• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Eger: mindenki legyen kis Szent István

Posted on 2014. augusztus 20. szerda by agria

0820eger_unnep_vFelállították Eger új Országzászló emlékművét. Dr. Semjén Zsolt szerint az országnak Szent István útján kell maradnia.

 A Pyrker-téren felállították és felavatták Eger új Országzászló emlékművét szerdán délelőtt. Az ünnepségen a Kurul dobosok és Keresztes Ildikó előadása után Habis László polgármester fölelevenítette, hogy az 1936-os Országzászló emlékmű 30 évig állt Egerben. Szerinte mérföldkő ez a város életében, s az is jelképes, hogy Szent István napján avatták föl. Az első magyar király Egert egyházi, kulturális, oktatási és közigazgatási székhellyé tette.
A polgármester hangsúlyozta az Alaptörvény preambulumában megfogalmazott értékeket, s azt is, hogy az emlékmű összefogásból született meg, nemcsak a város, hanem vállalkozások, magánszemélyek is adományokkal, munkájukkal segítették létrejöttét.

Dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében az ünnep értelmére két választ talált: az ősökre való büszkeséget és a történelmi tanulságok levonását. Szerinte büszkének kell lennünk magyarságunkra. Szent István műve három alappilléren nyugszik: a nemzetté váláson, a kereszténységen és az országépítésen. Minden nemzet pótolhatatlan, hiszen mindegyik olyan értékeket ad a világnak, amelyek az adott nemzet kultúrája nélkül nem jöhettek volna létre. A kereszténység, a szuverén magyar állam alapja, az első király sem Nyugathoz, sem Kelethez nem köteleződött el, az ország nem lett gyarmat és nem is lehet az – fogalmazott.

Kiemelte, a mai „Koppánykodók” gondolkodjanak el azon, hogy Szent István végtelenszer értékesebb volt Koppánynál, akinek vezetésével falnak ment volna, s eltűnt volna a nemzet. Hangsúlyozta, a szent király által alapított vármegyék és egyházmegyék ma is léteznek. A ma embereinek kis Szent Istvánokként folytatniuk kell az ország építését ki-ki ott, ahol tevékenykedik: a kormányban, az államigazgatásban, a gyárakban, a családokban. Az ország akkor gyarapodott, amikor Szent István örökségét vitte tovább, s tragédia érte, ha akár balra, akár jobbra letért az útról. Reméli, a jövőben is mindig megtaláljuk ezt az utat.

 A beszédeket követően a történelmi egyházak lelkipásztorai megáldották az emlékművet, majd Fehér István színművész szavalta el Wass Albert: Üzenet haza című versét.

Forrás: HEOL

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Politika | Tags: avatás, Eger, Semjén Zsolt, zászló |

Önkormányzati választás – 2014

Posted on 2014. augusztus 19. kedd by agria

6789_valasztas6Sajtóközlemény

A Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja és a Magyar Szocialista Párt az egri önkormányzati választásra szövetséget kötött. A szövetség közös polgármester-jelöltet, és közös képviselőjelölteket indít. A polgármesterjelölt Szalóczi Géza, képviselőjelöltjeink hamarosan bemutatkoznak a 12 választókerületben.

Mi, egri demokraták, a közösség iránt érzett felelősségünk tudatában elhatároztuk, hogy együttes erővel fogjuk képviselni közös akaratunkat, azt az igényt, hogy Eger ügyeinek intézése kerüljön vissza az egri polgárok kezébe. Jellemző a mai közállapotokra, hogy Európa közepén újra a sajtószabadság, a gondolat-szabadság, a lelkiismereti szabadság, és a szólásszabadság helyreállítását kell programunk középpontjába állítanunk, azt a törekvést, hogy politikai véleménye miatt senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés a munkahelyén, vagy az álláskeresés során, vagy közbeszerzési pályázatának elbírálásakor. Célunk, hogy politikai szempontok helyett a hozzáértés, az üzleti ésszerűség, és a városi közösség szolgálata legyen meghatározó a közalkalmazás, a közpénzek pályáztatása, az adóforintok fejlesztési, és szociális célú felhasználása során.

Célunk, hogy ebből a tetszhalott állapotba került, múltba révedő, helyben toporgó Egerből egy munkahelyeket szaporító, a fiatalokat megtartó és magához vonzó, dinamikusan fejlődő város váljon, amely nem a politikai kijáró emberek befolyására bízza, hanem saját kezébe veszi a sorsát.

Azt a kevés jó gyakorlatot, amit a jelenlegi városvezetés folytat, továbbvisszük – például a borkultúra fejlődésének támogatását, a verőszalai rehabilitációs programot, a Forrás Alapítvány felsővárosi lakóközösségi programját, az egri vízilabda-sport támogatását. Ugyanakkor új alapokra helyezzük az idegenforgalom, és az ipar fejlesztését, és külön hangsúlyt helyezünk a belvároson kívüli kerületek lakókörnyezetének megújítására. Teljes átláthatóságot biztosítunk az önkormányzati intézkedések, közbeszerzések tervezése, végrehajtása során, megteremtjük a lakossággal folytatandó folyamatos párbeszéd feltételeit.

Részletes várospolitikai programunkat minden egri háztartásba eljuttatjuk.

Választókerületi jelöltjeink:

1. Berencsi Benjamin

2. Pál József

3. Gócza Attila

4. Kovács Zsolt

5. Fehér József

6. Weil Zoltán

7. Törzsök István

8. Szalóczi Géza

9. Tomaschik Attila

10. Mirkóczki Zita

11. ifj. Sós Tamás

12. Földvári Győző

 

Eger, 2014.08.19.

 

Hegedüs János                                     Gócza Attila                                     Mirkóczki Zita

Demokratikus Koalíció           Együtt – a Korszakváltók Pártja               Magyar Szocialista Párt

Posted in Belföld, Politika | Tags: DK, Eger, Együtt, Korszakváltók, MSZP, Szalóczi Géza |

Dr. Csarnó Ákos az LMP egri polgármester-jelöltje

Posted on 2014. augusztus 19. kedd by agria
Dr. Csarnó ÁkosA párt „Új az irány, Eger!” című több pontos választási programját folyamatosan mutatják be a jelöltek a következő hetekben.
A Lehet Más a Politika az őszi önkormányzati választásokon önálló jelöltekkel, önálló polgármester-jelölttel Egerben is elindul. A párt egri polgármester-jelöltje dr. Csarnó Ákos, aki az elmúlt években a párt színeiben önkormányzati képviselő volt, a listavezető pedig Komlósi Csaba, aki korábban az LMP országos elnökségének tagja volt. A tizenkét jelölt bemutatására azt azt jóváhagyó közgyűlés után kerül sor, a hét második felében.
A párt „Új az irány, Eger!” című több pontos választási programját folyamatosan mutatják be a jelöltek a következő hetekben.

A program a munkahely-teremtés elősegítésére, a fiatalok elvándorlásának megakadályozásra, a város közlekedési gondjainak megoldására, a korábbi rossz döntések felelőseinek felkutatására és a közbiztonság növelésére összpontosít, ad megoldási javaslatokat – tájékoztatta hétfőn sajtóközleményben a heol.hu-t dr. Csarnó Ákos.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Politika | Tags: Csarnó Ákos, Eger, LMP |

Függetlenként indul Eger polgármesteri székéért dr. Nyíri Iván

Posted on 2014. augusztus 18. hétfő by agria

0818nyiri_vPolgárok és néhány civilszervezet felkérésére döntött úgy dr. Nyíri Iván közgazdász, hogy független jelöltként indul a polgármesteri címért a 2014-es önkormányzati választásokon – közölte az „Egységet és nyugalmat a városnak!” címmel meghirdetett hétfői sajtótájékoztatón.

– Hatvannégy éves vagyok, de úgy gondolom, jó eséllyel tudom felvenni a harcot a fiatalabb jelöltekkel – nyilatkozta.

A sajtótájékoztatót vágatlanul adjuk közre.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Politika | Tags: Eger, jelölt, polgármester, választás |

Nyitrai: mentőöv a devizahiteleseknek

Posted on 2014. július 15. kedd by agria

Nyitrai Zsolt sajtótájékoztatóján bejelentette: év végéig a kormány kivezeti a devizahiteleket, januártól a forintosított hitelek kamatai, törlesztőrészletei csökkenhetnek. A Fidesz ezzel kapcsolatban augusztus végén lakossági fórumokat tart Egerben és Füzesabonyban, ahol szakértők tanácsát kérhetik az érintettek.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a legtöbb magyar család a Gyurcsány-Bajnai-korszakban vett fel devizahitelt, amely kilátástalanná tette helyzetüket. Hozzátette: bár a családok tisztességesen fizették törlesztőrészleteiket, hitelállományuk ugyanannyi maradt, vagy növekedett.

A kialakult, tisztességtelen helyzetért  a bankok, pénzintézetek és a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok a felelősek, mert mindig csak saját hasznukat nézték – tette hozzá a képviselő.

A honatya  felidézte: Gyurcsány és Bajnai megszüntette annak idején az első Orbán-kormány otthonteremtési támogatási rendszerét, amellyel már akkor bizonyította, hogy nem az emberek, hanem a bankok pártján állnak.

A képviselő arra emlékeztetett: 2004 előtt a lakosság teljes lakáshitel-állománynak hozzávetőleg az 1%-át tette ki a devizahitel. 2010-re ez az arány már 50% volt.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

2010-ben az Orbán-kormány megkezdte a devizahitelesek megmentését: döntött a kilakoltatási moratóriumról, a végtörlesztés intézményrendszerébe 170 ezer embert, az árfolyamgátba 180 ezer embert léptetett be.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a Kúria devizahitellel kapcsolatos jogegységi határozata szerint az árfolyamrés, az árfolyamkockázat áthárítása, az egyoldalú szerződésmódosítások és a megemelt kamatok tisztességtelennek minősülnek.  A kormány év végéig kivezeti a devizahiteleket, 2015 januárjától a forintosított hitelek kamatai, törlesztőrészletei csökkenhetnek.

A Fidesz augusztus végén devizahitellel kapcsolatos lakossági fórumot tart Egerben és Füzesabonyban, ahová pártszimpátiától függetlenül mindenkit várnak. A fórumokon szakértők tanácsát kérhetik az érintettek.

Forrás: http://nyitraizsolt.hu

Posted in Belföld, Gazdaság, Politika | Tags: devizahitel, Fidesz, Nyitrai Zsolt |

Habis László a Fidesz polgármester-jelöltje

Posted on 2014. június 20. péntek by agria
fideszHabis László jelenlegi polgármester a Fidesz egri csoportjának polgármesterjelöltje – ezt jelentette be Nyitrai Zsolt a Fidesz heves megyei elnöke azon a sajtótájékoztatón, ahol a helyhatósági választáson induló jelölteket mutatták be. Hét szervezet hozott létre széleskörű választási szövetséget – emelte ki. Habis László azt mondta: szükség van az elmúlt években a kormány támogatásával megkezdett munka folytatására.
2014. a választások éve. Várhatóan októberben arról döntünk: immár öt esztendőn keresztül kik képviselik az érdekeinket helyben – mondta Nyitrai Zsolt a Fidesz heves megyei elnöke. Beszámolt arról: széles körű választási szövetséget alakítottak. Hét szervezet állít közös jelölteket: a KDNP, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Fidelitas, az Egri Lokálpatrióta Egylet, a Lungo Drom, a Nemzeti Fórum és a Fidesz. Nyitrai Zsolt szerint az, hogy ilyen korán sikerült jelölteket állítaniuk, azt mutatja: Egerben erős jobboldali, nemzeti-konzervatív szövetség jött létre.
Nyitrai kiemelte: három dolog miatt döntöttek úgy, hogy Habis László lesz a polgármesterjelöltjük: szakértőként rendben tartotta a város gazdálkodását, komoly fejlesztések kezdődtek, eredményes összekötő kapocs lehet Eger és a kormányzat között.
Habis László megtiszteltetésnek tartja, hogy a Fidesz támogatta a jelölését. Úgy fogalmazott: ahogy országosan másodszor is stabil többséget szerzett a Fidesz, hite szerint Egerben is szükség van a kormány támogatásával megkezdett munka folytatására.
Bemutatták a képviselőjelölteket is. Nyitrai Zsolt elmondta: az átlagéletkor 46 év, a jelöltek negyede nő, 85 százalékuk felsőfokú végzettségű. A 12 egyéni képviselőjelölt: Misz József, Szucsik György, Bátori István, Flaskay István, Kovács Cs. Tamás, Csákvári Antal, Orosz Lászlóné, Gál Tibor, Martonné Adler Ildikó, Lombeczki Gábor, Gál Judit és Rázsi Botond.
Forrás: Fidesz.hu

Posted in Belföld, Politika | Tags: Eger, Fidesz, Habis László |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún