• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Költségvetés biztosítása nyugdíj befizetésekből

Posted on 2010. december 1. szerda by agria

A kormány intézkedései ellentmondanak a korábbi ígéreteiknek, a Fidesz szétveri a társadalombiztosítást és a magánnyugdíjrendszert is, jelentette ki dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke mai tájékoztatóján Gyöngyösön.

Sós Tamás szerint a kormány a pénzügyi stabilitás érdekében, „magán-nyugdíjpénztári befizetések államosításával” zsarolja az embereket, hiszen ellehetetlenítik azt, aki a rendszerben marad. Az egykulcsos adórendszer által a költségvetésen keletkezett lyukat a magán-nyugdíjpénztári vagyonnal szándékoznak betömni. A rendszer ellehetetlenítésével három millió ember befizetését veszik el, ez 2700 milliárd forintot jelent. Ez nem jelent megoldást sem az emberek, sem a költségvetés számára.

Az előző, októberi módosításkor azt iktatták törvénybe, hogy 2011. december 31-ig lehet visszalépni a rendszerbe. Most pedig ezt úgy módosítják, hogy 2011. január 31-ig kell nyilatkozni arról, ha valaki fenn kívánja tartani tagságát. Aki ezt nem teszi, annak február 1-én megszűnik a tagsága. Aki bent marad annak, elveszik az állami nyugdíját.
Az MSZP megyei elnök szerint nem ezt ígérte a Kormány, a Fidesz-KDNP vezetés korábban a nyugdíjak időtállóságának biztosításáról beszélt. Az intézkedésekkel a Fidesz az feléli a jövőt, a mostani aktív dolgozók, mintegy 3 millió ember befizetéseit. Társadalombiztosítás helyett költségvetés-biztosításnak nevezte a kizárólag a költségvetési hiány pótlására a 2700 milliárd forintnyi, a GDP 10 százalékának megfelelő vagyont ami  az államkasszába áramolhat, így hiány helyett durván 5 százalékos többlete lehet a költségvetésnek, ez azonban csak pillanatnyi megoldás.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Sós Tamás elmondta, hogy az MSZP a múlt hét végén demonstrációt tartott Budapesten tízezer ember részvételével, amelyen aláírásgyűjtésbe kezdtek. Láthatóan növekszik az elégedetlenség a lakosság körében.

Posted in Politika |

MSZP: Bizonytalan és igazságtalan a költségvetés

Posted on 2010. november 25. csütörtök by agria

Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés egy felelőtlen zsonglőrködés az államkasszával, amely a következő 2-3 év látszatkormányzásának fedezetét egyszeri bevételekből kívánja megteremteni. A költségvetéssel kapcsolatos aggályokról dr. Sós Tamás megyei elnök és Török Zsolt, a szocialisták szóvivője számolt be a mai sajtótájékoztatón.

Számos bizonytalan és igazságtalan pont van a 2011. évi költségvetésben, kezdte a tájékoztatót dr. Sós Tamás, aki szerint nem igaz, hogy a jövő évi gazdasági növekedés 3 százalékos lesz, ez ugyanis egyáltalán nem reális a kormány tervei alapján. Véleménye szerint az sem valós, hogy az infláció 2011-ben 3,5 százalék lesz. A válságadókat a nagyvállalatok, multik, bankok egyre nagyobb arányban hárítják át a fogyasztókra. Úgy látja, hogy a kis és közép keresetűek számára hátrányos a költségvetés, valójában a tehetőseknek, gazdagoknak kedvez. A büdzsét kiadási szemszögből is felelőtlennek nevezte, mert általános tartalék nem szerepel a javaslatban, a sokat hangoztatott „takarékos kormányzás” keretében pedig az állam épp a saját működési funkcióira kíván többet költeni, a jóléti funkciókra kevesebbet.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint a mostani a „nemzeti átverés kormánya”. Az Fidesz-KDNP ígéretei közül kiemelte a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjazását. Ehhez képest most 40 év munkaviszonyról van szó. Kitért az adócsökkentésre is, mellyel szerinte csak a miniszterek, államtitkárok, milliós fizetésű bankárok járnak jól. A januári gázáremelés következtében, a háztartások 2/3-a legalább 10 százalékkal többet fog fizetni a gázért. A Fidesz-KDNP programjában benne volt, hogy a magánnyugdíj megtakarításokat megvédik. Ehhez képest ellopják, lenyúlják az emberek megtakarításait – mondta Török Zsolt.
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Ígéretet tett arra, hogy ha az MSZP a jövőben bizalmat kap a választóktól, akkor ezért kárpótolni fogják az embereket. Előtte azonban még az Alkotmánybírósághoz és nemzetközi szervezetekhez fordulnak, s népszavazást kezdeményeznek ezzel kapcsolatban.
November 27-én az MSZP 11 órától a Papp László Sportarénába várja azokat, akik tiltakozni kívánnak a „nemzeti átverés kormányának” tevékenysége ellen.
Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

A mai városi közgyűlés percről percre

Posted on 2010. november 25. csütörtök by agria

Ma reggel újra összeül a Városi Közgyűlés a Városháza Dísztermében. Az eseményeket élőben követhetik portálunkon, percről percre. Szó lesz az idei költségvetésről, a menetrend szerinti autóbusz közlekedési díjáról, valamint az Egri Futball Klub Kft. rendkívüli működési támogatásáról.

9.23 Még interjút készítenek Habis László polgármesterrel.

9.31 Kezdődik a Közgyűlés. 15 képviselő van jelen, a Közgyűlés határozatképes.

9.32 Habis László bejelentette, hogy a megyében új rendőrfőkapitány tevékenykedik Petrovics András személyében. December 16-án reggel 8-kor a közgyűlési tagoknak az Egri Rendőrkapitányságon szerveznek látogatást.

9.35 A közgyűlés elfogadta a napirendet.

9.37 Ficzere György tanácsnokot delegálja a Közgyűlés az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács tagjának 15 igennel és 1 tartózkodással.

9.38 Csathó Csaba tanácsnok (FIDESZ-KDNP) jelezte, hogy Császár Zoltán független képviselő nem jelent meg egyszer sem a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság egyetlen ülésén sem.

9.39 Császár Zoltán jelezte, hogy írásban értesítette a polgármester urat.

9.40 Habis László szerint a Közgyűléstől egy gesztus, hogy pozitívan állnak hozzá Császár Zoltán kéréséhez.

9.43 Dr. Misz Mihály tanácsnok (FIDESZ-KDNP) kifogásolja, hogy Császár Zoltán olyan játszmákban vett részt a kórház kapcsán, amelyekben nem lett volna illendő.

9.44 Császár Zoltán szerint ő semmilyen szerepvállalásban nem vett részt. Véleménye szerint ez a híresztelés már a választáskor sem jött be.

9.45 Habis László szerint nem érdemes választási vereségről beszélni, s Császár Zoltánt erős szocialista támogatással választották meg a körzetében.

9.46 A közgyűlés elfogadta, hogy Császár Zoltán az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság tagja legyen, Tóth István pedig a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság képviselő tagja.

9.49 Az egri helyi autóbuszjáratok közlekedési díjáról szóló napirendhez kapcsolódóan láthatunk prezentációt. Völfinger Balázs forgalmi mérnök mutatja be az Agria Volán Zrt-t.

9.52 Az elmúlt 5 évben 30%-kal csökkent az utasok száma. A bevételek jelenleg a 2005. évi szintnek felelnek meg nominálisan. A társaság szigorú költségvetést tart, de kimerültek a lehetőségeik a jelenlegi árak megtartására. Középtávú fejlesztési terveik vannak. Modern járművekre van szükség, és az utasok jobb tájékoztatására. Mini intermodális csomópontokat kívánnak létrehozni. Legalább egy éves tervezőmunka szükséges egy új hálózat megalkotásához. Összevont éjszakai hálózatot is terveznek, amellyel nagyjából mindenhová el lehetne jutni a városban. A hosszabb távú cél egy Nyugat-európai színvonal elérése.

10.02 Habis László szerint az újítások jelentős fejlesztéseket hozhatnak a város életébe.

10.03 Császár Zoltán kéri, hogy Habis László mellőzze a személyes sértéseket. Azt kéri, hogy vegyék tudomásul egyszer és mindenkorra, hogy a körzetében ő nyert. A napirendhez hozzászólva soknak tartja, hogy 700 forintot kell fizetnie egy nyugdíjasnak, ha véletlenül otthon felejti a bérletszelvényét.

10.06 Gál Judit (FIDESZ-KDNP) elmondja, hogy sok bosszúságot okoz neki (is) a helyi járatok bizonyos időszakokban való ritkasága, illetve a nem megfelelő tájékoztatás az átmeneti az alkalmi menetrend-változásokról. Javasolja, hogy indítsanak bevásárló-járatokat a nagyobb hipermarketekkel összefogva.

10.08 Pál György (MSZP) értelmezi a rendelet-tervezetet: megszűnik ugyanis az egyvonalas bérlet. Véleménye szerint kb. 2000 családot érint, hogy megszűnik-e. Úgy gondolja, hogy ma ezzel az előterjesztéssel a legrosszabb anyagi körülmények között élő családokon fognak még egyet ütni. A polgármester úr kedvenc műfajának nevezi ezt a fajta burkolt áremelést, hiszen sokkal drágább, összvonalas bérletet kell venniük a családokban. Hiányolja a kialakított koncepciót, csupa feltételes módban lévő mondatot hallott a prezentációban. Kíváncsi arra, hogyan valósulhat meg a belvárosban az említett középső buszsáv.

10.13 Habis László örülne, ha Pál György egészében látná a rendelet-tervezetet. Véleménye szerint átlagosan 7% százalékkal kellene emelni, hogy nullszaldós legyen a helyi járat. Ehelyett csak 3,5%-ot emelnek, s ma arról is döntenek, hogy az adófizetők pénzéből hozzátesznek 17 millió forintot az idei veszteség kiegyenlítésére. Nem teremthetnek olyan helyzetet, hogy a cég ellehetetlenüljön.

10.18 Orosz Lászlóné Ibolya (FIDESZ-KDNP) jelezte, hogy a körzetében (Hajdúhegy) sok gyerek már nem tud hazamenni a délutáni különóráiról a járatok ritkasága, illetve megszüntetése miatt.

10.21 Bognár Ignác (Jobbik) elfogadhatónak tartja a mostani áremelést.

10.22 Nagy István (MSZP) kéri a Közgyűlés tagjait, hogy vegyék tudomásul, hogy október 3-án véget értek a választások, s fejezzék be a politikai sárdobálást, mert a munkáról kell szólnia a következő négy évnek, nem a politikáról. Alaposan kidolgozottnak találja a rendelet-tervezetet. Javasolna azonban egy módosítást: a negyedéves, féléves, éves bérleteket olcsóbban adná, nem a jelenlegi áron, amely most a havi szorzója minden időszakos bérletnek.

10.28 Pál György (MSZP) elmondja, hogy a határozatok között van, amit támogat, de ezt így egyben nem tudja elfogadni. Fájlalja, hogy a Jobbik még nagyon áremelést is elképzelhetőnek tart.

10.29. Csákvári Antal (FIDESZ-KDNP) örül, hogy a rendelet-tervezetben szerepel a bérletszelvény utólagos bemutatásának lehetősge, a már említett 700 forint egyszeri befizetésével, ahelyett, hogy 10.000 forint pótdíjat kell fizetni. Ő sem érti, hogy miért nem adnak kedvezményt a negyedéves, féléves, éves bérlet árára.

10.35 Csarnó Ákos (LMP) szerint megoldható lenne, hogy hosszútávon jobban járjanak a tömegközlekedéssel lakosok, ha kedvezményt kapnának a negyedéves, féléves, éves bérletekre, illetve jónak tartja a pótdíj elkerülésének lehetőségét is az utólagos bérletszelvény-bemutatással.

