• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Daily Archives: 2016. május 12. csütörtök

Határtalanul Gyimesben

Posted on 2016. május 12. csütörtök by agria

hatrtalanA Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola 40 hetedik osztályos tanulója és 4 kísérő pedagógus, a HATÁRTALANUL HAT-15 -05-0340 pályázat keretében erdélyi tanulmány úton vett részt, 2016 május 02-05. között.

A pályamunka címe: ”Hagyományőrzés és népi kultúra Csángóföldön”.

Első magállónk Nagyvárad volt, ahol a püspöki székesegyház parkjában a városalapító Szt. László királyról emlékeztünk meg. A Petőfi parkban sétálva megálltunk József Attila, Petőfi Sándor, Bethlen Gábor fejedelem szobránál. Utunkat a Királyhágón át folytattuk  Farkaslakára. Tamási Áron sírjánál egy tanuló verset szavalt, majd felkötöttük az emlékezés szalagját.kodaly

Kedden reggel indultunk Gyimesközéplokra, ahol az ebéd elfogyasztása után kézműves foglalkozás (gyöngyfűzés) következett, majd vidám szekerezésen vettünk részt a Jávárdi- pataki vízeséshez. Visszafelé az eleredt eső sem tudta elmosni jó kedvünket. Szerda reggel hideg, esős időre ébredtünk. A reggeli elfogyasztása után Gyimesbükkön megtekintettük a Kontumáci Kápolnát, és a Rákóczi-vár romjait. Utunk Pusztinára vezetett, ahol a moldvai csángó magyarok egyik legismertebb énekese Nyisztor Ilona várt bennünket. A Szent István templomban kápráztatott el szívig hatoló énekével. Meglátogattuk az általa vezetett helyi Magyarság Házát. Az ide járó gyerekek énekeltek, verset szavaltak, mesét mondtak, hangszeren játszottak, majd közösen moldvai táncokat táncoltunk. Felemelő érzés volt zárásként a magyar és a székely himnusz közös éneklése.

A Borospataki skanzen után a Csíksomlyói kegytemplom következett, majd megmásztuk a Jézus hágót és gyönyörködtünk a kilátásban.

Utolsó nap Kolozsvár nevezetességeivel ismerkedtünk. A Heltai Vendéglőben egy órás táncházban élő gyimesi zenére vigadoztunk. Megálltunk Válaszúton a Kallós Alapítvány múzeumánál és szerencsénk volt,mert Zoli bácsival is találkoztunk.

Részünk volt vendégszeretetben, láttunk gyönyörű tájakat, műemlékeket.

Programunk megvalósítását az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1 475 000 Ft-tal támogatta.

Köszönet a gyermekek nevében!

Posted in Belföld, Külföld, Kultúra | Tags: határtalanul, Hatvan, Kodály, pályázat |

Milliókat csaltak a repcével

Posted on 2016. május 12. csütörtök by agria

495791.720x405Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel. A csalást úgy követték el, hogy külföldről hozták be a repceolajat, viszont papíron a beszállítók magyar gazdasági társaságok voltak, akik nem fizették meg az adót. 900 millió forint áfát csaltak el így. A nyomozók azonban a cég vagyonából több mint kétmilliárd forintot zároltak, így az okozott kár valószínűleg megtérül. A költségvetési csalással 5 férfit vádoltak meg.

Posted in Kék hírek | Tags: ÁFA, csalás, NAV, repce |

Kresz-park az ovinak

Posted on 2016. május 12. csütörtök by agria
160511bervaKreszpark.00_00_55_06.Still002A Berva-völgyi óvodában különleges, kalandos, élménygazdag napot tartottak szerdán.
 Egy új kresz-parknak örülhettek a gyerekek. Mint azt Krinszkiné Dulai Judittól, az óvoda vezetőjétől megtudtuk: egy éve gondoltak egy nagyot, hogy az udvar leaszfaltozott részén egy kresz-parkot hoznak létre. Az ötlethez szinte azonnal csatlakozott több felnémeti vállalkozó is, az idei alapítványi bál bevételét is erre a célra fordították.

Bódi Zsolt, a Bódi Művek Kft. ügyvezetője csapatával a kivitelezésben segített, a Platt 2003 Kft pedig egy, a gyerekek által vágyott fészekhintát ajándékozott az intézménynek. Az új park avatására tegnap délelőtt került sor, amikoris a kicsik kipróbálhatták a terepet, illetve a rendőrök és a tűzoltók segítségével ízelítőt kaptak abból is, hogyan kell kerékpárral biztonságosan közlekedni.

Szöveg: Heol.hu

Posted in Belföld, Oktatás | Tags: átadás, Felnémet, közlekedés, kresz, óvoda |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2016. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
« ápr   jún »