• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Szabadidő

Zsülien királyok Gyöngyösön

Posted on 2016. július 19. kedd by agria
160719gyurusmajom_gyongyos.00_02_11_16.Still001Múlt héten érkeztek, hétfőn a külső kifutójukat is kipróbálhatták a SzórakoZoo állatkert újdonsült lakói: az öt gyűrűsfarkú maki.

A Madagaszkár című mese után vált igazán ismertté a világon a gyűrűsfarkú maki, hiszen az animációs film egyik közkedvelt szereplője, Zsülien király, az „atommaki” énekli a Riszálom, úgyis, úgyis című slágert. Nos, ebből a makifajtából került most öt példány a gyöngyösi SzórakoZoo állatkertbe Nyíregyházáról. Érkezésüket hosszú várakozás előzte meg, a kifutójukat már tavaly októberben elkezdték építeni. A fiúcsapat – nevük is van: Ivó, Iván, Fábián, Feta és Flórián – már most nagy népszerűségnek örvend a Mátraalján, hétfőn engedték ki őket először a külső kifutóba.

– Kezdő gyűrűsfarkú makitartók vagyunk, ezért megnézte az állatkertünket a nyíregyházi állatkert igazgatója is, és nagyon meg volt elégedve azzal, amit nálunk látott. Mégis úgy döntöttünk, hogy egy, csak fiatal hím makikból álló csapatot hozunk ide, aztán később bővítjük az állományt nőstényekkel is – avatta be lapunkat Barcai Henrietta, a gyöngyösi állatkert igazgatója.

A gyűrűsfarkú makik fokozottan veszélyeztetett állatok, Madagaszkáron őshonosak. Bár a vadon élő létszámuk nem ismert, azonban – mint Madagaszkár teljes élővilágát – az élőhelyének elvesztése veszélyezteti.

Szöveg: HEOL

160719gyurusmajom gyongyos

Uploaded by Agria Tv Bt on 2016-07-19.

Posted in Belföld, Kultúra, Oktatás, Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, gyűrűsfarkú maki |

Zenepavilon

Posted on 2016. július 16. szombat by agria

zolbert0719

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: EKMK, zenepavilon |

Héját mentettek a patakból

Posted on 2016. július 10. vasárnap by agria

160710heja_eger.00_01_00_01.Still001Egy éves lehet az a héja, amelyik az Eger patakban sérült meg vasárnap este.

Az Agria Speciális mentők segítségével a Bükki Nemzeti Park szakemberei fogták be azt a védett madarat, amelyik Eger belvárosában, az Eger patakban sérülhetett meg.

A madártani szakember elmondta: gyakori, hogy ezek a ragadozók városi környezetbe is vadásznak. Általában nem is vesszük észre őket, csak ha balesetet szenvednek. Szerinte most is vadászat közben lehetett a baj, valószínűleg elnézte a zsákmányt, vagy valaminek nekiment, ezért sérülhetett meg a vállizülete.

Az utóbbi időben tőkésrécék telepedtek meg a patak ezen területén, így nem zárható ki, hogy ezekre akart a madár lecsapni.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Agria Speciális mentők, Bükki Nemzeti Park, Eger, héja, madár, mentés, patak, sérülés |

Huszadik alkalommal ünneplik a Bikavért Egerben

Posted on 2016. július 9. szombat by agria

160709bikaver.00_01_16_00.Still001Idén huszadik alkalommal ünneplik az egri bikavért, és már vele együtt az egri csillagot is.

A bikavér ünnep abban is különleges, hogy minden egyes bikavérhez készül egy étel, kifejezetten erre az alkalomra. Tarsoly József hegybíró szerint, csak itt tapasztalható meg ez a különleges gasztronómiai élmény: a látogatók megkóstolhatják a bikavért és az adott borhoz készült ételt.

Több mint 100 bor kóstolható, 30 borászat, 15 étterem kínálatát élvezhetik a vendégek.

A gasztronómia mellett számos koncert és bemutató várja a látogatókat. Szombaton a Jármű Örökségeinket Őrző Egyesület is kiállított az Érsek kertben, ahol bemutatták többek közt az 57 évvel ezelőtt, a Bervában, Berva néven készült mopedet, valamint annak akkori vezetőit. Akkoriban 2 túrán közel kétezer kilométert tettek meg a kis mopedekkel.

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: Bikavér, bor, Csillag, Eger, gasztronómia, jármű, örökség |

Egri Bikavér Ünnep

Posted on 2016. július 8. péntek by agria

bikaver0710

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bikavér, bor, Eger, gasztronómia |

Fiúkórus- és orgonafesztivál

Posted on 2016. július 8. péntek by agria

korus0712

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: fesztivál, fiúkórus, orgona |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. március
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
« febr