• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Szabadidő

Továbbra is az Egri csillagok a legkedveltebb

Posted on 2010. december 20. hétfő by agria

2010 a Családi Olvasás Éve. Ennek apropóján felmérés készült, amelyben kiderült, hogy még mindig Gárdonyi Géza: Egri Csillagok című könyve az ország kedvence.

A legutóbbi felmérés 2005-ben készült, ekkor zajlott a „Nagy Könyv” című televíziós olvasási és műveltségi vetélkedősorozat. Mindenki leadhatta a szavazatát a kedvenc könyvére, s a verseny során az Egri csillagok lett a magyarok kedvenc könyve. 2005-ben a második helyre a Harry Potter sorozat került, a harmadik pedig Molnár Ferenc tollából a Pál utcai fiúk.

5 évvel később, idén ugyanezt az eredményt kapták a Családi Olvasás Éve okán készült felmérés készítői, de az kiderült, hogy többen olvasnak, mint 2005-ben. Akkoriban a megkérdezettek 60 százaléka nyilatkozta azt, hogy egyáltalán nem olvas könyvet. 2010-re ez már csak 50 százalékra módosult. A könyvtárba látogatók száma is nőtt egy kicsit, de az olvasók főként az újdonságokat és a szórakoztató műveket keresik, valamint a szakirodalmakat a különböző képzésekben résztvevők.

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Leráztuk végre a török igát

Posted on 2010. december 17. péntek by agria

Korhű jelmezben, pontban délután öt órakor vonultak be az Egri Vitézlő Oskola tagjai az egri Kis-Dobó térre pénteken, hogy megemlékezzenek a vár és a város török uralom alól való 1687-es felszabadításának évfordulójáról. Az Egyesület Eger Idegenforgalmáért és a vitézlő oskolások közös szervezésében megtartott ünnepi eseményen dr. Löffler Erzsébet, az Érseki Gyűjteményi Központ igazgatója emlékezett meg a 323 évvel ezelőtti eseményről. A történész-muzeológus emlékeztetett arra, hogy Bécs 1684-es megtámadását követően lett elege az osztrákoknak a török haderők magyarországi uralmából.

Forrás: Heol

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Ne csak a belváros csilloghasson – fenyőfa állítás a Felsővárosban

Posted on 2010. december 17. péntek by agria

Feledésbe merült hagyományt elevenítettek fel a felsővárosi képviselők. Karácsony közeledtével nem csak a belvárosban élő egriek vagy az oda látogatókat szerették volna megörvendeztetni egy szépen díszített fenyőfával, hanem a külvárosban lakókat is. Kisiskolások és óvodások Betlehemes előadása, harangjátéka, éneke  mellett vehették birtokba a „csebokszári” fenyőfát amelynek díszeit a környező iskolák gyermekei készítették. A Felsőváros mellett a Lajosvárosban is szeretnék majd ezt a kezdeményezést meghonosítani, valamint az évszaknak megfelelő programokkal odacsalogatni az ott élő embereket.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Szabadidő |

Mikulás a Városházán

Posted on 2010. december 15. szerda by agria

Óvodásoknak, alsó tagozatos iskolásoknak, hátrányos helyzetű gyerekeknek és a dolgozók csemetéinek rendeznek évről-évre karácsonyi műsort a Városházán. A hagyományos programon idén is sok gyerek vehetett részt, ahol a Babszem Jankó  társulat szórakoztatta az apróságokat a Mikulás megérkezéséig.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Szabadidő |

Karácsonyi kedvezmény a könyvtárban

Posted on 2010. december 13. hétfő by agria

Karácsonyi kedvezményt ajánl az érdeklődőknek a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. A tegnap kezdődő ünnepi akció keretében december 23-ig féláron váltható ki az egy évre szóló könyvtári tagság. A kedvezményes beiratkozási díjjal, az eddigiekhez hasonlóan a könyvtár minden részlege látogatható.

A díjak:

felnőtteknek 1100,- Ft,
diákoknak és nyugdíjasoknak 500,- Ft.

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Jutalmak a szurkolásért

Posted on 2010. december 13. hétfő by agria

Kiosztották a jól megérdemelt díjakat a novemberi Magyarország-Olaszország válogatott asztalitenisz mérkőzésen legnagyobb létszámban résztvevő iskolák képviselőinek. A Villa Citadella Panzióban tartott ünnepségen az első három helyen végzett intézmény részesült tárgyjutalomban.

November 23-án Női Európai Nemzetek Ligája csoportmérkőzésen 3:0-ra győzött a magyar asztalitenisz válogatott a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A szervezők külön versenyt hirdettek az egri iskolák számára, amelyben a győzelmet a legtöbb diák felvonultatásával lehetett megszerezni. Zelei Zsolt az Egri ÁFÉSZ SC elnöke örömmel számolt be a sportesemény sikeréről, mely 750 nézőt vonzott a Körcsarnokba, vagyis majdnem teltház előtt játszhattak a csapatok. Rázsi Botond alpolgármester a színvonalas találkozó rendezésében kiemelte az Egri Áfész, illetve az Egri Városi Sportiskola érdemeit, s mint elmondta, jól eső érzés látni, hogy milyen színes sportélet folyik Egerben.

„Nem sok helyen lett volna teltházas egy magyar-olasz válogatott asztalitenisz mérkőzés” – osztotta meg a jelenlévőkkel Bátorfi Csilla (az olaszok szövetségi kapitánya) szavait Kovács Géza, az EVSI igazgatója. Jár a köszönet ezért az önkormányzatnak, az egri iskoláknak és tanáraiknak valamint az asztaliteniszezőknek is – tette hozzá az igazgató. Az első három helyen végzett iskola, névszerint a Szilágyi (119 fővel), Sancta Maria (97), Szent Lőrinc (87), számozott mezeket kapott ajándékba. Az első helyezett intézmény egy digitális fényképezővel és egy sportágválasztó könyvvel is gazdagabb lett.

Forrás: Egriszín

Posted in sport, Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
« aug