• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: kanyar

Kanyar után ütköztek, meghalt a sofőr

Posted on 2023. október 22. vasárnap by agria
Media player poster frame

Egy száguldozó sofőr okozott balesetet kora reggel a Heves vármegyei Tenk közelében. A másik autót vezető 38 éves férfi életét vesztette. A vétkes autós túl gyorsan ment, nem tudott bevenni egy kanyart ezért átsodródott a szembe sávba, majd az ütközés után mindkét kocsi árokba csapódott. Az áldozat információink szerint nem volt bekötve, próbálták újraéleszteni, de hiába. Kiderült hogy éppen horgászni ment, ahogy szinte minden hétvégén.

A vétlen autós halt meg hajnalban a 31-es úton, amikor összeütközött a sávjába áthajtó kocsival Heves és Tenk között. A 38 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Egy másik balesetben, Hatvanban, egy vezetéstől eltiltott sofőr nem tudott bevenni egy kanyart. Áttört egy kerítést, majd egy családi ház udvarán állt meg. 

Busznak csapódott egy kisgyerekes család autója Ajkán, a kocsi ezután kigyulladt. A buszsofőr és az utasok rémülten menekültek, többen a lángoló roncshoz rohantak, hogy kimentsék a benne ülőket. Az édesanya súlyosan megsérült, de a másfél éves kislányát és a sofőrt is kórházba kellett vinni. Hatvanban pedig becsapódott egy ház udvarára egy részeg autós. Letarolta a kerítést, majd egy fának rohant, őt is kórházba vitték.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, Hatvan, jogosítvány, kanyar, sebesség, Tenk |

Rendőrök sérültek meg a száguldozó miatt

Posted on 2023. szeptember 15. péntek by agria
Media player poster frame

Megsérült két rendőr, miután az autójuknak csapódott egy száguldozó sofőr csütörtök este Egercsehi közelében. A rendőrök Szarvaskő felé mentek, amikor a szemből érkező autós egy kanyarban megcsúszott a nedves úton, áttért a szembesávba és a rendőrautónak ütközött. A rendőrök még sérülten is rohantak segíteni, végül mindhárom férfit kórházba vitték.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Egercsehi, eső, kanyar, rendőr, segítség, sérült |

Elaludt a sofőr, gyerekek sérültek meg

Posted on 2023. július 29. szombat by agria
Media player poster frame

Két gyerek is megsérült, amikor egy autó átszakította a szalagkorlátot és árokba csapódott majd felborult Lajosmizse közelében. A szüleikkel ültek az autóban, az egyik gyerek életveszélyes állapotban van, de a szülők is megsérültek. Úgy tudjuk senki nem volt bekötve a kocsiban, ezért többen is kirepültek. Rengeteg a baleset az utakon, Borsodnádasdnál is árokba csapódott egy autó, egy nő pedig a kocsi alá szorult. Itt is két gyerek sérült meg.

Öt gyerek sérült meg fél nap alatt autóbalesetekben. A legsúlyosabban egy 4 éves kislány egy frontális balesetben Káldnál, és egy bolgár gyerek Lajosmizsénél, az ő kocsijuk árokba csapódott. Borsodnádasdnál szakadékba zuhant autójával egy család, három hónapos és ötéves gyerek volt a hátsó ülésen. A kisbaba egy puha füves területre esett, nagymamája szerint ennek köszönheti az életét.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Borsodnádasd, gyermek, kanyar, korlát, sérült, szakadék |

A nagymama és a két unokája is megsérült

Posted on 2023. július 4. kedd by agria
Media player poster frame

Megsérült két kisgyerek is, amikor fékezés nélkül belerohant egy román család az előttük lassító kocsiba az M5-ös autópályán, Szeged közelében hétfőn. A vétkes sofőr autójában megsérült a nagymama, illetve a két- és hároméves kisgyerekek, a másik kocsiban pedig egy 18 éves férfi. De Sirok közelében is baleset történt hétfőn. Egy 49 éves férfi gyorsan ment, nem tudta bevenni a kanyart és egy kőszállító kamionnak csapódott. Beszorult, a tűzoltók szabadították ki.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, kanyar, kőszállító, Recsk, sebesség, Sirok, tűzoltó |

Parkoló autónak és kerítésnek csapódott

Posted on 2023. február 20. hétfő by agria
Media player poster frame

Centiken múlt a tragédia egy születésnapi ünneplés előtt Pétervásárán, Heves vármegyében. Egy kocsi ugyanis megcsúszott a vizes úton, majd egy parkoló autónak ütközött, végül a kerítés állította meg. Az út mellett álló autóból viszont percekkel korábban szálltak ki az utasok, akik épp egy születésnapi buliba érkeztek. Az ünnepelt nyilatkozott a Tényeknek. Azt mondja, már épp felköszöntötték volna, amikor egy hatalmas csattanást hallottak.

Életveszélyesen megsérült egy 20 éves fiatal Pétervásárán, amikor autójával kisodródott egy kanyarban, egy parkoló kocsiba csapódott, majd egy kerítésnek ütközött. Információink szerint az autón 16 éve használt téli gumik voltak. Az általunk kérdezett szakember szerint ilyen régi abroncsokkal balesetveszélyes közlekedni.  

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, gumi, kanyar, parkoló, Pétervására, sebesség, sérült |

Betegszállító okozott balesetet Egernél

Posted on 2022. július 11. hétfő by agria
Media player poster frame

Betegszállító mentőautó okozott súlyos balesetet Eger közelében. A kocsi sofőrje gyorsan ment a csúszós, vizes úton és egy éles kanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő furgonnal. A balesetben mindkét kocsi összetört, összesen négyen sérültek meg. A betegszállító mentőautóban csak a két fős személyzet, a furgonban pedig egy házaspár utazott.

Négyen megsérültek, közülük ketten súlyosan mikor összeütközött egy betegszállító és egy kisteherautó vasárnap délután Szarvaskőnél. Információnk szerint a betegszállító megcsúszott a nedves úton, és a másik járműnek ütközött, ami az árokba hajtott. Előbbiben csak a személyzet két tagja utazott a baleset idején, a kisteherautóban egy házaspár. Mindnyájukat kórházba szállították.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, betegszállító, eső, kanyar, mentő, rendőrség, sérült |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj