Benzinlopás miatt gyulladhatott fel egy ház Tiszanánán. A tulajdonos szerint szipusok másztak be az udvarukra és miután a tornácon álló motorból leszívták a benzint, valamelyikük rágyújtott egy cigire, ettől pedig az egész ház lángra kapott.
Egymás után robbantak fel a gázpalackok egy égő épületben Abasáron. Egy ház melléképülete gyulladt ki, ami tele volt a robbanásveszélyes palackokkal. A hatalmas tűz két másik házra is átterjedt. 52 embernek az éjszaka közepén kellett menekülni, volt, aki rokonoknál, más nyugdíjasoknál éjszakázott. A fel nem robbant, túlforrósodott palackokat mesterlövészek lőtték ki.
RTL.hu
No Description
Még hallotta a szomszéd, hogy kiabál az égő házban egy 54 éves férfi, aki azonban már nem jutott ki a tűzből, bennégett. Egyik szomszédja vette észre a füstöt éjjel, amikor hazafelé ment Lőrinciben. Felébresztette a másik szomszédot is, aki pedig bement az égő házba, de a hatalmas füstben nem találták egymást a barátjával, erről mesélt megtörten a Tényeknek. Két különböző oka is lehetett a tűznek.
Tíz hektárnyi lábon álló gabona gyulladt ki hétfőn, 17 óra előtt nem sokkal a 3-as számú főút mellett, Füzesabonynál.
A tűz egy közelben lévő tanyát is veszélyeztetett.
A bejelentést követően a helyszínre az egri, a füzesabonyi és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók vonultak. Az oltásba bekapcsolódott a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is, velük együtt összesen 18 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A tűz körülhatárolását a helyszínen erőgépek segítségével végezték, így a tűz nem tudott nagyobb területet felperzselni.
A kiérkező tűzoltók mintegy negyven perces megfeszített munka árán megakadályozták a lángok továbbterjedését és eloltották a tüzet. Az eredményes oltást követően a helyszínen az ilyenkor megszokott utómunkálatokat végezték el.
Úgy tudjuk, a tűz keletkezése előtt az áramszolgáltató szakemberei dolgoztak az oszlopokon, így nem zárható ki, hogy egy leszakadó vezeték okozta a tüzet.