Szokásos évi közgyűlését tartotta a Palóc Út Klaszter Egyesület a mátraderecskei mofettában péntek délelőtt. Az ülésen megválasztották az új felügyelőbizottságot, valamint beszámolót hallhatott az ötvenöt fős jelenlévő tagság a 2010. évi pénzügyi helyzetről Nagy Oszkár előadásában.
Bózvári József, a Klaszter Egyesület elnöke bemutatta az idei kiadás-bevételi terveket, valamint a Palócút által elnyert folyó pályázatokat, ill. a tavalyi könyvvizsgálói jelentést is egyhangúlag elfogadta a grémium.
Forgó Gábor, Mátraderecske polgármestere elmondta, hogy igen fontosnak tartja a települések közötti együttműködést, valamint a mofetta hírének növelését, az idegenforgalmi vonzerő minél nagyobb arányú kihasználását.
Elhangzott, hogy az idei közhasznúsági jelentésben tételesen szerepelni fog a Klaszter Egyesület tevékenysége.

r. Kolláth György alkotmányjogász tartott előadást Recsken az új alaptörvényről. Véleménye szerint az Unió 27 tagállamának alkotmánya közül az új Alaptörvény a legrosszabb, ami benne jó az régi, ami új az meg nem jó. 

