• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: baleset

Hat év fogházra ítélték a halálos balesetet okozó szlovák nőt

Posted on 2013. november 22. péntek by agria

0821m3_baleset_VA Fővárosi Bíróság több, mint egy éves eljárást követően hirdetett pénteken ítéletet.

Hat év fogházbüntetésre ítélte és a vezetéstől öt évre eltiltották első fokon Eva R. szlovák állampolgárt négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság. A közúti veszélyeztetés vádja alól ugyanakkor felmentették a vádlottat.

A nő az ítélet szerint a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra, ebből leszámítják azt a 15 hónapot, amelyet eddig előzetes letartóztatásban töltött. A vádlottat bilincsben vezették be a tárgyalóterembe.

A heol.hu már többször beszámolt róla: múlt év augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán Rezesová 165 kilométer/órával robogott kocsiján, nekiütközött az előtte haladó Fiat Puntónak, azt teherjárműnek lökte. A Fiat onnan a szalagkorlátnak ütközött, kigyulladt. A benne utazó két karácsondi házaspár tagjai közül hárman bennégtek, negyedik társuk később a kórházban hunyt el.

Az MTI azt írta: a bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.

A bíróság a vádlottat öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A közúti veszélyeztetés vádpontja alóli felmentéssel kapcsolatban a bíró azt emelte ki, hogy azt nem a vádlott követte el.

Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.

Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.

A bíróság szóbeli indoklása még várhatóan órákig eltarthat.

Korábban az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést indítványozott több ember halálát okozó ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt, a vádlott és védője ugyanakkor felmentést kért. A vádlott a bírósági eljárás megindításakor nem kérvényezte annak Szlovákiába való áthelyezését. Az ittassággal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak előző nap ivott, az „eltéréseket” az arcüreggyulladására, köhögésére útközben beszedett gyógyszerek okozhatták, valamint az, hogy a karambol utáni sokkos állapotában meghúzta a mellette lévő, folyadékkal teli üveget, amelyben vodka volt.

Az ügyész korábbi állásfoglalása szerint a nő valójában közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezette kocsiját, így ez a védekezés nem vehető figyelembe.

Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai „Rezes klán” egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Apja Alexander Rezes a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt. A büntetőpert a szlovák média a helyszínen is nagy érdeklődéssel kísérte.

Forrás: MTI/heol.hu

Posted in Belföld, Kék hírek | Tags: baleset, hamál, M3, per, Rezesová |

Baleset az M3-as autópályán

Posted on 2013. november 14. csütörtök by agria

katasztrofavedelemCsütörtök délután az M3-as autópálya 62-es kilométerszelvényénél, Nyíregyháza irányában, egy személygépkocsi az autópályáról lesodródott és a tarlón állt meg.

A hatvani tűzoltókat riasztották a baleset helyszínre, akik a járművet áramtalanították. A tűzoltók kiérkezése előtt a mentők egy sérültet kimentettek az autóból. A sérültért mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Posted in Kék hírek | Tags: autópálya, baleset, Hatvan |

Két autó ütközött össze

Posted on 2013. november 9. szombat by agria

1110baleset_andornaktalya.Still001Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Andornaktálya és Nagytálya között szombaton késő délután.

Andornaktálya és Nagytálya között két személygépkocsi ütközött össze szombaton este hat óra körül. A helyszíni szemle teljes útzár mellett folyik, kerülni Mezőkövesd felé lehet.

Vámos Boglárka, megyei rendőrségi sajtóreferens elmondta: Andornaktálya felől érkezett az a személyautó, amelyik,eddig még nem tisztázott okokból, áttért a másik sávba és összeütközött a szembejövő autóval.

Egy sérültet vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A helyszínelés idejére lezárták az utat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: Andornaktálya, autó, baleset, Nagytálya, rendőrség, sérült |

Útlezárás: baleset a 25-ösön

Posted on 2013. november 8. péntek by agria

1108baleset_eger_vHárom autó ütközött össze péntek reggel a csúcsforgalomban Eger mellett a 25. sz. főúton.

Úgy tudjuk, egy Peugeot kezdett előzésbe, de közben az előzött kisteherautó is előzni kezdett. A Peugeot vezetője, a balesetet elkerülendő, a padkára hajtott, de az megdobta és az elől szabályosan haladó Mercedesnek vágódott hátulról. A luxusautó az ütéstől megpördült és az árokba ment.

A baleset során személyi sérülés nem történt, de a helyszínelés idejére az főutat le kellett zárni, óriási torlódást okozva. Az személyautók a lezárást a sáros földutakon próbálták kikerülni.

A rendőrség vizsgálja a balesetet, az anyagi kár jelentős.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, előzés, forgalom, rendőrség, vezető |

Szirénázó mentő karambolozott

Posted on 2013. november 7. csütörtök by agria

1107mento_baleset.Still005Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba annak a személyautónak a vezetőjét, aki csütörtökön kora délután összeütközött egy mentőautóval Füzesabonyban.

Egy, a régi 33-as úton, a 3. sz. főút felé haladó mentővel karambolozott a vele azonos irányba tartó Fiesta. Úgy tudjuk, a mentő megkülönböztető jelzését használta a balesetkor. Az elsődleges megállapítások szerint az autó vezetője balra kifordult a mentő elé.

A mentőben beteget szállítottak, azt egy másik kocsi vitte tovább. A mentőautóban négyen utaztak, közülük egy mentőápoló sérült meg, információink szerint könnyebben.

A személyautó fejtetőre borulva az árokba csapódott. A személygépkocsi vezetője beszorult a járműbe, őt a mentőszolgálat szakemberei még a tűzoltók kiérkezése előtt kiszedték az autóból és, az elsődleges adatok szerint, életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, kórház, mentő, rendőrség, sérült |

A mentők sem tudtak segíteni: baleset Besenyőtelken

Posted on 2013. október 28. hétfő by agria

1028besenyotelek_baleset.Still006Teherautó és személygépkocsi ütközött össze frontálisan hétfőn kora délután a 33-as főúton Besenyőtelken.

Hétfőn háromnegyed egykor érkezett a riasztás a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére, mondta el Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Besenyőtelek belterületén, a Borostyán Presszó előtt egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi rohant egymásnak. A füzesabonyi és a hevesi tűzoltók, valamint Egerből egy műszaki mentő egység vonult a helyszínre.

A személygépkocsiba egy súlyos sérült beszorult, akit a kiérkező tűzoltó egységek két feszítő-vágó berendezés segítségével szabadítottak ki a járműből, majd átadták a mentőknek.

A fiatal, 18 éves helyi férfi egyedül utazott.  A tűzoltóknak még sikerült élve kimenteni a roncsból,de hiába  érkezett helyszínre mentőhelikopter is, már nem sikerült megmenteni fiatal férfi életét, a mentőben életét vesztette.

Úgy tudjuk, a 20 év körüli fiú egy sóderszállító teherautóba rohant bele. Az ütközés következtében a teherautó egy villanyoszlopot is kidöntött, ezért az áramszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek.

A műszaki mentés és a rendőrségi helyszínelés teljes útzár mellett folyt. Az eset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

A HEOL információi szerint az áldozat a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Tiszafüred támadója volt.  A 18 éves fiatal Egerben nevelkedett, majd játszott a Diósgyőrben, a Gyöngyösben és a Jászapátiban is.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Besenyőtelek, halál, rendőrség |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« dec