• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: busz

„Ezzel a családomat sújtottam sajnos” – mondta az utolsó szó jogán az ittasan vezető buszsofőr

Posted on 2024. március 4. hétfő by agria
Media player poster frame

Börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki januárban alkoholos állapotban vezetett egy menetrend szerinti járatot Egerben, a buszon ráadásul utasok is voltak. A férfi beismertette és megbánta tettét a bíróságon, amit méltányoltak és két év próbaidőre felfüggesztették az ítéletet. A sofőrnek több mint 30 éve van jogosítványa, azonban korábban már kétszer is megbüntették ittas vezetés miatt, most négy évre a jogosítványát is elvették.

Felfüggesztett fogházat kapott, négy évre pedig eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki januárban ült ittasan a volán mögött Egerben. Egy menetrend szerinti járatot vezetett, amikor rendőrök állították meg a városban egy közúti ellenőrzésen. Az ítélet még nem jogerős, ám súlyosbbító esetnek számít, hogy a férfi már korábban is ült ittasan a volán mögé. 

Posted in Kék hírek | Tags: alkohol, börtön, busz, buszsofőr, Eger, jogosítvány, menetrend, szonda |

Részegen szállított utasokat a buszos

Posted on 2024. január 11. csütörtök by agria
Media player poster frame

Részegen szállította az utasokat egy buszsofőr Egerben. Mindez egy rendőri igazoltatáson derült ki, amikor megfújatták vele a szondát. A helyiek döbbenten figyelték az eseményeket. Azt mondták, elítélik a sofőr viselkedését és szerintük hatalmas felelőtlenség volt ebben az állapotban elindulni. A buszvezetőt elbocsátották.

Lebukott az ittas buszsofőr: megállították és megszondáztatták a rendőrök az Egerből Balaton községbe közlekedő menetrendszerinti járat sofőrjét szombaton. Kiderült, ivott, mielőtt volánhoz ült. Úgy tudjuk, a jogosítványát a helyszínen elvették, a buszt egy másik sofőr vitte tovább. Információink szerint a buszvezető egy-két sört ihatott. A Volánbusz Híradónk megkeresésére azt közölte: fegyelmi eljárás indult ellene és a munkaviszonyát is megszüntették. A rendőrség is nyomoz.

Posted in Kék hírek | Tags: busz, Eger, elbocsátás, fegyelmi, ittas, rendőrség, szonda, vezető, volán |

400-szor hívták a tűzoltókat

Posted on 2023. december 7. csütörtök by agria
Media player poster frame

Több mint 400-szor riasztották a tűzoltókat az országban a havazás miatt. A csúszós utakon több mint 80 baleset történt. Tolna közelében két autó ütközött frontálisan, egy fiatal sofőr súlyosan megsérült. A kamionok és a buszok sok helyen elakadtak, keresztbe fordultak az úton, volt, ahol a hóátfúvás okozott gondokat. A leszakadó ágak miatt több ezer háztartás maradt áram nélkül, a hálózat helyreállítása még most is tart.

Országszerte 400 helyre riasztották a tűzoltókat többnyire kidőlt fákhoz. Budapesten 6 parkoló autóra zuhant egy hatalmas fa, Vámosmikolán pedig az óvoda tetejére dőlt egy fa. Celldömölknél a jeges vízből mentettek ki egy sofőrt, miután autójával megcsúszott az úton és árokba csapódott. A nőt megfigyelésre kórházba vitték. Martonvásárnál pedig a hóesésben letért az útról és fának csapódott egy autós szerda este. A kocsiban ketten ültek, egyiküket a tűzoltók szabadították ki, könnyebben sérült. 

Posted in Kék hírek | Tags: akadály, áram, busz, csúszós, forgalom, hó, kamion, út, veszély |

Dugó volt, utakat zártak le a hó miatt

Posted on 2023. január 21. szombat by agria
Media player poster frame

Óriási dugó volt Dobogókő felé az utakon, a kirándulóknak órákat kellett várni, hogy feljussanak a hegyre. Mivel a parkolók gyorsan megteltek, voltak, akik az út mellett álltak meg, ami balesetveszélyes. A havazás miatt a Mátrában és a Bükkben is felázott a talaj, félő, hogy újabb fák dőlnek ki, ezért az embereket arra kérték, hogy ne kiránduljanak arrafelé, ennek ellenére van, aki ott is éjszakázott.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: busz, hó, Kékestető, Mátra, parkoló |

Friss jogsival karambolozott egy pizzafutár, megállás nélkül hajtott ki a busz elé

Posted on 2022. szeptember 8. csütörtök by agria
Media player poster frame

Egy 19 éves futár ütközött egy menetrend szerint közlekedő busszal Tarnaörsön szerdán este. A fiú egy pizzát akart házhoz szállítani, figyelmetlen volt és nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő busznak. Miután összeütköztek, a sofőr kocsijával egy kert kapujának csapódott, súlyosan megsérült. Budapesten egy figyelmetlen buszsofőr okozott balesetet, felment a járdára és egy megálló pavilonjának ütközött.

Távolsági busszal karambolozott egy pizzafutár szerda este a Heves megyei Tarnaörsön. Úgy tudjuk, a friss jogosítványos vezető megállás nélkül hajtott ki egy mellékutcából a busz elé, súlyosan megsérült. Soltvadkerten, az épülő Budapest-Belgrád vonalon tehervonat oldalának rohant éjszaka egy másik autós egy átjáróban, az a sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, busz, fék, pizzafutár, Tarnaörs |

Kilencen sérültek meg a buszbalesetben

Posted on 2022. július 31. vasárnap by agria
Media player poster frame

Kilenc ember, köztük egy gyerek is megsérült, amikor árokba csapódott egy kisbusz az M5-ösön Kecskemét közelében. Defektet kapott, ezután vált irányíthatatlanná. Egy embert súlyos állapotban vittek el a mentők. A pálya másik oldalán egy sofőr éppen ezt a balesetet fényképezte, nem figyelt és a szalagkorlátnak csapódott. Szarvaskőnél pedig egy menetrendszerinti busz és egy autó karambolozott, mert a kocsi megcsúszott a nedves úton.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, busz, Kecskemét, Szarvaskő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« ápr