• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Monthly Archives: augusztus 2010

A mai városi közgyűlés percről-percre

Posted on 2010. augusztus 5. csütörtök by agria

 

Az előző heti rendkívüli közgyűlés viharos eseményeit követően a mai tanácskozás mindenféle botrányos körülmény nélkül folyt. A viszonylag rövid ülésen esküt tettek a helyi választási bizottság tagjai, és több egyéb döntés mellett arról is határoztak, hogy támogatják a Gárdonyi-ház kerítésének felújítását.

 
9.18: A 25 képviselőből 19 van jelen, a közgyűlés határozatképes.
 
9.20: Császár Zoltán a Sóház utcai kérdést nevetségesnek tartja, s a rendőrség megjelent képviselőjét kérdezi, hogyan lehet azt megoldani. Egy éve egy ottani lakó folyamatosan saját célokból lezárja az út egy részét, és így akadályozza a forgalmat. A lakos folyamatosan újraépíti a kordont. A képviselő szerint bohóccá teszik így a hivatalos szerveket, köztük az önkormányzatot és a rendőrséget is. Kéri a rendőrség határozottabb fellépést. A polgármestert is kérdezi, hogy a hozott határozatot miért nem tudják érvényesíteni.
 
9.23: Csákvári Antal is az alezredeshez fordul azzal, hogy az Erzsébet-völgyben sokat panaszkodnak neki, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket folyamatosan ellopják. Kéri az alezredest, hogy fokozottabban figyeljenek.
 
9.25: Császárnak azt mondja az alezredes, hogy jelenleg is folynak a büntetőeljárások a bejelentések miatt. Bízik abban, hogy az eljárás vádemelési javaslattal fog végződni. Folyamatosan, minden nap érkeznek bejelentések. Csákvárinak elmondja, hogy ők is tudnak a mezőgazdasági lopásokról, de ettől súlyosabb bűncselekményekről is tudnak azon a részen, hiszen a hétvégi házakat is sokszor kirabolják. Hajléktalanok is többször feltörik ezeket a házakat. Ezek általában ilyen átutazó hajléktalanok.
 
9.27: Napirend előtt Csákvári Antal szólal fel. A Gárdonyi Géza születésnapja alkalmából megemlékezésen vett részt, s ennek kapcsán említi, hogy rossz állapotban van a Gárdonyi-ház kerítése. Ezt 250 ezerből lehetne felújítani. Erre már 150 ezret önálló adományokból összeszedtek, s a maradék összeget jó lenne, ha pótolná az önkormányzat. Azt mégnem tudni, hogy mennyit kell hozzá adni, mert még érkeznek felajánlások folyamatosan.
 
9.30: Habis köszönetet mond a felajánlóknak, s elmondja, hogy biztosítják a hiányzó összeget.
 
9.35: A helyi választási bizottság személyi összetételéről tárgyalnak. A javasolt tagok: Dr. Bóta Csaba, Dr. Nagy Krisztián, Dr. Tóth András. Javasolt póttagok: Dr. Demeter András, Dr. Nagy Árpád, Dr. Martinecz Gergely. A javaslatot 19 igennel elfogadták. A megjelent tagok és póttagok az eskütétel után átvették megbízólevelüket. 
 
9.40: Az EKF botanikus kertjéről szavaznak először. A botanikus kertet helyi védelem alá kívánják helyezni, s ehhez kell az önkormányzat hozzájárulása.
 
9.40: Császár Zoltán a botanikus kertről szólal fel, s nem érti, hogy miért nem támogatja a város azt, hogy azt helyi védelem alá helyezzék. Ő ezt indokoltnak tartja. Habis azt mondja, hogy Császár téved, mert a Bükki Nemzeti Park és a város egyetért a helyi védelem alá helyezéssel. Az országos védelem alá helyezéssel kívánnak még várni. 
 
9.45: Egyhangúlag elfogadták az Almagyar-Merengő és a Károlyváros Városrész Szabályozási Tervének módosítása kapcsán benyújtott javaslatokat.
 
9.50: Egy sürgősségi előterjesztésről szavaznak. Egyhangúlag elfogadják, hogy egy ingatlant kiadjanak.
 
9.52: Császár Zoltán visszatér arra, hogy a botanikus kertet nyilvánítsák országos védettség alá. A Szvorényi utcában található romos házról beszél, amely rontja a felújított környék képét. Mivel a ház tulajdonosa befizette a bírságot, milyen fórumon lehet azt az életveszélyes ingatlant onnan eltüntetni – kérdezi. Elmondása alapján ő mindent elkövetett már azért, hogy ez a helyzet tisztázódjon. A beszakadt Szépasszony-völgyipincesor helyreállításának elhúzódásáról szól. Felveti, miért nem tudták ezt még eddig rendezni. Kéri a polgármestert, hogy az országgyűlési képviselői befolyását használva segítse ezt. A közelgő választásokat érintve kéri a képviselőket, hogy ne csináljanak plakátháborút, és ezzel ne csúfítsák a város képét.
 
9.55: Habis László a pincesorok kárelhárításáról annyit mond Császár Zoltánnak, hogy ő folyamatosan próbálja keresni a lehetőségeket a minél hatékonyabb kárelhárításra. De emellett az előzetes állagmegóvásokkal is foglalkozik. De ez a kérdés nem csak pénzügyi és műszaki, hanem tulajdonjogi is. 
 
10.00: 37 darab táblát tesznek majd ki a városban, amelyet a választási plakátok kiragasztására lehet használni. Azok, akik nem megfelelő helyre teszik ki a plakátokat, azokat fel fogják szólítani – mondja a jegyző. Deák Boldizsár képviselő erre azt mondja, hogy ezeken a táblákon minden van, ami nem politikai plakát. Kéri, hogy ellenőrizzék és szankcionálják az illetéktelen ragasztókat.
 
10.05: Lakossági hozzászólások: H. Etelka kéri, hogy a mocskolódó szórólapokat is tiltsák ki a postaládákból. Kéri, hogy a postaláda is legyen szent. 
H. Mátyás két témában szólal fel. Az egri piaccal kapcsolatban mondja el, hogy a város újabb pénzt akar beszedni az őstermelőktől. Ezt nem érti ő sem és az ott áruló kistermelők sem. Ládapénzt akar a város behajtani rajtuk. Kéri a polgármester válaszát és a támogatását abban, hogy ne sújtsák már őket ennyire. Az Egervin felszámolásával azt mondja, hogy a város vegye meg azt, és ezzel segítse az egri kisebb bortermelőket. A Kisfaludy utca 6. szám előtti ház előtti csatorna előtti dugulást már hetekkel ezelőtt bejelentette, de még mindig nem történt előrelépés az ügyben. Azt kérdezi, hogy meddig kell még várnia?
 
10.10: Habis szerint van egy békétlenség a piacon árusítók között, s a holnapi napon fog találkozni az érintettekkel. Az Egervinről pedig azt mondja, hogy a cég körüli bonyolult jogi helyzet nagyon nehézzé teszi a helyzetet.
 
10.15: Császár Zoltán hozott egy levelet, amelyet egy budapesti lakostól kapott a parkolással kapcsolatban. Ez a levél egy fővárosi értesítés, amelyben az áll, hogy az adott kerületben lakóknak nem kell éves parkolási díjat fizetni a lakóhelyük környezetében. Szeretné, ha egyszer Eger város önkormányzata is eljutna erre a szintre, ugyanis itt Egerben kemény pénzeket kell fizetni az adott területeken lakóknak is az éves parkolási díj kiváltásához.
 
10.20: A közgyűlésnek vége, legközelebb augusztus végén találkoznak a város képviselői. 
Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Jótékonysági koncert az árvízkárosultakért

Posted on 2010. augusztus 5. csütörtök by agria

 

Nagyszabású jótékonysági koncertet rendeznek az árvízkárosultak javára az egri EGAL klubban. Ezúttal 7 egri, és vendégzenekarként egy püspökladányi banda lép színpadra augusztus 6-án, pénteken délután 4 órától.

8 zenekart láthat a közönség a jótékonysági koncerten, amire a PLUSZ JEL, a DIOPTRIA, a SINNERS, a RED SKY AND MORNING, a WERWOLF, a SONIC FAN, a DISASTER, és a DEADFUL PEACE együttes fogott össze segítő szándékkal. Míg a nagyszínpadon az említett előadók zúzzák, a kisteremben Tomesz és Pöckös táncpartijára élvezheti a közönség.
A szervezők kérnek mindenkit, hogy jegyvásárlásukkal járuljanak hozzá az akció sikeréhez. A támogató belépőjegy min. 300 forintba kerül.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

A Bástyasétány 77. is elmarad

Posted on 2010. augusztus 5. csütörtök by agria

 

Elmarad az Agria Nyári Játékok utolsó előadása. Az augusztus 14-re tervezett Bástyasétány 77. c. operettre már megvett jegyeket visszaváltják.

A szervezők lapunk kérdésére csupán azt mondták, hogy technikai okok miatt marad el a Bástyasétány 77. Jegyvisszaváltásra 2010. augusztus 4. és 7-e között az egri Líceum előtti pavilonban (nyitva tartás 10-18 óráig), valamint augusztus 14-én 10-18 óráig a Líceum előtti pavilonban, 19 – 20 óráig a Körcsarnokban lesz lehetőség.
Egyébként nem ez az első előadás, amely elmarad az Agria Nyári Játékok produkcióiból, hiszen a Leszállás Párizsban c. darab a főszereplő betegsége miatt került le a programról.

Posted in Szabadidő |

Baszkföldre utazik a válogatott

Posted on 2010. augusztus 5. csütörtök by agria

 

A Bilbao melletti Portugalete nevű tengerparti településen vesz részt egy nemzetközi tornán Kemény Dénes együttese a jövő hét végén. A négycsapatos viadalon az EB-címvédő Montenegróval és a  VB-ezüstérmes Spanyolországgal is megmérkőznek a mieink.

Az augusztus 13-15-ig tartó felkészülési torna mezőnye a  frissen VB-kvalifikációt szerzett Romániával válik teljessé. A magyarok éppen ellenük meccselnek először, jövő hét pénteken 17:00-tól. Szombaton Montenegró, vasárnap pedig Spanyolország következik.

A torna részletes programja:

Augusztus 13., péntek

17.00 Magyarország-Románia
18.45 Spanyolország-Montenegró

Augusztus 14., szombat

11.30 Montenegró-Magyarország
13.15 Spanyolország-Románia

Augusztus 15., vasárnap

11.30 Románia-Montenegró
13.15 Spanyolország-Magyarország

A kapitány hétfőn szűkítette  a zágrábi Európa-bajnokságra készülő keretét, melyből Baksa László, Marnitz Gergő és Vörös Viktor mellett az egri Hegedüs Gábor is kikerült. Jelenleg még így is hat ZF-Eger pólós tagja a keretnek,  Kemény Dénes a Vodafone Kupa előtt hirdeti ki az Eb-re utazó 13 játékost.

A jelenlegi, 17 tagú keret:

Gergely István, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok.
Bárány Attila, Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Mátyás Zoltán, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton – mezőnyjátékosok.

Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Fogyasztói tanácsadás diákoknak

Posted on 2010. augusztus 5. csütörtök by agria

 

A tudatos fogyasztói magatartás kialakítása és gyakorlása céllal nyit tanácsadó irodát a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a FEOSZ augusztus elején Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola „D” épületének I. tárgyalójában.

