• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: virág

Virágokat ültet a polgármester a kátyúkba

Posted on 2013. április 18. csütörtök by agria

0418bukkszek_virag_vBükkszék polgármestere úgy határozott, saját kezével ültet muskátlikat azokba a kátyúkba, amelyek megkeserítik a településre érkező autós turisták életét.

Zagyva Ferencné így hívja fel a figyelmet arra: akár négyszáz virágot is kiültethetnének a kátyúkba azon a nyolc kilométeres szakaszon, amely a kis üdülő falut köti össze az Egerbe vezető főútvonallal.

A polgármester azért határozta el magát a rendhagyó kertészkedésre, mert a decemberben, másfél milliárd forint megépült új fürdő vendégei sokat panaszkodnak, hogy rosszak a településre vezető utak. Véleménye szerint elsősorban a külföldiek nehezményezik ezt, a magyarok „már megszokták”, hogy autóikra veszélyes a közlekedés az egész Mátra-környékén. Az új fürdőben a hétvégén ingyenesen kapnak nyugtató-, gyógyteát azok a vendégek, akik  autóval  érkeznek Bükkszékre. Ezzel szeretnék együttérzésükről biztosítani a településre érkező „ideges” turistákat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek 10,4 kilométernyi közút rekonstrukciójára van lehetősége Hevesben, erre 1,35 milliárd forint a keret.

A jóváhagyott program szerint ez év végéig megújul a Verpelét-Sirok összekötő út 2,6 kilométere, amely a nagyközség határától Tarnaszentmáriáig vezet. A szintén rendkívül kátyús, Bükkszékre vezető rész kimarad. Fölújítják ezen kívül a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út két szakaszát – a 3-as főúttól Abasárig tartó pár kilométert, s a Verpelétről Egerbe vezető útszakasz egy részét –, összesen 7,8 kilométer hosszon.

A közútkezelő szerint törekednek a leromlott állapotú útszakaszok minél szélesebb körű felújítására, de ezt csak a rendelkezésre álló keretig tudják megvalósítani. Az év végéig futó uniós pályázati forrásokat már lekötötték, újabb utakat nem tudnak rendbe tenni.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bükkszék, kátyú, polgármester, virág |

Aki a virágot szereti, rossz város nem lehet

Posted on 2012. augusztus 16. csütörtök by agria

 

Bírálták Egert. Azt nézték tiszták-e az utcák, le van-e vágva a fű az árokparton, az Eger táblát benövi-e a gaz, vannak-e jelzőoszlopok a turistáknak, egységesek-e az utcatáblák, ápoltak-e a parkok, virágosak-e a kertek. Csütörtökön városunkban járt a Virágos Magyarországért verseny zsűrije.

Irodájában fogadta a küldöttséget Habis László Eger polgármestere, aki beszélt a város tervezett fejlesztéseiről, a kerékpárút építéséről, a belvárosi rehabilitációról, a Börtön a városért programról és a Márai-látogatóközpontról is.
Pollák Erika a szervezőbizottság elnöke elmondta, a Virágos Magyarországért verseny nem a virágokról szól, hanem inkább a települések környezetszépítő tevékenységéről. Arról, hogyan képesek bevonni a lakosságot, a civileket, az intézményeket a szemléletformálásba. Elhangzott továbbá, hogy a program lényege, hogy az idelátogató jól érezze magát, jól tudjon tájékozódni és kellemes emléke maradjon a városról.
A versenyre idén több mint 300 település nevezett be. A zsűritagok  augusztusban végigjárják a településeket. Szeptemberben a nyertes városban lesz a díjkiosztó. Évente közel 100 díjat osztanak ki.
Eger már 20 éve kitart, és mindig tud valami új elemet bevonni-fogalmazott a polgármester. – Igyekszünk valamivel fenntartani az érdeklődést. Idén réztáblát kaptak a lakóközösségek, mellyel elismertük, hogy igényesek a környezetükre. Egerben a turizmus számára fontos, hogy milyen hatás éri az idelátogatókat. Az önkormányzat továbbra is mindent megtesz azért, hogy Eger élhető város maradjon – emelte ki Habis László.
Forrás: Egriszín

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: virág, zsűri |
« Előző oldal

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj