Tag Archives: mentő
Halálos baleset a 3-ason: kamion és autó ütközött össze
Egy ember életét vesztette, hárman megsérültek abban a balesetben, ami csütörtökön délelőtt történt Kerecsend és Kápolna között.
A 3-as számú főút 113-as kilométerszelvényében – Kerecsend és Kál között – 2014. augusztus 7-én 10 óra 56 perc körüli időben egy teherautó és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött – tájékoztatott a rendőrség honlapján.
A helyszínelés idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el az érintett útszakaszon.
Úgy tudjuk, a kamionos azt mondta: Kápolna felé közlekedett amikor a rossz úton defektet kapott, ezért sodródott át a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a személygépkocsival, majd az út menti szántásban állt meg.
A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, egyik súlyosan sérült utasát helikopterrel szállították el, másik utasát és a kamion vezetőjét mentő vitte el.
A 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán csütörtökön, dél után történt egy, a Heves megyei szakaszon egy órával korábban bekövetkezett halálos kimenetelű karambolhoz hasonló, szintén tragikus kimenetelű ütközés.
A Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között szintén kamion és személyautó ütközött: egy ember meghalt, egy másik súlyos sérülést szenvedett – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Dojcsák Dávid elmondta az autó vezetője, egy 52 éves férfi – mint később kiderült Miskolc volt alpolgármestere, Orosz Lajos – halt meg a helyszínen, mellette utazó felesége életveszélyesen megsérült – mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Halál a hármason: frontális ütközés
Két ember megsérült, egy ember életét vesztette abban a közlekedési balesetben, amely hétfőn reggel 7 óra körül történt Kerecsend és Füzesabony között.
Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisfurgon a 3-as főút 122-es kilométerénél, Kerecsend és Füzesabony között hétfőn reggel.
Úgy tudjuk, az Opel Füzesabony felé közlekedett, amikor az ütközés történt. Információink szerint a kocsi utasa aludt, amikor a baleset történt, nem zárják ki azt sem, hogy a sofőr is elaludt, vagy rosszul lett, hiszen fékezés nélkül csapódott a szembe jövő kisbuszba.
Az egyik járműbe egy ember beszorult, a füzesabonyi tűzoltók feszítővágóval kivágták az autó ajtaját, hogy a mentősök hozzáférjenek. A sérült személyen a helyszínen életmentő beavatkozásokat végeztek és újraélesztették, majd helikopterrel kórházba szállították.
Úgy tudjuk, hogy az életveszélyesen megsérült 70 év körüli férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette.
Motoroztak a mentőkért
Több tucat motoros gyűlt össze a hétvégén, hogy gurulásukkal a megyei mentő alapítványt támogassák.
Egerből indult a motoros konvoj, amely Gyöngyös és Hatvan érintésével kerekezte be a megyét, hogy így hívja fel a figyelmet a mentők segítésére. A motorosok maguk is jótékonykodtak, hiszen ők maguk is hozzájárultak az alapítvány beszerzéseihez.
Bár a teljes távot nem tudták megtenni az eső miatt, úgy gondolják, a nemes ügyért máskor is kiállnak.
Motorosok támogatják a Heves megyei mentőket
Fának csapódott egy autó
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Egerben csütörtökön kora délután.
Fának csapódott egy személygépkocsi Egerben, a Mindszenty Gedeon utcában csütörtökön kora délután. A balesetben egy ember könnyebben megsérült, őt a mentők ellátták.
Úgy tudjuk, a Seat nagy sebességgel közlekedhetett, amikor egy kis ívelésű kanyarban kisodródott és a padkának csapódott.
Az ütközés következtében a kocsi jobb első kereke kitört, a jármű a padka mentén tovább sodródott, ahol a jobb hátsó kerék is defektet kapott.
Kb. száz méternyi további közlekedés után a kocsi a menetirány szerinti jobb oldalon egy fának ütközött, ahol kifordult és megállt.
A vezetőt a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
A városi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral biztosították a helyszínt, valamint kézi feszítővágóval felnyitották a jármű motorháztetejét, hogy áramtalanítani tudják a kocsit. A rendőrség félpályás lezárás mellett helyszínelt.