• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: kormány

Leállnak a vonatok, meghal a vidék?

Posted on 2012. március 15. csütörtök by agria

Az országos vonatközlekedés 10 százaléka Heves megyében szűnik meg – közölte dr. Sós Tamás szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a közlekedési leépítések vesztese a vidéki ember.

„A Heves megyében élőket súlyosan érinti a 48 vonatjárat megszüntetése április 15-től” – hangzott el a megyei szocialisták keddi sajtótájékoztatóján. Korózs Lajos és dr. Sós Tamás MSZP-s politikusok adatai szerint országosan 412 vonat szűnik meg, ebből több mint 10 százalék Heves megyében.

Közben a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat vitája zajlik a Parlamentben. Koncepció, konkrét számok és hatástanulmányok, egyeztetések nélkül. Ahogy azt már az Orbán-kormánytól megszokhattuk – hívták fel a figyelmet.

A politikusok kiemelték: veszélybe kerül a lakosság eljutása a munkahelyre, vagy a diákok iskolába járása. Ma amikor történelmi csúcsot döntött az üzemanyagok ára, ezeknek az emelkedése is jelentősen beépül a közlekedési jegyekbe.Mindennek vesztese a vidéki ember.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A Fidesz ellenzékben a közösségi közlekedés állami fejlesztéséről beszélt, ellenállt minden racionális működési feltételt megteremtő átalakításnak. Ezzel komoly károkat okoztak.

A szocialisták közölték: Eger-Szilvásvárad vonalon 14 vonat szűnik meg, így lényegében ez a vonal leáll. Kál-Kápolna-Kisújszállás között 11 vonat szűnik meg. Vámosgyörk-Gyöngyös vonalon 8, a Hatvan-Somoskőújfalunál 7 vonat szűnik meg. A Vámosgyörgy-Újszász (Szolnok) között 6. míg a Budapest-Hatvan-Sátolaljaújhely között 2 vonat áll le.

Forrás: Egriügyek

Posted in Gazdaság, Politika | Tags: foglakoztatás, kormány, MSZP, munkahely, vonat |

Lázár: puccsról nem volt szó

Posted on 2012. február 10. péntek by agria

Végéhez ért az Egerbe kihelyezett Fidesz-KDNP frakcióülése.  A három napos megbeszélést a pénteki napon egy sajtótájékoztatóval zárták, melyen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mellett Szijjártó Péter , a miniszterelnök szóvivője és Pálffy István, a KDNP képviselőcsoportjának szóvivője vett részt.

Lázár a tájékoztatón cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a szerdai frakcióülésen bármilyen puccskísérletről is szó esett volna, amely a magyar kormányt illetve a miniszterelnök személyét célozta volna meg, hiszen Orbán Viktor az ország sorsával foglalkozott a megbeszélések alatt.

Szijjártó Péter közölte a sajtótájékoztatón, hogy a kormány egy országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a Ház elé, melyben javasolni fogják, hogy az ország csatlakozzon az új uniós paktumhoz. Elmondta továbbá, hogy a magyar kormány  nyitott a megállapodásokra, ha azok a józan ész és a nemzeti érdek határain belül vannak.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Az ülésen elhangzottak a BKV-ügyekkel kapcsolatos információk, Lázár János a sajtótájékoztatón elmondta, miszerint arra kérik Tarlós István főpolgármestert, hogy „ne csak a markát tartsa” , hanem álljon elő egy rendezési javaslattal is.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy a kormánypárt nyitott az MSZP kampányfinanszírozási törvényjavaslatainak megvitatására, képesek közösen mérlegelni a már beadott javaslatot.

– Mindenkinek kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lelkiismeret és a vallásszabadságot Magyarországon. Az egyháztörvényekkel nem fognak sérülni ezek a jogok- jelentette ki Lázár. A frakcióvezető elmondta továbbá, hogy most húsz vallási közösségnek engedélyezik az egyházzá nyilvánítását, a többi közösségre sem mondanak nemet, hiszen egy év után újrapróbálkozhatnak.

A tájékoztatón szó esett a Malévval kapcsolatos további teendőkről, erről Lázár János szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy bár nincs jelenleg megoldása ennek az ügynek, a kormány folyamatosan figyeli a lehetőségeit.

Pálffy István , a KDNP képviselőcsoportjának szóvivője elmondta, hogy az ülésen 62 képviselői kérdést válaszoltak meg a kormánytagok. Leszögezte továbbá, hogy a frakcióülés az egységről szólt, törésvonalak és repedésektől mentes munkát zárt a két frakció.

 

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fidesz, frakció, KDNK, kormány, puccs, sajtó |

Szeretünk Viktor-tüntetők és új ellenállás Egerben

Posted on 2012. február 8. szerda by agria

Minden miniszter és államtitkár hivatalos a Fidesz-KDNP egri évadnyitó frakcióülésére. A tanácskozás információink szerint szerda kora este indul Lázár János Fidesz- és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető üdvözlőjével, majd várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök ad tájékoztatást az elmúlt időszakról és a kormányoldal előtt álló feladatokról.

A miniszterelnök fogadására még kora délután összegyűlt egy helyi szimpatizánsokból álló csoport is. Ők először azt a tájékoztatást kapták, hogy a miniszterelnök négy óra körül már Egerben lesz, majd miután a biztonságiak közölték velük, hogy Orbán Viktor minden bizonnyal csak este hatra ér a szállodához, elmentek. Állításuk szerint nem adják fel, egy kis melegedés után visszatérnek.

Tudósítónk jelentette, hogy negyed hat tájban érkezett Egerbe Kövér László házelnök. A térre addigra visszatértek a szimpátiatüntetők,akiket Kövér üdvözölt. A STOP kérdésére elmondta, hogy az évadnyitó tanácskozáson a miniszterelnök által az évértékelőben elmondott kérdéseket fogják részletesen megbeszélni.
A téren megjelentek a szimpátiatüntetők között az egri és Heves megyei kötődésű képviselők, akik köszönetet mondtak a nagy hideg ellenére kitartó támogatóknak.

A helyi LMP-csoport külön „üdvözlővel” is készült. A város határán egy ötletes óriás transzparenssel hirdetik, hogy 2012 szerintük a bukott szabadságharc utáni kussoltatás éve lesz.

Nem tudni, hogy a Budapestről érkező képviselők és Orbán Viktor látja-e majd az üzenetet, délután három és négy óra között még a helyén volt a transzparens.

Az LMP egyébként egy sajtótájékoztatót is szervezett Egerben. Mile Lajos országgyűlési képviselő értékelte Orbán keddi beszédét. A miniszterelnök kevésbé harcias modorát üdvözölte, viszont szerinte inkább a csúsztatások és hazugságok szónoklata volt, mint valós értékelés. A valós társadalmi helyzettel ellentétes megállapításokkal élt a kormányfő – állapította meg Mile, aki viszont más szemszögből nézve, de egyetértett azzal, hogy a magyarok” jobbat érdemelnek” annál, mint amit most kapnak.

A kihelyezett frakcióülés helyszínén tudósítónk elmondása szerint semmi rendkívüli nem történt eddig. A rendőrség jelenléte az ilyenkor megszokottnál nem intenzívebb.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Este negyed hét tájban érkezett Egerbe Orbán Viktor miniszterelnök. Az alaposan átfagyott szimpátiatüntetőkhöz lépett, az 50-60 szimpatizáns közül legalább hússzal kezet fogott, megköszönte, hogy a nagy hidegben is kifejezték támogatásukat.
Külön kifejezte köszönetét a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején Egerben kibontakozott úgynevezett „kórházvédő” mozgalom aktivistáinak.

Forrás: Stop.hu

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fidesz, kormány, tüntetés |

Munkát, kenyeret! – Heves megyén át az éhezőkért

Posted on 2012. február 6. hétfő by agria

Nyolc napon keresztül menetelnek az éhező és ellehetetlenült emberekért polgármesterek, országgyűlési képviselők és civilek. A „zarándoklat” során Heves megyét is átszelik, a Kossuth térre tartanak.

A Munkát, kenyeret! nevű kezdeményezés Miskolcról indult ma reggel, célja a figyelemfelkeltés. A kormány tagjaiban akarják nyomatékosítani, hogy az ország egyre inkább elszegényedik és sodródik a szociális katasztrófa felé. A megmozdulás során nyolc napon keresztül gyalogolnak a kormány intézkedései ellen demonstrálók. A legnagyobb hidegben menetelők február 6-án indulnak Miskolcról és a parlament első ülésnapján, február 13-án érkeznek Budapestre.

Átszelik Heves megyét is

Az előzetes programterv szerint a menet szerdán Szihalomnál érkezik a megyébe, ahol a 3-as főút mentén gyalogolnak Füzesabony, Kerecsend, Kápolna, Ludas, Karácsond, Gyöngyös és Hort útvonalon menetelnek. Hatvanba szombaton érkeznek, ahonnan vasárnap indulnak tovább. Az eddigi részvevőknek és a később csatlakozóknak is biztosítanak meleg étkezést, orvosi felügyeletet és szállást.

„Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott! Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót” – írják a szervezők a Munkát, kenyeret! felhívásában.

Országgyűlési képviselők is menetelnek

A miskolci induláskor Gúr Nándor, Nyakó István és Varga László is ott lesz a szocialista honatyák közül. Több borsodi polgármester is csatlakozott: köztük Füzesséri József Szikszó, Vécsi István Ricse és a már fentebb nyilatkozó Takács László, Alsógagy első embere. Úgy tudjuk: Mesterházy Attila MSZP-elnök és Török Zsolt, a párt szóvivője is csatlakozott a menethez, amelyet a Szolidaritás Mozgalom is támogat.

„Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben” – hívják fel a figyelmet a szervezők, akik leszögezik: a szélsőséges pártok aktivistáit nem látják szívesen.

Fotó: aranykozep.nolblog.hu

Forrás: Egriügyek.hu

Posted in Belföld, Politika | Tags: civil, kormány, megmozdulás, menet, polgármester |

Sikeres pillanat a filmszakmában

Posted on 2012. január 21. szombat by agria

Andrew G. Vajna vett részt meghívottként az egri közéleti találkozón, melyre a pénteki napon került sor. A sikeres filmproducer és egyben a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos Nyitrai Zsolt meghívására érkezett Egerbe.
–    A filmszakma egy sikeres pillanatában vagyunk jelenleg.  Állandóan jönnek a pályázatok, óriási előrelépése ez a szakmának, amely 10 milliárddal volt eladósodva.  Ez a probléma a bankok segítségével oldódott meg, így azok a bajok, amik 2 éve még óriási nehézségeket okoztak, mára már enyhültek- mondta Andrew G. Vajna, kormánybiztos.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Vajna szót ejtett azokról a pályázókról, akik félve mentek be a döntőbizottsághoz, azonban pozitívan távoztak onnan. Ezt hatalmas előnynek könyvelte el, hiszen nem titkolt szándékuk a magyar filmes szakmát megújítani, a magyar közönséget visszacsábítani a mozikba. Elmondta továbbá, reménykedik benne, hogy a következő egri látogatásakor már egy újabb izgalmas filmet mutathat be a nézőknek, amely a döntőbizottság segítségével valósul meg.

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: filmipar, kormány |

MSZP: Agrárterv konkrétumok nélkül

Posted on 2012. január 20. péntek by agria

A kormány szerint előrelépést jelenthet a hétfőn bejelentett Darányi Ignác Terv, amely az Orbán-kormány agrárterületére vonatkozó terveit tartalmazza.
Az MSZP szerint azonban üres ígéretekkel van tele ez a terv is, mint a kormány számos más területen bejelentett intézkedése is.
–    Kockáztatják az európai uniós támogatások lehívását, hazai forrás pedig szinte alig van előirányozva a Darányi Ignác Tervben – kezdte pénteki egri, Gőgös Zoltánnal, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnökével és Godó Lajossal, a megyei Agrártagozat vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.

Sokat elárul a kormány által bemutatott Darányi Ignác Tervről, hogy a bemutatást követően lemondott a tárca államtitkára – ecsetelte a hét eseményeit Gőgös Zoltán – sőt, nem egyezik meg tartalmában és céljaiban a kormány Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiaként előadott anyaga a helyszínen elhangzott prezentációval. Az egyik a KKV-szektor fejlesztésére vonatkozik, a másik pedig a családi gazdaságok támogatását helyezi előtérbe – derült ki.
Az Országgyűlés mezőgazdasági szakpolitikusa elmondta továbbá: a Darányi Ignác Terv lényegében az előző, MSZP-kormány Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervének folytatása, ám csökkentett, nem számottevő források biztosításával.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

–    Négy milliárd forintos keretet irányoz elő a terv például a fiatal gazdák támogatására, amelyre lényeges túljelentkezés várható majd, pályázati pénzt azonban csak körülbelül négyszázan nyerhetnek el ebből az összegből. Az MSZP- kormány ugyanerre, több mint húsz milliárd forintot szánt – tette hozzá Gőgös Zoltán.
További aggodalomra ad okot a politikus szerint, hogy a falugazdászok számát a felére csökkentették, ami szintén szembe megy a kormány terveivel.  A gyümölcstermelőket is magára hagyták a kárenyhítés terén.
–    Idegen tollakkal ékeskedik az Orbán-kormány a kistermelői rendelet újdonságként való bevezetésénél is, hiszen ez már 2010 elején megszületett, nem újdonság, ahogy a kisvágóhíd projekt sem. Alapvető kérdést vet fel, hogy KKV üzemekre, vagy családi birtokokra akarja szétszedni a kormány a termelést? Nem látszódnak a konkrét tervek, pedig nagy szükség lenne a helyzet tisztázására, hiszen 2014-től más szabályozás lesz érvényben az agráriumra – zárta tájékoztatóját Gőgös.
A Darányi Ignác Tervet Godó Lajos történelmi lépésként értékelte:
–    Orbán Viktor úgy avatta fel a Darányi Ignác emléktáblát hétfőn, hogy a mai napig nem terjesztették a Parlament elé az Vidékfejlesztési Stratégiát. Megbukott a kormány agrárcsapata is – hangzott el végül az MSZP Heves megyei Agrártagozatának elnökétől.

Posted in Belföld, Politika | Tags: agrártagozat, Darányi Ignác Terv, kormány, MSZP, parlament, vidék |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr