• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Monthly Archives: május 2024

Videó: részeg sofőr okozott balesetet

Posted on 2024. május 30. csütörtök by agria
Media player poster frame

Videón a brutális baleset, akár három évre is börtönbe mehet az a sofőr, aki részegen egy másik kocsinak csapódott Hatvanban. A balesetet egy térfigyelő kamera rögzítette. Az ámokfutó egy kanyarban száguldozott, amikor elvesztette uralmát a kocsija felett. A vétkes sofőr és utasa is súlyosan megsérült. A brutális baleset tavaly tavasszal történt, az ügyészség most emelt vádat az ügyben.

Egy 31 éves részeg férfi okozott balesetet Hatvanban tavaly tavasszal. Az ügyészség most adta ki a felvételeket a balesetről, és most emelt vádat a száguldozó ellen. A felvételen látszik, hogy a sofőr nem tudja az úton tartani az autót, a kanyarban elrántja a kormányt, amitől sodródni kezd és az éppen a belső sávba soroló kocsi elé érkezik. Annak vezetője vészfékez, az ütközést azonban nem tudja elkerülni, a másik autó jobb oldalába csapódik. A balesetben ketten súlyosan megsérültek – ezért akár három év börtönt is kaphat a vétkes sofőr.

Posted in Kék hírek | Tags: alkohol, baleset, kamera, kocsi, sérült, vezető |

Két halott az elhibázott előzés miatt

Posted on 2024. május 27. hétfő by agria
Media player poster frame

Egy elhibázott előzés miatt történt brutális baleset Bócsánál az 54-es főúton hétfő reggel. Egy busszal ütközött egy személyautó akkora erővel, hogy a kocsiban ülő mindkét ember azonnal meghalt. Rajtuk kívül még ketten sérültek meg, ők valószínűleg a buszon utaztak. Mezőtárkány közelében két autó ütközött frontálisan. A balesetet okozó sofőr szörnyethalt, az autójában vele együtt hatan utaztak, köztük három gyerek is. Többen nem voltak bekötve.

Négyen haltak meg három balesetben vasárnap óta. Mezőtárkánynál vasárnap két kocsi ütközött, itt a feltehetően vétkes sofőr volt az áldozat, a balesetben három gyerek is súlyosan megsérült. Éjszaka Kiskunmajsánál nagy sebességgel fának ütközött autójával és szörnyethalt egy 22 éves helybeli fiatal, reggel Bócsánál távolsági busszal karambolozott egy kocsi, aminek két fiatal román utasa a helyszínen meghalt.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, frontális, gyermek, helikopter, kanyar, mentő, Mezőtárkány, rendőrség |

Rengeteg programmal várták a gyerekeket

Posted on 2024. május 26. vasárnap by agria
Media player poster frame

Ügyességi vetélkedőkkel, játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várták a gyerekeket országszerte május utolsó vasárnapján. Gyöngyösön az állatkert látványetetésekkel, a Miskolctapolcai Barlangfürdő pedig vízi játékokkal készült a gyereknapra. Több településen bemehettek a tűzoltó laktanyákba, a Budaörsi repülőtéren pedig sétarepülésre vitték a bátrabbakat.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: állatkert, gyereknap, Gyöngyös, látványetetés |

Félmilliót is kereshetnek diákmunkával

Posted on 2024. május 26. vasárnap by agria
Media player poster frame

Akár 30 ezer forintot is kaphatnak naponta a legjobban fizetett diákmunkások, és az egyre emelkedő bérek miatt egyre több diák vállal munkát a nyári hónapokra, mint pincér, úszómester vagy irodai adminisztrátor. Az órabér Budapesten a legmagasabb, és azok kapják a legmagasabb fizetést, akik informatikai területen vállalnak munkát. Ráadásul a 25 év alattiaknak továbbra sem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: bér, diák, Eger, munka, nyár |

Magyar Filmek Hétvégéje az Agria Moziban!

Posted on 2024. május 25. szombat by agria

Június első hétvégéjén a magyar filmeké lesz a főszerep az Agria Moziban! Két napon át, három teremben a jegy ára 990 Ft/fő minden filmre, egységesen felnőttek és gyerekek számára is.

„Az elmúlt években számos új és jó magyar film készült, ezekből válogatva június 1., szombat és 2., vasárnap összesen 10 filmet tűztünk műsorra. Több, magyar önéletrajzi alkotásból válogathatnak a nézők, ilyen az idén tavasszal bemutatott Most vagy Soha!, a Petőfi-filmként emlegetett legújabb magyar alkotás vagy a Blokád, mely nem csak a taxisblokád négy napját mutatja be, hanem Antall József, miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. Az „anyák megmentőjeként” emlegetett Semmelweis szintén visszakerül a vászonra, továbbá a Toldi, animációs film is. A Magasságok és mélységek Erőss Zsolt hegymászó tragédiáját dolgozza fel, felesége, Sterczer Hilda szemszögéből és az utóbbi évek egyik legnézettebb magyar filmje, a Toxikoma is megtekinthető. – sorolta az Agria Mozi igazgatója, Berényi Tamás.

Romantikus filmekből sem lesz hiány kedvezményes jegyek kaphatóak a Hab és Az almafa virága című filmekre. A Jóreménység sziget, egy igaz történeten alapuló film a magány szépségéről és nehézségeiről. A főszereplő, Ljasuk Dimitry a covid idején, a vírushelyzet erősödésére úgy dönt, önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a Tisza-tavon.

A műsor:
06.01. szombat

10:00 Most vagy soha! Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=puD0k6cyLAk

10:00 Jóreménység sziget Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=VmI8HAIMjgg

10:00 Az almafa virága Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=jiedcpCu6DQ&t=5s

13:00 Toxikoma Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=RA25ScKG9J4

13:00 Semmelweis Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=4I2ELqajxr0

13:00 Magyarázat mindenre Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=jW8JJfQuAlo

06.02. vasárnap

10:00 Toldi Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=lXZrpfs-DV0

10:00 Semmelweis
10:00 Magasságos és mélységek Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=_HOrvp4VOc4&t=25s

13:00 Most vagy soha!
13:00 HAB  Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UroM2LXA1Ng

13:00 Blokád Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=WeHFsuDOp4o

Jegyek kaphatóak az egermozi.hu oldalon és a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben!

Az eseményről: https://www.facebook.com/share/VAsyhmn3rvPNrNej/

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: Eger, film, mozi, program |

Az útburkolatot is felszakította a folyóként hömpölygő esővíz Észak-Magyarországon

Posted on 2024. május 25. szombat by agria

Embereket kellett kimenteni a házaikból, mások a megáradt patak elől menekültek Észak-Magyarországon, ahol több településen okozott gondot a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék. Abaújalpáron két család háza vált lakhatatlanná, a faluban egész nap takarítottak. Szarvasgedén harminc-negyven portán keletkeztek károk a délelőtti villámárvíz miatt. Egerben a héten már harmadszor volt felhőszakadás. 

Egy másfél éves gyereket és édesanyját is ki kellett menteni egy szarvasgedei házból, ahová betört a hegyről lezúduló áradat péntek délután. A Heves megyei Andornaktályán a héten már a negyedik villámárvíz okozott gondot, sártenger mosta el az utakat. Borsodban pedig Abaújalpáron kellett több családnak menekülnie az iszapos áradat elől csütörtök este, ott a helyi patak öntött ki annyira, hogy több házat is elárasztott.

Posted in Kék hírek | Tags: Andornaktálya, árvíz, csapadék, eső, sár, út, veszély |
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« ápr   jún »