Nagy sikerű koncertet adott Földes László Egerben a Pinceszínház szervezésében.
Hobo a koncert után nyilatkozott életéről, munkáiról, terveiről, a közönséggel való kapcsolatáról.
Nagy sikerű koncertet adott Földes László Egerben a Pinceszínház szervezésében.
Hobo a koncert után nyilatkozott életéről, munkáiról, terveiről, a közönséggel való kapcsolatáról.
A lakók panaszkodnak a Verpelét-Kápolna útvonal mentén: évek óta óriási, 40 tonnás teherautók hordják a követ. A házak megrepednek, az utak tönkremennek, közlekedni veszélyes. Egyes söfőrök versenypályának használják a közutat, fittyet hányva a korlátozásokra.
2009-ben az előljárók biztatására demonstráltak, félpályán lezárták az utat, hogy felhívják a figyelmet az áldatlan állapotokra.
A megoldás a verpeléti rakodó lenne, ahonnan vasúton szállíthatnák a követ. A bánya tulajdonosai a költségeket is vállalnák, de az engedélyeket és a földterületet még nem sikerült megszerezniük.
Sérült gyerekek és neves művészek festettek ma együtt az egri várban. A Pinceszínház és a Szalapart úti iskola régi jó kapcsolatából indult ki a kezdeményezés, hogy a művésztelep alkotói sérült gyerekekkel együtt festhessenek.
Az alkotótábor résztvevői az elkészült művekkel szeretnék segíteni a gyerekek fejlődését.
Egy hét tagú család háza égett le szerda este Mátraderecskén. A lakók a házban tartózkodtak, amikor furcsa hangokat hallottak, lángolt a tető. Alig maradt idejük a menekülésre. A szomszédok segítségével próbálták megfékezni a lángokat, eredménytelenül.
A megérkező tűzoltók két sugárral, két órán keresztül harcoltak a tűzzel, de a házat már megmenteni nem tudták.
Forgó Gábor, Mátraderecske polgármestere elmondta: az önkormányzat úgy döntött, hogy a Petőfi úton található egyik önkormányzati lakást Horváthék rendelkezésére bocsátják. Az önkormányzat gyűjtést is szervez az ötgyermekes családnak, és úgy tervezik, hogy a helyiek összefogásával idén karácsonyra felépítik Horváthék új otthonát. A megyei kormányhivatalt is értesítették már a tragédiáról, ahonnan szintén segítséget ígértek. Mivel öt gyermekről és két felnőttről van szó, minden támogatásért hálás lenne a károsult család.
Augusztus 24-én este hat órától egy jótékonysági koncertet is szerveznek a helyi katolikus templomban, ahol fellép az egri Cantus Agriensis Kórus, egy miskolci együttes, illetve a Corelli trió. A bevételt a családnak szánják.
A választásokra készülve Egerben összeállt az Együtt-PM pártszövetség Heves megyei 1. sz. országgyűlési választókerület kampánystábja. 2013. augusztus 14-én délután a pártszövetséghez elsőkként csatlakozott aktivisták részére találkozót, kapcsolatépítő tréninget tartottak Egerszalókon.
A program alkalmából Székely Sándor az Együtt-PM kelet-magyarországi hálózatigazgatója, valamint Tóth László Borsod-Heves megyei regionális kampánykoordinátora tartott sajtótájékoztatót az MSZP-vel folytatott országos tárgyalásokról, a párt- és hálózatépítés helyi aktuális kérdéseiről, az ellenzéki összefogásról.
A megyei tanácskozáson mutatták be Szalóczi Gézát, jelöltjüket.