A szövetség az országban először indít fogyasztóvédelmi tanácsadási programot diákok részére azzal a szándékkal, hogy tisztában legyenek jogaikkal, lehetőségeikkel a mindennapi élet során gyakran előforduló akár csekély, akár nagyobb jelentőségű szerződések megkötésekor. Cél, hogy a fiatalokból tudatos fogyasztók váljanak, akik nem csak fogyasztói jogaikkal vannak tisztában, hanem vásárlás előtt tájékozódnak az áru tulajdonságai, minősége, vételára felől, a piacon található hasonló áruk ár-érték arányának összehasonlításával.

Napjainkban a fogyasztók, s ezen belül a diákok az információs társadalom bővülésével számos új típusú jogviszonnyal, szerződéssel találkoznak, melyekkel kapcsolatosan nem mindig ismerik a részleteket. Ebben a helyzetben segíthet a tanácsadás, amellyel Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az érintett felnövekvő generáció látókörét kívánja szélesíteni, magatartását befolyásolni. A FEOSZ szakértője minden héten kedden és csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között készséggel áll a hallgatók rendelkezésére az Eszterházy Károly Főiskola „D” épületének I. tárgyalójában valamint e-mailen az egeriroda@feosz.hu címen.
A kezdeményezéssel megkeresik az ország más egyetemeit és főiskolát is hasonló tanácsadási tevékenység nyújtása céljából.

Forrás: Egriszín

Posted in Szabadidő |

Kreatív fiatalok díjazása az Agria Park üzetében

Posted on 2010. augusztus 4. szerda by agria

 Fevételünkön Szilvási Roberta veszi át az első helyezettnek járó díjat Szőke Istvántól, az Agria Park igazgatójától. Fotó: Ötvös ImreAz Agria Center Kft. az Agria Park Bevásárlóközpontban működő Pillango Art egyedi készítési divatkiegészítők boltjának üzemeltetője kreatív pályázatot hirdetett mindazoknak akiknek kedvük volt alkotni.

„Készítsd el saját, egyedi, kreatív sőt akár alternatív ajándéktárgyadat” szólt a felhívás, amelyre július 15-ig lehetett pályázatot benyújtani három kategóriában. A meghirdetett időpontig számos ötletes ajándéktárggyal neveztek. A díjátadó ünnepségre és kiállításra a minap délután került sor, ahol Szőke István az Agria Park igazgatója adta át a nyerteseknek járó jutalmakat.

A díjazottak:

Re kategória

I. helyezett     Újrahasznosított ékszerszettek         Szilvás Roberta
II. helyezett    Tojástartó retro táska    Bráda Zsófia, Komáromi Réka
III. helyezett   Üdítő fülbevaló    Stanga Eszter

Édi kategória

I. helyezett    Szitakötő nyakék    Liktor ida
II. helyezett   Róza    Szilágyi-Nimsz Viktória
III. helyezett  Üveg nyaklánc    Szabó Szilvia

Turi kategória

I. helyezett     Szüret ékszerszett   Nagy Veronika – Vera Násfa
II. helyezett    Boroshordó kulcstartó    Urbán Eszter
III. helyezett   Mini Magyarország kitűző, mágnes, hajgumi   Szőke Viola

Különdíjasok

Re kategória    Fütyülős lámpa    Ferencz Lilla
Re kategória    Napszemüveg fülbevaló    Szegedi Alice Torella
Re kategória    Só és borsszóró    Nagy Klementina
Édi kategória   Rusztikus notesz    BSMK Gyerekkönyvtár
Édi kategória   Filc kitűzők    Erdélyi Boglárka
Turi kategória  Bross    Nagyváradi Csilla – Csili
Turi kategória Made in Hungária    Tezás Tímea
Legfiatalabb alkotó    Nagy Virág(4,5 éves)

Forrás: Heol

Posted in Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2010. augusztus
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
« júl   szept »