• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: Gyöngyös

Omega koncerttel ünneplik a városalapítást

Posted on 2014. július 9. szerda by agria

0709omega_vAz Omega együttes koncertjével ünnepli Gyöngyös várossá nyilvánításának 680. évfordulóját július 26-án.

Gyöngyös idei 680 éves évfordulóját egyedülálló módon július 26-án az Omega együttes koncertjével ünnepelheti meg a Fő téren – mondta Faragó László, a város polgármestere, majd megköszönte Valaska Józsefnek, a Mátrai Erőmű Zrt. vezetőjének, hogy támogatóként a jubileumi rendezvény mellé állt a visontai cég.

Kóbor János, az Omega frontembere elmondta: a zenekar 52 év után is tud újat adni a közönségnek, Gyöngyösre legújabb lemezük, az Omega oratórium dalait hozzák, melyek első sorban az érzelmekre hatnak és a lelket töltik fel.

– Az Omega az egyetlen olyan magyar produkció, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét – fogalmazott Trunkos András, az Omega menedzsere, hozzátéve: a gyöngyösi koncertre a hagyományos rock and roll helyett balladákkal és ritkán játszott dalokkal készülnek.
A zenekar dobosa, a gyöngyösi születésű Debreczeni Ferenc a városhoz kötődő emlékeit elevenítette fel, míg Benkő László billentyűs gratulált ahhoz, ahogyan az elmúlt időben sikerült Gyöngyöst megújítani.

– Mi csak adni szeretnénk, amiért cserébe semmit nem kérünk – mondta a koncert legnagyobb támogatását vállaló Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, Valaska József. – Csak az élmény teremt szokást, ezért fontos, hogy ez az Omega koncert most létre jött. Örülök, hogy ezáltal Gyöngyös is bekapcsolódik a fesztiválok sorába.

Forrás: HEOL

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: alapítás, fesztivál, Gyöngyös, Mátra Erőmű, Omega, oratórium |

Pokoli torony: hogy ne legyen Gyöngyösön

Posted on 2014. június 24. kedd by agria

0624gyakorlat_gyongyos_vAz akcióban harminc tűzoltó vett részt hét gépjárművel Hatvanból, Egerből, Hevesről és Gyöngyösről.

Tűz ütött ki a gyöngyösi húszemeletes toronyház pincéjében kedden délelőtt. A helyszínre harminc tűzoltó vonult hét gépjárművel Hatvanból, Hevesről, Egerből és Gyöngyösről. Volt, aki beszorult a liftbe, volt, aki megsérült. Ez volt a feltételezése annak a megyei ellenőrző gyakorlatnak, amelyet kedden tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelem.

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a lánglovagoknak a teljes, 25 kilogrammos védőfelszerelésben kellett megfékezniük a „tüzet”.

Hozzátette: a gyakorlat célja az volt, hogy a hatóság felmérje a beavatkozók és a tűzoltásirányítók elméleti és gyakorlati felkészültségét.

A gyakorlattal párhuzamosan a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztatót tartott a lakóknak a társasházak tűzvédelméről és a betartandó szabályokról.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: gyakorlat, Gyöngyös, katasztrófavédelem, toronyház, tűzoltó |

Vadakat mentenek az állatkertben

Posted on 2014. június 17. kedd by agria

Aprócska őz és szarvas a gyöngyösi állatkert legújabb lakója.

A gondozók elmondták: nagyos sokszor kirándulók fedezik fel az apróságok búvóhelyét, azt hiszik, hogy anyjuk elhagyta őket. A legtöbbször azonban az anya táplálékot keres, addig bújtatja a kicsinyét.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy legtöbbször akkor tesznek jót a kicsivel, ha nem mennek a közelükbe. Ha az anya megérzi, hogy valaki piszkálta kicsinyét, ott hagyja.

