11 millió forintot érő árut hagytak hátra menekülés közben cigarettacsempészek. A rendőrök már csak a több, mint nyolcezer doboz ukrán cigarettával megpakolt autót találták meg egy bokros területen. A két utasnak nyoma veszett.
Egy motoros életét vesztette Besenyőtelek és Poroszló között.
Az eddigi információk alapján augusztus 24-én 10 óra 30 perc körül a 33-as főút 14-es kilométerében egy motort vezető férfi összeütközött két személygépkocsival, melynek következtében a motoros a helyszínen életét vesztette.
Egy Opel és mögötte egy motor közlekedett Poroszló irányából Besenyőtelek irányába, amikor – úgy tudjuk – áthaladó őzek miatt a gépkocsi vezetője lassított. A motoros a járműnek ütközött, majd a szemközti oldalon érkező kocsi elé vágódott. A 38 éves miskolci motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a 33.számú főút ezen szakaszát a rendőrség lezárta.
Majdnem rádőlt édesapja sírkeresztje egy nőre a besenyőtelki temetőben. Éppen rendbe rakta a sírhelyet, amikor a súlyos kereszt lezuhant, több darabra törte a sír fedelét is, centimétereken múlt, hogy nem a nőre dőlt, aki sokkot kapott, zokogni kezdett. Állítja, hozzá sem ért a kereszthez, szerinte kontármunka, azért zuhant le. A kőfaragó mester ezt tagadja. A síremlék több, mint egymillió forint volt.
Megtámadta az egyik munkást egy bika, miközben a férfi a karámba próbálta hajtani Besenyőtelek közelében egy családi gazdálkodásban. 33 szarvasmarha tört ki a karámból és ment legelni a közeli kukoricásba. A férfi vissza szerette volna terelni őket. Úgy tudjuk, egyikük nem mozdult, ezért azt egy bottal ütni kezdte, ettől az állat dühös lett és felöklelte, majd meg is taposta.
Golfütővel, és elektromos sokkolóval támadtak meg fiatalokat egy bálon Besenyőtelken. Ütötték, rúgták is a sértetteket. Az egyik fiúnak a térde tört el, a másiknak pedig szilánkosra tört a koponyája. Nem tudni, miért verték meg őket, de a háromfős bandától mindenki retteg a településen. A brutális támadás tavaly áprilisban történt, az elkövetők ellen most emeltek vádat.