A bíróság elrendelte az 51 éves Cs. István előzetes letartóztatását.Mint korábban beszámoltunk róla, egy férfi holttestét találták meg pénteken Bekölcén egy kútban.
A rendőrség 24 órán belül elfogta az emberölés gyanúsítottját.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. István 51 éves bekölcei lakos ellen. A férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, amelyet az Egri Járásbíróság 2014. március 9-én az 51 éves férfival szemben el is rendelt.
Cs. István elmondta: ivótársa szüleit szidalmazta, ezért kétszer meglökte őt. Az elesett férfi aztán elkezdett mászni és beleesett a kútba.



Felborult egy gépkocsi, a vezetője nem élte túl a balesetet. Az elsődleges információk szerint a jármű előbb az útpadkának ütközött, majd felborult. A karambol Horton, az Ecsédi úton történt szombaton, a reggeli órákban.