Ezeket az állatokat cumival etetik a gondozók, ők már annyira hozzá szoknak az ember közelségéhez, hogy soha többé nem engedhetők vissza a természetbe, hiszen barátságosan oda mennek még a vadászhoz is.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, őz, szarvas |

Simogasson oroszlánt

Posted on 2014. június 13. péntek by agria

0613oroszlan_gyongyos_vMár megsimogathatják a látogatók a gyöngyösi oroszlánokat.

Az elmúlt héten megkapták védőoltásukat és azonosító csipjüket a gyöngyösi állatkert 7 hetes oroszlán kölykei. A védelem kialakulására 10 napot kellett várni, így péntektől megsimogathatják a látogatók is a csöppségeket.

Az érdeklődés hatalmas, sokan akarnak a fenevadak ketrecébe lépni.

Az apróságok jól bírják az érdeklődők rohamát, de gondozóik óvják őket: egyelőre 10 és 12 , valamint 15 és 17 óra között lehet az állatok pici királyait dögönyözni.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Oktatás, Szabadidő | Tags: aláírásgyűjtés, Gyöngyös, oroszlán |

Megszeppentek az oroszlánok

Posted on 2014. június 3. kedd by agria

0603oroszlan_szuri_vMegkapták első kötelező védőoltásukat Gyöngyösön, a SzórakoZoo Állatkert legifjabb nagymacskái, ugyanis elérték a hathetes kort az április közepén született kisoroszlánok.

Délelőtt érkeztek az orvosi rendelőbe gondozóikkal az oroszlánkölykök, akik eleinte jól viselték a vizsgálatokat, majd volt pár „hangosabb szó”, de utána hússal és tejjel engesztelték ki őket az okozott kellemetlenségekért. Ezen az alkalmon nem csupán a leggyakoribb betegségektől védő kombioltást kapták meg az állatok, hanem az azonosító chip-jeiket is.

Barcai Henrietta, az állatpark vezetője elárulta: egy hete választották el a négy kölyköt az anyjuktól, Elzától, de már megszokták a helyzetet. Jól fejlődnek, erősek és egészségesek. A tervek szerint, amint rendben letelik az oltástól számított tíz nap, a látogatók is megismerkedhetnek a kis ragadozókkal. A névadási pályázatot is akkorra hirdetik majd meg.

Forrás: HEOL 

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Nincs kategorizálva | Tags: állatkert, Gyöngyös, oroszlán, orvos, védőoltás |

Anyján csüng a pici majom

Posted on 2014. május 8. csütörtök by agria

0508kismajomMint korábban beszámoltunk róla, egyedül maradt a gyöngyösi állatkert fehérpamacsos selyemmajma. Fél év búslakodás után párt kapott a Jászberényből.

Egyedül maradt a gyöngyösi állatkert törpe fehérpamacsos selyemmajma. Fél évig szomorkodott, de a napokban egy kislány érkezett hozzá párként a jászberényi állatkert jóvoltából. A találkozás szerelemvolt első látásra: a két pici majom imádja egymást, állandóan összebújva, egymást simogatva várják a látogatókat. – See more at: https://www.agriatv.hu/?p=11629#sthash.u5Z11lHq.dpuf

Találkozásuk szerelem volt első látásra, melynek néhány napja látható eredménye is lett: megszületett két apró majmocska.

A látogatók sokáig alig láthatták őket, hiszen szüleik testén tanyáztak. Néhány napja már kezdik önállóan is felfedezni a világot.

gyedül maradt a gyöngyösi állatkert törpe fehérpamacsos selyemmajma. Fél évig szomorkodott, de a napokban egy kislány érkezett hozzá párként a jászberényi állatkert jóvoltából. A találkozás szerelemvolt első látásra: a két pici majom imádja egymást, állandóan összebújva, egymást simogatva várják a látogatókat. – See more at: https://www.agriatv.hu/?p=11629#sthash.Rjc39yKD.dpuf

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Oktatás, Szabadidő | Tags: fehérpamacsos, Gyöngyös, majom |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« ápr