10.38 Az Agria Volán Zrt. képviselője úgy ítéli meg, hogy az új koncepció bevezetésével megoldódhatnak a felvetett problémák. az egyvonalas bérletek megszűnése szerinte nagyon ki lett ragadva, lesznek, akik pont emiatt járnak jobban.

10.48 A 17 millió forintos kiegészítést 16 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadták. 11 igen, 2 nem, 4 tartózkodás mellett a helyi autóbuszjáratokra vonatkozó rendeletet elfogadták. Hamarosan az ügy újra napirendre kerül a közgyűlésben.

10.51 A kéményseprő-ipari közszolgáltatás igénybevételéről szóló rendelet módosítása következik.

10.53 Saárossy Kinga társadalmi megbízatású polgármester a TÜZKÉV Kft. képviselőjét kérdezi, hogy nem választhatnák-e szét a munkavégzést és a díjbeszedést.

10.54 Csákvári Antal (FIDESZ-KDNP) kérdi a TÜZKÉV Kft. képviselőjét, hogy van-e arról tudomása, hogy a kéményseprői jogtalanul ellenőriznek olyan berendezéseket is, amelyeket nem kellene nekik, de beszedik érte a pénzt.

10.56 Bognár Ignác (Jobbik) szerint sokszor csak virtuális kéményseprés folyik, a lakók nem igazán élnek ezzel a szolgáltatással. Megdöbbentő adat jönne ki, ha erről végeznének felmérést. Úgy véli, nem olyan szakma ez, amelyet ne tudnának könnyen betanítani.

10.59 Császár Zoltán lelki szemei előtt látja, ahogy Bodnár Ignác képviselő úr kéményseprőként lopakodik a háztetőkön. Véleménye szerint ez egy életveszélyes munka.

11.02 Habis László hozzáteszi, hogy egy kötelező szolgáltatásról van szó, ami valóban életveszélyes is lehet, éppen ezért érvényes különösen a „Kalandorok kíméljenek!” mondat.

11.13 Demeter András, a TÜZÉV Kft. gazdasági igazgatója reagál. Elmondja, hogy pénzbeszedő kéményseprő nincs. Az igazgató a berendezések fajtáiról beszél, s elmondja, hogy valóban van olyan, hogy nem engedélyezik a kéményseprő munkavégzését, de virtuális kéményseprésről nincs szó. A szakma ugyan egyszerűnek tűnik messziről, de a sok év tapasztalata szerint nem az. Sok elismerést is kaptak mind telefonon, mind levelekben.

11.24 Elfogadták a 3,3, 3,6%-os emelésre vonatkozó rendeleteket.

11.25 A közüzemi ivóvíz és csatornamű használatáért fizetendő jövő évi díjtételek megállapítása következik.

11.27. Tóth István (Jobbik) információi szerint Egerben középkategóriás a vízdíj, de vannak Egernél olcsóbb városok is. Magasnak tartja közel 5%-os emelést. A Hospinvest kintlevőségének kompenzációját látja ebben.

11.32 Császár Zoltán szerint ez az emelés nem elfogadható. Négy százalékot még talán le tudna nyelni, de ezt semmiképpen sem tudja támogatni, ezt nem lehet megtenni véleménye szerint a Eger város lakosságával.

11.33 Csarnó Ákos (LMP) azt kérdezi, hogy a vízfogyasztás csökkenésének mennyire lehet oka a lakosság takarékoskodása?

11.35 Bognár Ignác (Jobbik) szerint a szennyvíz emelésének díja kifejezetten felháborító.

11.37 A Heves Megyei Vízmű képviselője elmondta, hogy nincs különbség a Hospinvest tartozása és a vízdíj között. A vízmű árucikke az ivóvíz értékesítés, a szennyvíz-elvezetés, -tisztítás. Alapvetően a gazdasági termelés megváltozása, üzemek bezárása, termelése okozott egy jelentős árbevételi kiesést a szigorú költséggazdálkodás mellett.

11.45 Habis László információi szerint az egri ivóvíz kevesebb egészségre káros anyagot tartalmaz, mint némelyik áruházakban forgalmazott palackozott víz.

11.51 Császár Zoltán kérdezi, hogy a Vízmű hajlandó-e engedni a jelenlegi elfogadhatatlanul magas emelési szándékból?

11.52 Sós István alpolgármester elmondta, hogy Egerben a vízszolgáltatásnak nagy hagyományai vannak. A normális működéshez a szolgáltatási díjak jelenlegi emelésére jogosult.

12.00 Elfogadták 11 igen, 4 nem, 2 tartózkodással a rendeletet. Január 1-től közel 5%-kal emelkedik a víz és a csatornadíj ára.

12.07 Az adventhez közeledve kórusmuzsikával lepi meg az Egyesített Gyermekkar a Közgyűlés tagjait.

12.29 Habis László megköszönte a gyerekeknek, a felkészítő tanároknak és Király Katalin karnagynak a szép műsort.

12.37 A szemétdíj legmagasabb díjáról, illetve a díjalkalmazás feltételeiről tanácskoznak.

12.38 Csarnó Ákos elmondta, hogy az LMP kéri a lakosságot, hogy törekedjenek a szelektív-hulladékgyűjtésre, s az építési törmelék újrahasznosítására, ha ez lehetséges.

12.41 Bognár Ignác (Jobbik) aggályosak tartja a 600 kg feletti büntetést. Kipróbálná, hogy az Egerből kifelé vezető utakra is helyezzenek ki néhány konténert, kevesebb költsége lenne, mint az illegális szemétlerakóhelyek felszámolása.

12.45 A Városgondozás Eger Kft. gazdasági igazgatója reagál a felvetésekre. Elmondta, hogy a várossal együtt próbálnak megoldást találni az illegális szemétlerakóhelyek felszámolására. Felsorolja a költségeket, amelyekkel számolnia kell a Városgondozás Eger Kft-nek.

12.54 Saárossy Kinga szerint az egész országban tapasztalt jelenség, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edények mellett nincs normál szemetesedény, ami problémát jelent. Felveti, hogy nem lehetne még egy zöldlomb akciót szervezni, mert lenne rá igénye a lakosságnak. Illetve azt kérdezi, hogy miért drágább a zöldhulladék szállítása, mint más, nem veszélyes hulladéké?

12.58 Habis László szerint egy egész várost átfogó akcióra van szükség, hogy visszaszorítsuk az efféle szennyezéseket.

13.03 A Városgondozás Eger Zrt. igazgatója elmondta, hogy a zöldhulladékkal több utómunka van, mint pl. a földdel, azért drágább.

13.05 Császár Zoltán a Zöldkommandó hasznosságára hívja fel a figyelmet.

13.07 12 igen, 1 nem és 3 tartózkodás mellett megszavazták a rendeletet.

13.08 A Felsőváros Városrész Szabályozási Tervének módosításáról tárgyalnak.

13.22 13 igennel elfogadták a rendeletet.

13.49 Habis László polgármester az Egri Futball Klub csapat jövőjével kapcsolatos napirendről beszél. A rendkívüli működési támogatás megszavazását kéri a képviselőktől.

13.51 Orosz Lászlóné támogatásáról biztosítja az önkormányzatot, s megemlékezett a Magyar Labdarúgás Napjáról is.

13.53 Pál György emlékeztetett, hogy tavaly ezer forintért adták el a csapatot.

13. 54 Csarnó Ákos a többi sport mellett állt ki, ezekhez is kérte a támogatást.

13.54 Csákvári Antal a stadion rossz állapotára hívta fel a figyelmet.

13.57 Habis László polgármester kijelentette, hogy a támogatási szisztéma szerint kell eljárni. Megtettek mindent a labdarúgósport életben tartásáért és az utánpótlásért.

13.59 14 igennel az előterjesztést elfogadták.

14.00 A működési célú pénzeszköz felhasználására vonatkozó javaslatot 14 igennel elfogadták.

14.01 Orosz Lászlóné kiegészítésében a testvérvárosi kapcsolatok jelentőségét és az ebben résztvevő civil szervezetek és vállalkozások szerepét méltatta. A külkapcsolati eseményekre vonatkozó javaslatot 15 igennel elfogadták.

14.05 Szavazás a 3. számú sürgősségi indítvány zárt ülésen tárgyalásáról. 12 igennel elfogadták.

14.13 Tájékoztatók

A 2010.szeptember és október havi polgármesteri hatáskörben végrehajtott előirányzatok módosításáról  szóló tájékoztatókat elfogadta a Közgyűlés.

14.15 Csákvári Antal képviselő felvetette az „Eger Tetemvár és Vécsey-völgy utcai felújítással kapcsolatban érkezett lakossági észrevételeket, köztük a buszmegállók ülőalkalmatosságainak hiányát.

A szakértő ígéretet tett a fedett várók és az ülőpadok felszerelésére.

A tájékoztatót 16 igennel elfogadták.

14.20 Rázsi Botond alpolgármester tájékoztatója a TÁMOP „Pedagógusképzések” pályázat támogatásáról. A tájékoztatót 16 igennel elfogadták.

14.22 Császár Zoltán kérdése Orosz Lászlónéhoz: A 10 testvérvárosi kapcsolat közül melyek az élő kapcsolatok és a város tudja-e teljesíteni?

Orosz Lászlóné szerint eredményesek a kapcsolatok, ezt a pályázatok és a rendezvények is mutatják. Mindannyian profitálhatunk az ünnepek, évfordulók eseményein, konferenciáin.

Habis László fontosnak tartja a maconi, prsemisl-i iskolai és civil kapcsolatokat.

Saárossy Kinga alpolgármester igyekszik a jövőben azon dolgozni, hogy a fiatalokon keresztül elmélyíthessük ezeket a kapcsolatokat.

14.34 Hamza Etelka hozzászólásában elmondja, hogy a város lakosságát érdeklő napirendi pontok is érdeklik, de hamar megunja, mert egy képviselő „szómenését” kell hallgatni.

Szerinte korlátozni kellene a hozzászólásokat.

Habis László válaszában a szervezeti szabályzat ésszerű módosítását ígérte.

14.43 Gajó Béla a régiségvásár méreteire hivatkozva kérte a rendezvény nagyobb helyszín kijelölését. Szerinte a Dobó tér vagy az Érsekkert lenne erre alkalmas. A vásárra több százan jelentkeznek.

14. 48 Habis László szerint a városban illegális plakátokat helyeztek el, nagyobb területet használtak, mint amit engedélyeztek.

Lipovits Zoltán vállalkozó az Ifjúsági Házzal 2012-ig érvényes szerződéssel rendelkezik. Jelenleg  a bérelt 60 négyzetméteres üzlethelyiségbe nem tud bejutni.  Az Önkormányzat nem rendezte a 2012-ig érvényes üzleti szerződést. Erre vonatkozóan kérelmet adott be, amire nem kapott választ.

Habis László polgármester azt javasolta, hogy adja be újra a kérelmét és 15 napon belül választ kap.
15.00  A Közgyűlés a zárt ülésen tárgyalt napirendekkel folytatódik.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Kovásznai delegációt fogadott Horváth László

Posted on 2010. november 19. péntek by agria

A Megyeházán fogadta csütörtök este Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke testvérmegyénk, az erdélyi Kovászna megye delegációjának tagjait.

Kiemelten fontos szerepül van Heves megye nemzetközi kapcsolataiban a határon túli magyar területeknek. 2002-ben kötött testvérmegyei megállapodást Kovásznával a Heves Megyei Önkormányzat. A megállapodás célja egy közös együttműködés kialakítása volt a két megye települései, intézményei és szervezetei között a lehető legtöbb területen.

A kovásznai küldöttséget Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vezette, vele tartott Henning László alelnök, valamint Pásztor Csilla és Giliga Márta külkapcsolati szaktanácsadó.

A két elnök a megbeszélésen az aktuális közös programokról, valamint a további együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Horváth László hangsúlyozta, hogy a jelenleginél szorosabb viszonyt szeretnének kialakítani a határon túli magyar területeken élőkkel, s kiemelte azt is, hogy nem a formális, statisztikai kapcsolatokat kell ápolni, hanem amelyek mindkét fél számára kézzelfogható eredményt hoznak gazdasági és/vagy kulturális szempontból.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Szíkinek adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla

Posted on 2010. november 19. péntek by agria

500 ezer forint megfizetésére kötelezte dr. Sós Tamást, az MSZP megyei elnökét a Fővárosi Ítélőtábla.

A polgári pert Szíki Károly indította egy 2008-as hangfelvétel alapján, melyen a megyei közgyűlés akkori elnöke „bértüntetőnek” nevezte Szíkit. Dr. Sós Tamás meglepőnek tartja az ítéletet, s érdeklődésünkre mindössze annyiban reagált, hogy megvárják az írásbeli indoklást, aztán pedig felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz

Posted in Politika |

Igazságosabb, követhetőbb költségvetést – 6 milliárból fejleszthető útvonalak

Posted on 2010. november 19. péntek by agria

Költségvetés módosításra nyújtott be javaslatot tegnap a parlamentbe, az MSZP frakció. Az infrastruktúrában , az oktatásban és egészségügyben leállított fejlesztések újraindítását szorgalmazzák, valamint az EU-s és hazai források felhasználásával a gazdaság élénkítését modernizálást kívánják elérni. Igazságosabb  és követhetőbb költségvetést támogatnának, ez viszont a jelenlegi 2011. évi költségvetés módosításával válna kialakíthatóbbá.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az utak állapota országos és megyei szinten is elmaradott, ezek fejlesztése nélkül nem várható sem a turisztikai fejlődés, sem gazdasági előrelépés  Heves Megyében. Dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő indítvánnyal élt az Országgyűlés felé, melyben költségvetési javaslat módosítást nyújtott be a tervel rendelkező utak és útszakaszok kivitelezésére.

A 9 út és útszakasz  tervei nem újkeletűek, szerepelnek a közeljövőben megvalósítandó tervekben  de, ezzel az indítvánnyal a folyamat felgyorsítását kívánná elérni.Az Útpénztár magasabb előirányzatával lehetőséget kapnának az Önkormányzatok a kezelésükben tartott utak felújítására, mivel  ezek önköltségileg egyre nehezebben finanszírozhatók.

1. Eger bekötő út- Füzesabony körforgalomtól maklárig ( 2,6 km) 400 millió  Ft

2. Gyöngyös város nyugati elkerülő út befejezése   800 millió Ft

3. 31.út – Dormánd- Heves közötti útfelújítás  1,5 milliárd Ft

4. 33. út Füzesabony Poroszló első szakasz 400 millió Ft

5. 2402. út Selyp -Gyöngyöspata közötti szakasz 812 millió Ft

6. 2507. út Mónosbél- Balaton közötti szakasz 350 millió Ft

7. 2415. út Sirok- Tarnaszentmária- Verpelét közötti szakasz 650 millió Ft

8. 2416. út Eger – Egerszalók – Verpelét – Gyöngyös  650 millió FT

9 . Pásztó -Galyatető 400 millió Ft

Dr. Sós Tamás szerint az 1 km- re eső út belekerülési költsége 30- 40 millió forint, ami nagyban függ az ott lévő műtárgyaktól, hidaktól, mert ezek megnövelik az előállítási költséget . Némely utak felújítása a térség fejlődését hozhatja, néhány út  pedig a mindennapi közlekedés komfortját emeli, viszont minden esetben fontos, hogy az ígéretek megvalósítás stádiumába lépjenek.

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
« nov