• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: Mezőkövesd

Videó – kiugrott az őz, válságos állapotban a vezető

Posted on 2019. október 17. csütörtök by agria

Válságos állapotban egy járművezető.

Mezőkövesd irányából Andornaktálya felé haladt egy mentőautó és egy személykocsi, amikor két őz ugrott eléjük. A mentő vészfékezett, így csak érintőlegesen ütközött az állattal.

A mögötte érkező kocsi vezetője már nem tudott megállni, elütötte a másik állatot és nekihajtott a mentőkocsinak. A mentőben beteg nem tartózkodott.

Valószínűleg a személykocsi vezetője nem tartotta be a követési távolságot, az ütközéskor nem volt bekötve a biztonsági öv sem. A vezetőt a légzsák sem tudta megállítani az öv nélkül, így a szélvédőt is lefejelte.

Információnk szerint a szerencsétlenül járt mezőkövesdi illetőségű férfit 15 percen keresztül élesztették újra a helyszínen, majd a mentők válságos állapotban szállították kórházba.

Az egyik őz a két kocsi közé szorult, a mentés közben kiszabadult és törött lábbal sérülten elment a helyszínről.

A rendőrség teljes útzár mellett helyszínelt.

191017baleset andornaktalya y

Uploaded by Agria Tv Bt on 2019-10-17.

Posted in Kék hírek | Tags: Andornaktálya, baleset, mentő, Mezőkövesd, vád |

Kerékcsere közben haltak meg

Posted on 2018. június 12. kedd by agria
Halálra gázolt két férfit egy kisteherautó az M3-as autópályán. Épp kereket akartak cserélni, emiatt szálltak ki a járműből. Úgy tudjuk, egyikükön sem volt láthatósági mellény és az elakadásjelző háromszöget sem tették ki. Annak ellenére, hogy csak úgy tudtak félreállni, hogy a kisbusz fele a külső sávba lógott és sötét volt.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, éjszaka, halál, kerék, M3, Mezőkövesd, rendőrség |

Több autó ütközött, egy ember megsérült

Posted on 2018. március 12. hétfő by agria

 

Egy kocsi fejen állt meg.

Hétfő délelőtt Mezőkövesd és Andornaktálya között három autó haladt egymás után. Úgy tudjuk, a második elkezdte az első előzését, amikor észrevette, hogy a sorban harmadik Peugeot is előzésbe kezdett. Az első két kocsi összeütközött, míg a harmadik az árokba hajtott és felborult. Egy ember szenvedett, feltehetően könnyebb sérülést. Teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök.

Posted in Kék hírek | Tags: Andornaktálya, baleset, helyszínelés, lezárás, Mezőkövesd, sérült |

Saját anyját késelte halálra

Posted on 2017. február 10. péntek by agria
Saját anyját késelte halálra egy 52 éves nő Mezőkövesden. Anya és lánya együtt éltek, és állítólag veszekedtek, ezután szúrta le a nő a 79 éves édesanyját. A szomszédok úgy tudják, hogy a késelő skizofrén volt, gyógyszert is szedett. A környéket megrázta a gyilkosság, az ott élők azt mondták, ehhez fogható családi tragédiáról még nem is hallottak.

Posted in Kék hírek | Tags: anya, halál, kés, lány, Mezőkövesd, rendőrség |

Hóátfúvás miatt veszélyes az út

Posted on 2017. január 18. szerda by agria

Hófúvás miatt veszélyes a Mezőkövesd – Andornaktálya közötti útszakasz.

A mezőkövesdi körforgalom előtti kb 2 km-es szakaszon a megélénkült szél folyamatosan az útra hordja a havat. Az útkezelő már hómarót is küldött a helyszínre, de az állandó szél visszahordja a havat. Az elmúlt órákban sokan elakadtak, a kocsik mentése idején feltorlódik a forgalom.

Posted in Belföld | Tags: Andornaktálya, átfúvás, hófúvás, hómaró, Mezőkövesd, szél |

Megállóba rohant a busz Mezőkövesden

Posted on 2015. december 12. szombat by agria
1212mezokovesd_baleset.Still002Mezőkövesd – Az egyik üzletlánc ingyenes járatának sofőrje lett rosszul, egy ember sérült meg a buszon.

Közlekedési baleset történt szombaton 11 óra után Mezőkövesd belvárosában. Az egyik kereskedelmi üzletlánc ingyenes buszjárata összeütközött egy autóval, majd felfutott a járdára, végül egy villanyoszlopot kidöntve a buszmegállóban állt meg. A gépjármű 61 éves vezetőjét és egy utast a mentők láttak el, s kórházba szállítottak.

Az egyik szemtanú, Andrea mesélte el nekünk, mi történt.

– Jött a busz az (áruház előtti) zebra felől, rosszul lett a sofőr, láttam, mert ráborult a kormányra. Akkor nekiment a Miskolc felől érkező Fiat Puntonak, telibe kapta, az átugrott a másik oldalra. Ő bekanyarodott ide a járdára, ahogy a kocsi eltérítette, végighúzta itt az összes biciklitárolót, s a buszmegállóban állt meg. Öt másodperc alatt történt az egész. Hálisten nem állt ott senki, én álltam itt a sarkon, biciklivel, úgy szaladtam el előle. Rettentő volt, ha a tárolók nem lassítják le előtte, hogy el tudjak előle szaladni, akkor kész, végem van. Rengetegen voltak a buszon, tele volt, az utasok le tudtak szállni, a sofőr szorult be az ülésbe. Azonnal hívták a mentőket és a tűzoltókat, néhányan segítettek kinyitni az ajtót és leszállni – mondta el a szemtanú.

A helyszínen megtudtuk, az egyik idősebb nő utas beverte a fejét, ezért őt a mentők látták el.​

Forrás: BOON

Tóth Balázs

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, busz, Mezőkövesd |
« Előző oldal

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún