• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: helikopter

Halálos baleset a 3-ason: kamion és autó ütközött össze

Posted on 2014. augusztus 7. csütörtök by agria

0807kapolna_baleset_vEgy ember életét vesztette, hárman megsérültek abban a balesetben, ami csütörtökön délelőtt történt Kerecsend és Kápolna között.

A 3-as számú főút 113-as kilométerszelvényében – Kerecsend és Kál között – 2014. augusztus 7-én 10 óra 56 perc körüli időben egy teherautó és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött – tájékoztatott a rendőrség honlapján.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el az érintett útszakaszon.

Úgy tudjuk, a kamionos azt mondta: Kápolna felé közlekedett amikor a rossz úton defektet kapott, ezért sodródott át a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a személygépkocsival, majd az út menti szántásban állt meg.

A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, egyik súlyosan sérült utasát helikopterrel szállították el, másik utasát és a kamion vezetőjét mentő vitte el.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán csütörtökön, dél után történt egy, a Heves megyei szakaszon egy órával korábban bekövetkezett halálos kimenetelű karambolhoz hasonló, szintén tragikus kimenetelű ütközés.

A Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között szintén kamion és személyautó ütközött: egy ember meghalt, egy másik súlyos sérülést szenvedett – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Dojcsák Dávid elmondta az autó vezetője, egy 52 éves férfi – mint később kiderült Miskolc volt alpolgármestere, Orosz Lajos – halt meg a helyszínen, mellette utazó felesége életveszélyesen megsérült – mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, defekt, halál, helikopter, kamion, mentő, rendőrség, tűzoltó |

Halál a hármason: frontális ütközés

Posted on 2014. július 28. hétfő by agria

0728kerecsend_baleset_vKét ember megsérült, egy ember életét vesztette abban a közlekedési balesetben, amely hétfőn reggel 7 óra körül történt Kerecsend és Füzesabony között.

Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisfurgon a 3-as főút 122-es kilométerénél, Kerecsend és Füzesabony között hétfőn reggel.

Úgy tudjuk, az Opel Füzesabony felé közlekedett, amikor az ütközés történt. Információink szerint a kocsi utasa aludt, amikor a baleset történt, nem zárják ki azt sem, hogy a sofőr is elaludt, vagy rosszul lett, hiszen fékezés nélkül csapódott a szembe jövő kisbuszba.

Az egyik járműbe egy ember beszorult, a füzesabonyi tűzoltók feszítővágóval kivágták az autó ajtaját, hogy a mentősök hozzáférjenek. A sérült személyen  a helyszínen életmentő beavatkozásokat végeztek és újraélesztették, majd helikopterrel kórházba szállították.

Úgy tudjuk, hogy az életveszélyesen megsérült 70 év körüli férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette. 

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, helikopter, mentő, rendőrség, tűzoltó |

Helikopterrel mentettek

Posted on 2014. április 17. csütörtök by agria

0417mento_vLezárták ma röviddel dél után Egerben az Árpád utcát.

Rendőrök lepték el Egerben a vasútállomás és a Szvorényi utca közötti területet. A forgalmat elterelték a 25-ös útról, a gyalogosokat sem engedték át. Mint megtudtuk, egy idős nő életéért küzdöttek a mentők, a helikopter megérkezéséhez kértek segítséget a rendőrségtől.

Az egri mentők a helyszínen stabilizálták a beteg állapotát, majd átadták őt a helikopteres szolgálatnak. A pilótának a kábelekkel zsúfolt légtérben kellett felszállnia.

A lezárás kb. fél órát vett igénybe, a helikopter távozása után ismét zavartalanul folyt a közlekedés.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Egészség, Kék hírek | Tags: beteg, Eger, helikopter, lezárás |

Mentőhelikopter a színház előtt

Posted on 2014. március 6. csütörtök by agria

0306heli_eger_vCsütörtökön délben lezárták Egerben a Hatvani kapu teret, ahová több mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.

Információink szerint egy közeli intézményben rosszul lett egy férfi csütörtökön, aki – meg nem erősített információnk szerint – feltehetően szívinfarktust kapott. Az egri mentők stabilizálták állapotát a helyszínen, további kezeléséhez a mentőszolgálat helikoptere szállította el a térről. Erre az időszakra a rendőrség teljesen lezárta a teret.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: helikopter, mentő, rosszullét |

Egy ember meghalt, többen megsérültek Nagyrédénél

Posted on 2013. október 4. péntek by agria

1004nagyrede_baleset_vKét személygépkocsi ütközött össze pénteken délután a 3-as számú főút nagyrédei elágazójánál.

A 3-as számú főút Nagyrédei elágazásánál 2013. október 4-én 13 óra 30 perckor két személygépkocsi – eddig tisztázatlan okból – összeütközött.  A balesetben egy ember életét vesztette, egyet mentőhelikopterrel súlyos, életveszélyes állapotban Budapestre szállították, egy beteget súlyos sérülésekkel a miskolci, míg két súlyos sérültet a hatvani kórházba szállították.

A helyszínelés idejére a rendőrség félpályás útlezárást rendelt el az érintett útszakaszon.

Az elsődleges információk szerint egy Nagyréde felől kikanyarodó autó nem adta meg az elsőbbséget a 3.sz. főúton Budapest felé haladó autónak és összeütköztek. A sérültek és az elhunyt a vétlen gépkocsiban utaztak.

 A rendőrség vizsgálja a baleset okait.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, helikopter, mentő, Nagyréde, rendőrség, sérült |

Kamionba rohant az autó

Posted on 2012. január 26. csütörtök by agria

Mentőhelikopterrel szállították el a mai, M3-as autópályán történt baleset sérültjét.

Egy Budapest irányába közlekedő nyerges vontatóba rohant bele egy Suzuki típusú autó. A kamion vezetője elmondta: kb. 80km/órás sebességgel közlekedett a külső sávban, amikor egy ütődést érzett a kocsiban, hátulról. Amikor a tükörbe nézett, akkor látta, hogy a Suzuki nekiment. A két jármű összeakadt, a személyautót métereken keresztül vonszolta magával a teherautó.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A kisautó utasai valószínűleg nem voltak bekötve. Információink szerint a vezető kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, utasát helikopterrel vitték kórházba.

A sérült kiemelésében a katasztrófavédelem szakemberei is segítettek.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, helikopter, kamion, M3 |
« Előző oldal

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
« aug