Az elmúlt évek legnagyobb és legterebélyesebb fenyőfáját állították fel tegnap a Dobó téren. A fa 12 méter magas, s a korábbi hagyományokkal ellentétben nem a Dobó tér közepére állították, hanem eltolták a Centrum áruház irányába a nagyobb mozgástér érdekében.
Ma délelőtt a fenyő miatt végzett munkálatok és a karácsonyi portékákat, ételeket-italokat árusító bódék felállítása és díszítése miatt lezárták a Dobó teret. Hamarosan teljes pompájában várja az ünnepi gúnyába öltöztetett tér az ünnepre hangolódni vágyókat.
Ma van a Televíziózás Világnapja. Az ENSZ által 1996-ban hivatalosan elismert nemzetközi világnapot minden évben november 21-én tartják azzal a céllal, hogy a televíziós társaságok a béke, az együttműködés, a fejlődés és a kulturális együttműködés témáit helyezzék középpontba.
Novembertől már használható a Mocsáry Lajoson frissen átadott, 300 méteres kerékpárút. A Károlyi Mihály utcáig tartó szakaszt önerőből építette a város.
Hatodik alkalommal hirdeti és rendezi meg korosztályi szólótáncversenyét az Egri Kulturális és Művészeti Központ. A pénteki kötelező- és a szombati szabadon választott táncok versenyét követően hirdetnek eredményt.