Súlyos betegség miatt elhunyt életének 64. évében Perl Márton, a Népújság és a Heves Megyei Hírlap fotóriportere.

Többé már nem láthatja senki, ahogy akkurátusan a szemeidhez emeled a fényképezőgépedet, a jobb karodat könyöknél a csak Rád jellemző szögbe hajlítod, hogy biztosan álljon a szemüvegedhez illesztve, és  – varázsolj. Megmutasd az embereknek a maga egyediségében a való világot. Eredeti, csak a Tőled elvárható látásmóddal láttasd az arcokon az érzelmeket, a ráncokat, a tekinteteket, amelyek önmagukban, kísérő szöveg nélkül is életsorsokról meséltek, gondolatgazdagon.

Azon sem álmélkodhatunk már, ahogy váratlanul magad elé kapod a masinádat, hogy megörökítsd a gyorsan elmúló pillanatokat, a fura, ám csodás élethelyzeteket, amelyeket csakis Te vettél észre, más halandónak fel sem tűntek. Nem borzonghatunk már bele, miféle „őrültségekre” is képes vagy egy-egy PerlMarcis fotó kedvéért, mint amikor a visontai erőmű 50 méternél magasabb kéményét is megmásztad, csakhogy minél különlegesebben tárd elénk azt a tájat. Művészi szépségű ikonjaid pedig a sokoldalú tehetségedet igazolják.

Nem figyelhetjük ezentúl – kicsit irigykedve –, hogy mennyire könnyen teremtesz kapcsolatot az emberekkel, legyen az ősz szakállú, morgós halász, avagy gondterhelt szövetkezeti  vezető, mosolyra álló szájú politikus, netán csibész tinédzser. Mindenkivel megtaláltad a hangot, hogy cserébe örök emléket adj nekik az újságban, több kötetben.

Mert a Lap, legfőképp a Népújság, számodra szent volt. Nem számított, nappal vagy éjszaka van-e, pihenő- vagy ünnepnap, ha a téma kedves volt, már válladra is vetted a fotóstáskádat, és siettél a helyszínre. S persze akkor is, amikor kötelező volt a fotózás. Benned ugyanis megvolt az újság és az olvasói iránti alázat, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb lapot vehessenek kezükbe. S hogy nagyon magas nívón tetted a dolgod, bizonyítják az elismerő szavak egész Heves megyében, ahol szinte mindenki ismert, s Te is csaknem mindenkit ismertél, kitűnő fotóriporterhez méltóan.

Ős dorogiként különösen nagy szó, hogy a mi szép vidékünkön évtizedeken át szívesen látott, kedvelt, s megbecsült személyiségként éltél, munkálkodtál. S iparkodtál a nejednek, Évának, lányodnak, Virágnak, fiadnak, Máténak megteremteni mindazt, ami csak erődből tellett.

Szomorú, nagyon fájdalmas a búcsú Tőled. Csak az vigasztalhatja a Téged rokonként, barátként, munkatársként, s ami fontos: újságolvasóként szeretőket, hogy emlékezetünkben örökké él a neved. Te vagy, leszel mindig számunkra „a Perl Marci”!

Forrás: HEOL