• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Égető szükség van a pénzre: Egerben térdműtétre 2021-ig kell várni

Posted on 2015. január 20. kedd by agria

0119varolista_eger_VAz egri kórház 33 millió forintot kapott a várakozási idők lefaragására a közelmúltban. Szeptember végéig így ötvenöttel több műtétet tudnak finanszírozni.

Ha ma valakinek térdprotézisre van szüksége és az egri kórházban szeretné megműttetni magát, akkor erre neki az aktuális várólista-adatok szerint 1882 nap múlva, vagyis 2021 novemberének közepén lenne lehetősége. Jól jön hát az a 33 millió forint, amit a gyógyintézmény a várakozási idők lefaragására kapott a közelmúltban.

Hatmilliárd forintot kap a hazai egészségügy arra, hogy csökkentse a várólistákat. Ezt még december végén jelentette be Zombor Gábor egészségügyi államtitkár. Reményei szerint ezzel a kisebb műtétekre csak két-három hónapot kell majd várni, a nagy értékű, költséges beavatkozásoknál – például csípőprotézis, térdprotézis esetében – pedig fél évre rövidülhetnek a várólisták, ami megfelel az Európai Unió sztenderdjeinek.

Ettől azonban az egri egészségügyi létesítményben még messze vannak, hiszen dr. Róth Péter, a Markhot Ferenc Kórház ortopéd főorvosa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a napokban bizony éppen 2021. november 11-ére volt kénytelen előjegyezni egy térdprotézis-műtétre váró beteget. A szakember szavai szerint a két legkritikusabb műtéti várólista, a csípő-, illetve térdprotézis-műtéteké. A most a kormányzat által átutalt 33 millió forintos támogatásból szeptember végéig körülbelül 55-tel több műtétet tudnak ezek közül elvégezni.

– Azt azonban látni kell, hogy az interneten is nyilvánosan elérhető várólisták hossza folyamatosan változik. Éppen ezért a betegeket együttműködőbb magatartásra kérjük, éppen a sorstársaik érdekében – hangsúlyozta az egri kórházban a várólisták kurtítását koordináló Róth doktor.

Hogy miről is van szó? Nem másról, mint arról, hogy a betegek, akik gyakran nagy fájdalmak között várakoznak például egy térdprotézis beültetésére, minden követ megmozgatnak, hogy mielőbb elvégeztessék az operációt. Nem ritka, hogy másik kórházban végeztetik el a beavatkozást. Ilyenkor a várólistáról automatikusan lekerülnek. Az is előfordul, hogy az előjegyzéskor meghozott döntést időközben megváltoztatja a beteg, vagyis mire sorra kerülne, már nem szeretné, ha megműtenék, de ezt csak akkor jelzi, amikor a kiértesítik: sorra került. Dr. Róth Péter éppen ezért fontosnak tartotta hangsúlyozni: a műtétre várakozók is sokat tehetnek az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítéséért, ha időben jelzik a változást.

A most kapott pluszpénzből elvégezhető műtétekhez Egerben már elkezdték a betegek kiértesítését és a többletforrásból fedezett beavatkozások elvégzését.

Forrás: HEOL

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Egészség | Tags: Eger, kórház, műtét, várólista |

Életet mentett a kihelyezett inkubátor a hatvani kórházban

Posted on 2015. január 16. péntek by agria

0116hatvan_baba_v2015. január 15-én pénteken éjfélkor szólalt meg az inkubátorház csengője a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben.

 Az inkubátorban egy 2800 grammos 50 centiméteres egészséges kislány újszülöttet találtak az újszülött osztály dolgozói.

 Dr. Stankovics Éva a kórház főigazgatója elmondta, hogy a 2013. november végén átadott inkubátorban a kis Jázmin a második újszülött, aki lehetőséget kapott. Nagyon örül annak, hogy 2013-ban a kórház meg tudta teremteni az újszülött-mentő inkubátor kialakításának lehetőségét.

 Dr. Rosta Ildikó osztályvezető főorvos elmondta, hogy a kislány a vizsgálatok alapján teljesen egészséges, és a további elhelyezéséig az újszülött osztály dolgozói gondoskodnak róla. Legutóbb egy évvel ezelőtt 2014. január 10-én találtak az újszülött mentő inkubátorban egy egészséges újszülöttet, akit akkor az Albert névre kereszteltek a kórház dolgozói.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Egészség | Tags: baba. Hatvan, kórház |

Elmarad az előadás

Posted on 2015. január 15. csütörtök by agria

Pulover0116A pulóvergyűjtő című romantikus játék  január 16-ára – a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házba – meghirdetett előadása betegség miatt elmarad.

Az elővételben megvásárolt jegyeket a helyszínen visszafizetjük.

Posted in Kultúra | Tags: betegség, előadás, pulóvergyűjtő |

Új elnöke van az Egri Járásbíróságnak

Posted on 2015. január 12. hétfő by agria
Dr. Nyiri Beáta az Egri Törvényszék elnöke 2015. január hó 1. napjától 6 évi időtartamra Dr. Sallai Tamást nevezte ki az Egri Járásbíróság elnökévé.

sallaiAz új elnök fiatalos lendületet hoz a bíróságra, hiszen igen fiatal. 2000-ben szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

  1. szeptember hó 1. napjától az Egri Városi Bíróságon, majd 2003. szeptember hó 1. napjától a Heves Megyei Bíróságon volt fogalmazó. 2004. évben tett jogi szakvizsgát „kitűnő”minősítéssel.
  2. június hó 1. napjával nevezték ki bírósági titkárnak a Heves Megyei Bíróságra, ahol polgári perenkívüli ügyeket intézett, valamint a Társadalmi Szervezeteket és Alapítványokat Nyilvántartó Irodán dolgozott, mindezek mellett elnöki titkári feladatokat is ellátott. 2006. március hó 1. napjától bírói kinevezéséig az Egri Járásbíróságon polgári perenkívüli és végrehajtási ügyekkel foglalkozott

Bírói kinevezésére 2006. december hó 1. napján került sor, ekkor a Gyöngyösi Városi Bíróságra került polgári ügyszakba, ahol 2007. december hó 31. napjáig ítélkezett. 2007. december hó 1. napjával áthelyezésre került az Egri Városi Bíróságra, ahol ez idő óta polgári ügyszakos bíróként dolgozik, immár több éve ügykategóriánkénti automatikus ügykiosztás mellett.

Fiatal kora ellenére instruktor bíróként részt vesz a bírósági fogalmazó és titkárképzésben, továbbá kötelmi jogi konzultációt és beszámolót tart bírósági fogalmazók részére

Az Egri Törvényszék elnöke 2014-ben megbízta az igazságügyi szakértők kirendelésének gyakorlatát elemző munkacsoport vezetésével, ennek keretében több előadást is tartott a Magyar Igazságügyi Akadémián.

  1. március hó 15. napjától az Országos Bírói Tanács választott bíró tagja. Az Országos Bírói Tanács delegált tagjaként részt vett a Bírák Etikai Kódexének előkészítését végző Etikai Koordinációs Testület munkájában.

A Magyar Jogászegylet Heves Megyei Szervezetének vezetőségi tagja.

Posted in Belföld | Tags: törvényszék |

Projektzáró meghívó

Posted on 2015. január 12. hétfő by agria

liszi0115

Posted in Szabadidő | Tags: LISZI |

Immunerősítés és méregtelenítés

Posted on 2015. január 12. hétfő by agria

immun0113

Posted in Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj