
Azt mondja ‘bekattant’. Érezte, hogy valamit tennie kell, ezért szúrta hátba az anyját egy férfi Járdánházán. A nő életveszélyesen megsérült. Mára már megbocsájtott a fiának, nem szeretné, ha börtönbe kerülne a szúrások miatt.

Megtámadtak, majd párnával fojtogattak egy bátori asszonyt, azért, hogy elrabolják a pénzét és értékeit. Éjjel tört be két 24 éves férfi az idős nőhöz, aki a zajra felkapcsolta a lámpát, a támadáskor a nő azonnal sokkos állapotba került. Tízezer forintot és cigarettát vittek el tőle, még a telefonkábelt is kihúzták, majd a fürdőszobába zárták, a nőre csak reggel talált rá ismerőse. A fiatalok súlyos büntetésre számíthatnak.

A péntek délutáni, jéggel kísért vihar után szombaton hajnalban újabb vihar érte el Egert és környékét.
Házakba tört be a víz Felnémeten, Egerszóláton. Rövid időre lezárták a Szarvaskő környéki utakat, az egri bicikliutat az áradás miatt.
Egerben, a Szalában is hatalmas károkat okozott a kiöntő patak: házakba tört be, kismalacokat ragadott magával.
A tűzoltók több tucat hívást kaptak hajnal óta.
200627vihar eger y
Vihar csapott le szombaton hajnalban Egerre és környékére

Lopás és kifosztás miatt korábban már elítélték a füzesabonyi gyilkost, a 19 éves férfi egy késsel nyakon szúrta ismerősét, aki belehalt a sérülésbe. Az áldozat albérletében buliztak, nem tudni, miért késelte meg a 26 éves férfit. A holttestet a lakás tulajdonosa találta meg szerda reggel. A férfit másnap fogták el Budapesten a 10. kerületben, beismerte a gyilkosságot. Most letartóztatták.
RTL.hu
No Description

Elfogták a füzesabonyi gyilkost, aki egy késsel szúrt nyakon egy férfit egy harmadik emeleti lakásban. A 19 éves férfi ellen hajtóvadászat indult, végül Budapesten fogták el. A megölt férfi holttestére a lakás tulajdonosa talált rá, az áldozat nála lakott albérletben. Először azt sem lehetett tudni, hogy megölték-e, később egy 19 éves, csömöri férfit kezdtek körözni, aki végül beismerte a bűncselekményt. A közösségi oldalán „jó gyereknek” nevezte magát.
19 éves fiatalt gyanúsítanak a Füzesabonyban szerdán történt emberöléssel. Budapesten fogták el, mindent beismert. Azt mondta, késsel végzett 26 éves áldozatával. Hiába került elő, azt továbbra sem tudni, hogy miért gyilkolt.

Halott csecsemőt találtak Tarnaméra határában. Az élettelen testet egy bokor alá rejtette az anyja. A rendőrök egy, a helyszíntől nem messze lakó nőt vittek el kihallgatásra és nőgyógyászhoz. A több gyermekes anyuka a helyiek szerint tavaly is terhes volt, de csecsemőt akkor sem láttak nála.
ATV.hu
Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.