• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Kék hírek

Nem akart főzni, megkéselte az apja

Posted on 2018. november 1. csütörtök by agria

Véletlenül késelte meg fiát, ezt mondta a Tényeknek a gyöngyössolymosi apa. A férfi egy veszekedés után szúrta meg a fiát, a kés a kezében volt, mert éppen a császárszalonnát kockázta fel. Szerinte úgy történt, hogy kizárta a házból a gyerekét, majd amikor mégis ajtót nyitott, a fia berontott és ekkor szaladt bele a késbe. Azt mondja azért veszekedtek, mert a fia nem dolgozik és segíteni sem hajlandó a ház körül.

Posted in Kék hírek | Tags: apa, fiú, Gyöngyössolymos, kés, szúrás, vacsora |

Megerőszakolta kétéves gyerekét

Posted on 2018. október 30. kedd by agria

Szinte állati sorban, embertelen körülmények között tartotta két gyerekét egy ózdi anya, és annak élettársa. A gyerekek nem tudtak fürdeni, nem kaptak enni, és alig volt ruhájuk. Ráadásul a kegyetlen anya, és élettársa arra is rákényszerítette a gyerekeket, hogy végignézzék, amikor ők szexelnek. A brutális párt most ítélték el. Az anyától már korábban elvették a gyerekeit, de most azt is kimondta a bíróság, hogy amennyiben később szülni fog, azokat a gyerekeket sem nevelheti fel.

Posted in Kék hírek | Tags: anya, bíróság, erőszak, gyermek, Ózd |

Megverte az anyját, mert hibáztatta

Posted on 2018. október 29. hétfő by agria

Brutálisan megverte saját anyját, a fején ugrált, sőt a kutyáját is ráuszította a nőre egy 22 éves fiú Egerbaktán. Már több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, amikor úgy gondolta, hogy anyja tehet arról, hogy akár börtönbe is kerülhet. Szerinte a nő nem nevelte őt rendesen, ezért követett el bűncselekményeket. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.

Posted in Kék hírek | Tags: anya, börtön, Egerbakta, kórház, kutya, verés |

Hihetetlen történet: Egerlövőn még a temető kerítését is ellopták

Posted on 2018. október 27. szombat by agria

Egerlövő

ATV.hu

Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.

https://tenyek.hu/tenyek/273758_elloptak-a-temeto-keriteset.html

Posted in Belföld, Kék hírek | Tags: Egerlövő, kerítés, lopás, rendőrség, temető |

Furgonnal ütközött, meghalt a motoros

Posted on 2018. október 27. szombat by agria

A nyálkás úton csúszott meg egy autó Zircen, keresztbe fordult az úton, két másik kocsi pedig belerohant. A balesetben az egyik kocsi utasa meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek. Verpeléten pedig egy kisteherautó gázolt halálra egy robogóst. A furgon és a motor egy irányba haladt, amikor a beleset történt, a robogó a kisteherautó alá került.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, furgon, rendőrség, Verpelét |

Brutális ütközés: hárman haltak meg

Posted on 2018. október 26. péntek by agria
Három ember meghalt, többen pedig megsérültek egy brutális balesetben Tiszafüreden. Egy betegszállító és egy teherautó ütközött az egyik kereszteződésben. Akkora erejű volt a karambol, hogy a kisbusz felborult, megpördült, az utasok pedig kizuhantak a buszból. Egy ember azonnal szörnyethalt, a sérültek közül később ketten a kórházban haltak meg.

RTL.hu

No Description

ATV.hu

Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, betegszállító, halál, Tiszafüred |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj