon nehéz feladat előtt áll, igyekszik minden erővel megfelelni a bizalomnak. Gyermekkora óta Egerben él, az egyetem elvégzése után visszatért a városba, az ügyészégen, majd a rendőrségen dolgozott, később 12 évig tevékenykedett ügyvédként. Több mint négy éve titkárságvezető a polgármesteri hivatalban, rálátása van a bizottságok, a közgyűlés munkájára, a hivatali szervezetre és a dolgozók feladataira.

Pályázatában fontos volt, hogy az önkormányzat továbbvigye az ügyfélbarát közigazgatás ügyét és hangsúlyos lesz a jövőben az e-közigazgatás kérdése, fejlesztése is. Úgy fogalmazott: a személyiség mindig kitölti a funkciót. A dr. Estefán Géza által említett elvekkel egyetért és ezeket szem előtt tartja majd munkája során. A szakmaiság és jogszerűség betartása alapvető követelmény. Mottója: „ésszel, szívvel dolgozva, eredményesen, hatékonysággal”.

Forrás: HEOL

Posted in Politika |

Kovács László: Rossz irányba halad az ország

Posted on 2011. február 24. csütörtök by agria

A FIDESZ- kormány elmúlt tíz hónapjának tevékenységét értékelte Kovács László az MSZP alelnöke csütörtöki, Korózs Lajossal és dr. Sós Tamással közösen tartott egri sajtótájékoztatóján.

–          20 év alatt igen komoly eredményeket ért el az ország fejlődésében a Magyar Szocialista Párt. A jelenlegi Kormány igen büszke arra, hogy szerintük jó irányba halad az ország, az MSZP álláspontja viszont az, hogy a pozitív haladás megtorpant, és a rossz irányba halad rohamos tempóban az ország – értékelte a helyzetet Kovács László.

Mint elhangzott, jól megszervezett koncepció volt a FIDESZ hatalomátvétele melynek következtében sérült a jogállamiság.

–          Nagyarányú adócsökkentést ígértek, nem a jelenlegi helyzetet ígérték miszerint „lesz akinek lesz nagyarányú adócsökkentés”, hiszen ez csak a 300 ezer forint felett keresőket érinti. A fékek és ellensúlyok rendszere megszűnt és olyan többpártrendszer kialakítása van folyamatban, ahol ugyan több párt van, de a FIDESZ-en kívüli pártokat igyekeznek jelentéktelenné tenni – tette hozzá Kovács László.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke kitért arra, hogy ma már a kistelepüléseken is érezhető az elégedetlenség, főként azok körében akiknek fontos volt a közmunkaprogram a megélhetésük szempontjából.

–          A költségvetések elfogadásának időszakát éljük, de ami már most látszik, hogy kevesebb pénz fog jutni az oktatásra és a szociális területekre is. Az indoklás nélküli elbocsátások során rengeteg szakembertől váltak meg, az egyensúly teremtést pedig az intézmények bezárásával próbálják megoldani – vázolta a tényeket dr. Sós Tamás.

Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségi tagja elmondta, hogy az egykulcsos adó bevezetésével 147 milliárd forint vándorol a magas keresetűek zsebébe és az olyan intézkedések sem könnyítik meg a családok helyzetét, mint a családi adózás, hiszen Magyarországon a gyermekek 40 százaléka olyan családban él ahol nem tudják igénybe venni a családi adókedvezményt.

Posted in Politika |

Nagy Imre: marketing szerepet tölt be a bizottság

Posted on 2011. február 24. csütörtök by agria

Sajtótájékoztatón reagált Nagy Imre, a megyei közgyűlés MSZP frakcióvezetője, az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság tagjának tegnapi kijelentéseire. Mint elmondta: véleménye szerint a bizottság marketing szerepet tölt be, hiszen a 2009-es ÁSz vizsgálat rendben találta a megye gazdálkodását. Szerinte a bizottság feladata, hogy próbáljon bűnöst találni.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Reagálás

 

– Akinek nincs takargatni valója, annak félnivalója sincsen, sem a bizottságtól, sem a rendőrségtől – reagált dr. Nagy Imre szavaira Sveiczer Sándor Péter, a bizottság elnöke. – Mi konkrét eseteket említettünk, milliókat hiányolunk, konkrét kérdésekre szeretnénk választ kapni. A válaszok egyelőre hiányoznak, akárcsak a milliók, vagy a többezer liter gázolaj a volt MSZP-s közgyűlési elnök autójából.

Sveiczer Sándor Péter hozzátette: az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság ülésének teljes anyaga napokon belül elérhető lesz a www.hevesmegye.hu honlapon.

 

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
« nov